„Vita:Finnugor nyelvrokonság” változatai közötti eltérés

 
:Eddig '''csak''' 5 tapasztalt szerkesztő (járőr, admin) mondta neked, hogy rossz, amit művelsz. Kíváncsi vagyok, hogy vajon hanyadik negatív visszajelzésnél veszed végre észre a forgalommal szembeni száguldást. ;-)) 10.? 20.?? -- [[Szerkesztő:Ulrich von Lichtenstein|Ulrich von Lichtenstein]] <sup>[[Szerkesztővita:Ulrich von Lichtenstein|vita]]</sup> 2019. március 19., 06:39 (CET)
 
== Hogyan legyünk finnugorok ==
 
Úgy hiszem, a cikk tűrhető összefoglalója a finnugor nyelvrokonság kérdésének. Mindazonáltal jórészt nélkülözi a finnugor elmélettel összeforrott hunfalvyzmus, avagy hatalomtudomány bemutatását.
 
:„''Ha igazán próbára akarjuk tenni egy ember jellemét, adjunk neki hatalmat.''” (Abraham Lincoln).
 
A hunfalvyzmus a finnugor nyelvrokonság eszméjének egyedül üdvözítő voltát, kizárólagosságát hirdeti. Pártolói révén befolyását kiterjeszti más tudományterületekre – a régészetre, a történettudományra, a néprajzra, a zeneelméletre stb. is – s ezen keresztül meghatározni szándékozik a magyarság nemzettudatát.
 
A hunfalvyzmus nem tűr meg maga mellett másféle elgondolásokat, másként gondolkodókat. Élet-halál kérdésének tekinti a finnugor elmélet diadalát, s küzdelmeiben minden eszközt megengedhetőnek tart. Érthető, hiszen túléléséért harcol.
 
Miről ismerhetjük fel a hunfalvyzmus hívét?
* Nem bír szembenézni a valósággal. Érvényteleníteni igyekszik minden, eszméjének ellentmondó tényt és véleményt. Nem tud senki olyan érvvel előállni, melyet ne lenne képes valamilyen módon értékétől megfosztani.
* Minden vitát meg kell nyernie. Nem bírja elviselni, hogy másnak igaza legyen.
* Megszabja, kit s mit kell mérvadónak tekinteni adott kérdésben. Kiköti, milyen bizonyítékokat hajlandó elfogadni. Saját szabályai szerint játszik, és nem fél azokat a győzelem érdekében itt-ott módosítani sem.
* Ha bárki vitába száll vele, elsősorban nem észszerű meggondolásokra, hanem tekintélyre, szabályokra hivatkozik.
* Érdemben nem foglalkozik a másik fél érveivel. Kiforgatja a másik fél szavait, semmibe veszi, lebecsüli bizonyítékait stb. Felebarátját személyében támadja – gyarlóságaira összpontosít –, próbálja lejáratni, nevetségessé tenni stb.
 
:„''A finnugor vagy uráli nyelvek rokonsága ugyanis nem elmélet, mint az ősrobbanás, hanem tényeken alapuló tudományos nézetrendszer.''” ([http://www.u-szeged.hu/mediafigyelo/2018/mik-vogymuk Honti László, ''Médiafigyelő'', 2018]).
:„''Anyucikám, én az érettségin nem buktam meg, hanem csak az ötöshöz hiányzott még négy jegy!''” ([[Hofi Géza]]).
 
Lássuk hát ama tényeket, melyekről tanult felebarátunk beszél!
 
Bizonyos magyar szavak – bizonyos valószínűséggel érvényesülő szabályokat alkalmazva – párhuzamba állíthatók a finnek, permiek, manysik stb. nyelvének bizonyos szavaival. Mit bizonyít ez? Csupán azt, hogy sikerült egy bizonyos valószínűséggel működő módszert találni a magyar és a finn stb. nyelv bizonyos szavainak egyeztetéséhez.
 
Mindazon szavaink, melyek a fenti módszerrel egyeztethetők finnségi és ugor kifejezésekkel, írástudóink szerint a feltételezett közös alapnyelv szókészletéhez tartoznak. Amit nem lehet ily módon párhuzamba állítani északi felebarátaink szógyűjteményével, de akad hasonló közelebbi s távolabbi szomszédaink nyelvében, azt átvettük. Szavaink, melyek egyetlen nép szószedetével sem egyeztethetők, ismeretlen eredetűek. Nyelvünk sajátja csakis az lehet, mely egyik csoportba sem sorolható.
 
