„Erdélyi Fejedelemség (1570–1711)” változatai közötti eltérés

 

Mégsem 1505-ben, hanem már [[1491]]-ben kezdődött az a politikai helyzet, ami végül a kettős királyválasztáshoz vezetett. Ez évben kötötték a három dinasztikus szerződés elsőjét, amelyet [[1506]]-ban és [[1515]]-ben megújítottak, és amely a Jagellók és a [[Habsburgok]] között jött létre. 1491-ben még nem volt gyermeke Ulászlónak, a másodikban a Hunyadi-vagyon akkori birtokosa, [[Brandenburgi György]] őrgróf játszotta a főszerepet, valamint Ulászló félelme Szapolyaitól. A rákosi végzés felnyitotta a szemét arra, hogy magyar trónkövetelő is akadhat. A harmadiknak nyilván a [[Dózsa György-féle parasztfelkelés|Dózsa-féle háború]] adta az okát, valamint Ulászló és a lengyel Zsigmond király félelme Szapolyaitól. Az [[1514]]-es események megerősítették Szapolyai tekintélyét, hiszen egyfelől eleve ellenezte a [[Bakócz Tamás|Bakócz]]-féle kereszteshadjáratot, másfelől oroszlánrészt vállalt a mozgalom leverésében és a megtorlásban. Ebben az [[1513]]-ban a délvidéki [[Szendrő (Szerbia)|Szendrő]] ostrománál kipróbált hadserege volt segítségére. „…Végül csak egyetlen ember tudott tőkét kovácsolni magának abból, ami 1514 nyarán történt: Szapolyai János. […] Az igazi nyereség a hatalom visszaszerzése volt.”<ref>{{Opcit|n=Barta|o=181}}</ref>

A helyzet „… a közvéleményben azt a meggyőződést keltette, hogy a bajok forrását a Jagellók idegen származásában kell keresni, s hogy csak nemzeti király vethetne véget az anarchiának […] Az ország leggazdagabb arisztokrata-családja, a Mátyás kegyéből alacsonyról felemelkedett Szapolyaiaké, élére állt a köznemesség mozgalmának, abban a reményben, hogy így egyik tagjának, János erdélyi vajdának szerezheti meg a trónt. […] [[I. Ferdinánd magyar király|Ferdinándban]] a magyar köznemesség a németet, a magyarság elpusztítására törő idegent látta.”<ref>{{Opcit|n=Makkai|o=182–184}}</ref> Ferdinánd azonban eddig semmi jelét nem adta magyarellenességnek, és a későbbiekben sem ilyen célok vezérelték.