„Barbizoni iskola” változatai közötti eltérés

[[1835]] körül francia festőkből álló csoport utazott egy [[Párizs]]tól 40 mérföldnyire fekvő faluba. A falu neve [[Barbizon]] volt, a fontainebleau-i erdő szélén. Egy új nemzedéket képviseltek, a francia tájképfestők nemzedékét. Nevük a művészettörténetbe mint "barbizoni iskola" vonult be. Fő törekvésük a természet tanulmányozása, megismerése volt. Kitörni a műtermek világából, a természetben festeni, a szabadban, bensőséges hangulatú képeket. Az addig divatos [[akadémizmus]]tól akartak elhatárolódni. Stílusukra jellemző volt a kompozíció szigorúsága, aprólékos kidolgozás, fényképszerű pontosság. Témájukat főleg a természet adta, de nem zárkóztak el a historikus, vallásos, bibliai és a legendák témáitól sem. Stílusuk nem volt forradalmian új, színeik borongósak, gyakran képeiket szürkés, barnás fátyollal árnyalták, ragaszkodtak a tónusfestéshez. Különösen fákat szerettek festeni, de gyakran ábrázoltak embereket, nyájakat is. A barbizoniak fő ereje a frázis és sablon nélküli, egyszerű természetlátás volt. A festők nem alkottak a szó szoros értelmében csoportot vagy művésztelepet, mégis alkotásaikkal nagy hatással voltak a kor többi tájfestőjére. Sok neves festő járt rendszeresen Barbizonba. Első letelepedők közé tartoztak, [[Théodore Rousseau]], [[Narcisso Virgilio Diaz de la Pena]], [[Jules Dupré]], [[Constant Troyon]], [[Charles-Émile Jacque]], [[Jean-FrancoisFrançois Millet]], [[Jean-Baptiste Camille Corot]], [[Gustave Courbet]] és [[Paál László]]. Paál Lászlót az iskola magyar tagjának is lehet tekinteni. Szívesen alkotott itt [[Munkácsy Mihály]] is, bár nem volt tagja az iskolának.