Megegyezés kérdése, hogy a finnségi, az ugor és a magyar nyelv között kimutatott párhuzamokat hogyan minősítjük: ''hasonlóságnak'' nevezzük vagy ''rokonságnak''. Utóbbi kifejezést – bár használjuk általánosabb értelemben is (egy csoportba tartozó, közel álló, nagyon hasonló), mégis elsősorban szorosabb viszonyt, nevezetesen közös származást jelent. A magyar és a finn stb. nyelv között hasonlóság kétségtelenül van – bármely nyelv bármely másikkal összehasonlítható, közöttük valamilyen hasonlóság kimutatható –, a közös származás azonban nem bizonyítható. Ehhez nyelvemlékekre lenne szükség, mégpedig az illető népek feltételezett együttélésének idejéből. Ilyeneket azonban, természetszerűen, a nyelvészek, állításaikat igazolandó, nem tudnak felmutatni.
 
Nyelvészeink természetesen okoskodhatnának úgy is, hogy a magyar nem az ugor, hanem pl. a török nyelvek rokona – de miért tennék? E feltevés semmivel sem ad jobb magyarázatot a magyar nyelv eredetére, mint a jelenleg elfogadott elgondolás. Hol vannak a négyezer stb. év előtti magyar–török együttélés nyelvemlékei?
 
Ha meg akarnánk maradni a tárgyilagosság talaján, csupán a hasonlóság mértékéről, s ennek kapcsán ''valószínűsíthető'' származásról beszélhetnénk. Mint teszi ezt például a [[kladisztika]]. „A kiválasztott nyelvi jellemzők alapján ''X'' és ''Y'' nyelv ''x'' mértékben bizonyult hasonlónak egymáshoz, ''X'' és ''Z'' nyelv pedig ''y'' mértékben. ''X'' nyelv tehát közelebb áll ''Y'', mint ''Z'' nyelvhez, ami valószínűsítheti a származás szerinti kapcsolatot is.” És így tovább.
 
:„''A tudomány ott végződik, ahol a magyar nyelv finnugor eredetét elkezdik kétségbevonni. Eddig a pontig tart a tudomány. Ami ezen túl van, az halandzsa. Ami ezen túl van, az a szellemi és politikai alvilág.''” ([http://nol.hu/archivum/archiv-18825-8212 Engel Pál, ''Úrigyerekek tévúton'', Népszabadság, 2001. május. 12]).
:„''Mondd meg, kedves Népszabadság, meddig tart ez a nagy szabadság?''” ([http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/7489/voga-turnovszky/nepszabadsag-zeneszoveg.html Voga János, Turnovszky Tamás és Beer Iván, ''Népszabadság'', 1988. szilveszter]).
 
A kérdés rugalmasabb kezelését, az előrelépést leginkább az gátolja, hogy a finnugor elmélet hívei a magyar és a finnségi stb. nyelvek rokonságát eleve bizonyítottnak tekintik, s nem teszik próbára feltevéseiket szélesebb körű elemzésekkel. Ha pedig valaki mégis ezzel próbálkozna, eredményeit különböző kifogásokkal – a szerző nem felkent papja a tudománynak, nem illetékes finnugrisztikai kérdésekben, nem a finnugrisztika módszereit alkalmazta, nem a finnugristák által uralt sajtóban közölte eredményeit, állításai nem támasztják alá a finnugor elméletet stb. – elutasítják. No igen. Nem kétséges ott a győzelem, ahol az ellenfeleket kizárják a versenyből. Még császár is lehet így az emberből. Vagy akadémikus.
 
Nyelvészeink mindent elkövetnek, hogy az indogermán nyelvészet és történetírás ingatag alapjaira épített finnugor elméletet fenntartsák, rogyadozó falait megtámogassák, véleményüket másokra ráerőszakolják. Feltételezéseiket – anélkül, hogy a tények ezeket alátámasztanák – valóságként kezelik. Abból indulnak ki, amit az elmélet megkövetel, majd azt állítják, hogy a tények igazolták elgondolásaikat. Az ellenkező érvényű bizonyítékokat semmibe veszik, tagadják, elvetik, hitelüket rontják, nevetség tárgyává teszik stb. Tekintélyre hivatkoznak; érzelmekre próbálnak hatni, előítéletekre építeni; vádaskodnak, mi több, olykor fenyegetőznek. Kizárólagosságra törekednek; ellenfeleiket lesöprik a pályáról. Elméletük bírálóit személyükben támadják, lekezelik, felkészültségüket vitatják, jóhiszeműségüket, pártatlanságukat vonják kétségbe stb.
 
Jeles hunfalvystáink magukat és szerepüket jócskán túlértékelik. A finnugor elmélet diadalát hatalmi kérdésnek tekintik. Mindenekelőtt arra törekednek, hogy befolyásukat kiterjesszék, és bármi áron fenntartsák. Ha valaki elolvassa Hunfalvy tanulmányait, világos képet kaphat a mondottakról. Nevezett felebarátunk – miként [[Pügmalión]] – szerelmes volt saját alkotásába. A tények hiába mondtak ellent állításainak, tudós társai hiába mutattak rá elgondolásainak hiányosságaira, mindez jeles írástudónkat csak makacsabbá tette. Szívós állhatatossággal védte elmeszüleményét, kereste a kibúvókat, képlékeny anyagként formálta a tényeket stb. Befolyását latba vetve végül is – mindenkit legázolva – keresztülvitte akaratát. Nem a Habsburgok ügyét szolgálta elsősorban, mint sokan hiszik, hanem a magáét. Győzni akart, mindenáron. Megszállott volt. Nem bírta elviselni, hogy másnak igaza legyen.
 
S a helyzet – mondhatná Virág elvtárs – azóta csak fokozódott. Hunfalvy szellemi örökösei erőt és fáradtságot nem kímélve próbálják a tényeket a finnugor elmélethez hajlítani. Írástudóink olyan területeken is szakértői tekintéllyel lépnek fel, ahová már nem terjed ki sem illetékességük, sem felkészültségük. Teszik ezt, hasonlóképpen, önjelölt tudósok is. A különbség csupán annyi, hogy utóbbiak nem tudják sületlenségeik súlyát doktori címmel és akadémiai tagsággal nyomósítani.
 
:„''Kiütéssel győzhet a finnugor nyelvrokonság?''” ([https://www.nyest.hu/hirek/a-finnugor-nyelvrokonsag-kiutessel-gyozhet Németh Nikolett, ''Nyelv és Tudomány'', 2010. június 8.])
:''Hacsak úgy nem…'' (Jebusaeus).
 
Hunfalvystáink és elvbarátaik között akadnak képmutatók és igazhívők (más szóval megszállottak). Mindkét fajtájuk tagadja a valóságot, ám más-más okból. Amazok ismerik a tényeket, és tudják, hogy azok kívül esnek ellenőrzésük körén, ám érdekeik, kiváltságaik védelmében száműzik őket okfejtéseikből, illetve elferdítik, megmásítják őket. Például egyeseket felnagyítanak, másokat elhallgatnak; úgy csoportosítják őket, hogy igazolják elgondolásaikat. Emezek pedig hisznek saját hazugságaikban. [[Elhárító mechanizmus|Sajátos szemléletük okán]] ''megingathatatlanul hiszik'', hogy ha nem vesznek tudomást a tényekről, kérlelhetetlenül harcolnak a másként gondolkodók ellen, kizárják őket a versenyből, rendíthetetlenül ismételgetik a varázsszavakat (pl. délibábos, konteó, szkíta mesék), akkor valósággá válik minden állításuk és óhajuk.
 
A képmutatók álláspontja világos. Leckét kell adni a másként gondolkodóknak: szerelmes hazánkban csakis egy akarat lehet, a hunfalvystáké, különben gyengének tartják az Akadémiát. A hatalom dönthet rosszul, hibáit azonban nem ismerheti el, mert akkor csorba esnék tekintélyén, le kellene mondania kiváltságairól.
 
A megszállottak sem hátrálhatnak meg, mert ezzel elismernék gyarlóságukat. Ők nem hunfalvysták a szó szorosabb értelmében. Ha a finnugor elmélet megbukna, nyomban az esélyes befutóhoz pártolnának. Mindig a győztesek oldalán állnak; ingatag önértékelésüket csak így tudják fenntartani. Felsőbbrendűségük tudata nélkül kiszáradna gerincagyuk. Életelemük a harc, a viszálykodás. Nem akarnak együttműködni, sem szabályoknak és mások várakozásainak megfelelni. ''Nem érdekelnek a részletek meg a nyavalygásaid! A te dolgod, hogyan oldod meg. Hozzánk, hozzám képest senki vagy. Törődj bele vagy tűnj el!''
 
Bálint Csanádtól Bóna Istvánon, Engel Pálon, Glatz Ferencen, Györffy Györgyön, Harmatta Jánoson, Klima (Zegernyei) Lászlón, Kristó Gyulán és Róna-Tas Andráson át egészen Vásárhelyi Istvánig – külön kiemelve Fodor Istvánt, Honti Lászlót és Rédei Károlyt – mindenki tudja, hogy a finnugor rokonságról történeti és nyelvészeti forrásanyag nem szól. Ami közösnek látszó fönnmaradt az ugoroknak nevezett népeknél, az többnyire magyar gyökerű, eredeti alakjától megfosztott, elferdített töredék.
 
A finnugor elmélet lényegében helytelen leírása a valóságnak – tudja ezt jól híveinek többsége is –, ennélfogva minden ezzel ellenkező megállapítás nemkívánatos. Bármely vizsgálódás, mely megpróbálna túljutni Hunfalvyn és Budenzen, megkísérelne olyan leírást találni, mely jobban, kevesebb ellentmondással magyarázná nyelvünk eredetét, rokonságát, illetve vázolná fel őstörténetünket, veszélyt jelent a jó részben kinyilatkoztatáson alapuló finnugor nyelvészetre és az azt kiszolgáló magyar történettudományra. Mindenekelőtt azonban érdemekben megőszült írástudóink egyeduralmára, tekintélyére és kényelmes állására.
 
Más szempontból is megmagyarázható jeleseink ódzkodása, miért állnak ellen oly makacsul a fordulatnak. Bajosan tudnám ecsetelni, milyen érzés, ha az ember fia rájön, hogy munkájának minden kínja-baja teljességgel felesleges volt. Képzeljük el tiszteletre méltó atyánkat, amint pályája végéhez közeledve – leírhatatlanul keserves próbálkozások sora után, hogy a tényeket elméletéhez idomítsa – egyszer csak rádöbben, hogy életművét egy cinege is szétrúgja, s szemétre kell hajítania.
 
S hogy miért nem tetszik a köznépnek a finnugor elmélet? Mert akadnak szerelmes országunkban önállóan gondolkodó elmék jócskán, kiket nem elégítenek ki a dogmává magasztosított tantételek. Egy-két valótlanságot az igazság tengerében a köznép elvisel, sőt fel is van rá készülve, de ha az arányt felcserélik, akkor jogosan háborog. Meglehet, jeles írástudóink egyikével-másikával igazságtalanul bánik, nem tárgyilagosan, nem érdemei szerint ítéli meg őket, de hogy a tudomány köntösébe bújtatva is felismeri a hamisságot, abban bizonyosak lehetünk.
 
Azzal, hogy az ellenkező érvényű bizonyítékokat próbálják érvényteleníteni, üldözik a másként gondolkodókat stb., jeleseink voltaképpen elismerik, hogy maguk sem bíznak a finnugrizmus diadalában. Ha elméletük csakugyan szilárd alapokon állna, tényekre támaszkodna, nem kellene bizonykodniuk, vagdalkozniuk, vádaskodniuk, lejárató hadjáratot folytatniuk bírálóik ellen. Elegendő lenne a magyar–ugor együttélést tanúsító forrásokra hivatkozniuk. Ilyenek azonban nincsenek.
 
A hatalom a tudományban is közmegegyezésre épül. Ha a (félre)vezetettek többsége visszavonja bizalmát, a tekintély alapjai meginognak. Ha továbbra is fenn próbálják tartani, nem marad más eszköz, mint az ismeretekkel való visszaélés, illetve a hazudozás és a befolyásolás – agymosás, felfuvalkodottság, gúnyolódás, leértékelés, megfélemlítés, megszégyenítés, tagadás, vádaskodás –, valamint a nyilvánvaló fenyegetés és a kényszer. Mert egy kizárólag feltételezésekre alapozott, s ezért ellenőrizhetetlen és bizonyíthatatlan elgondolás másként – jelesül tudományos érvekkel – nem védhető.
 
''Hazudhatunk magunknak és másoknak, s kényszeríthetünk másokat, hogy ők is hazudjanak, a valóságot azonban, felebarátaim, nem írhatjuk felül még hatalmi eszközökkel sem.'' [[Szerkesztő:Jebusaeus|Jebusaeus]] <sup>[[Szerkesztővita:Jebusaeus|vita]]</sup> 2019. március 21., 20:46 (CET)