„Savaria” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
72. sor:
A Borostyánút északi irányba, [[Carnuntum]] felé vezető út mentén találták meg Savaria északi temetőjének részletét. A mai Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium (a régi Egészségügyi Szakiskola) építése idején az alapozásakor 69 római sírt tártak fel. Az iskola közelében került elő a város legszebb feliratos emléke, ''Sempronius Marcellinus sírköve'' is. A római kori temetési rítus a császárkor első két évszázadában alapvetően a hamvasztás volt, de nem kizárólagos jelleggel. Az itt feltárt 110 sírból 99 hamvasztásos rítusú, 11 pedig földbe temetés (csontvázas sír). Savaria római korának négy évszázada, akár százezer sírt is hátrahagyhatott, amelynek kevesebb mint egy százalékát ismerjük.<ref>[http://okorportal.hu/wp-content/uploads/2013/02/2006_2_kiss.pdf Urnák, hamvak, leletek - Régészeti feltárás Savaria északi temetőjében Kiss Péter]</ref>
 
A nyugati városfalon kívül helyezkedett el a ''római kori város színháza''. A békés korszakokban tehát a város a városfalon kívül is terjeszkedhetett. Az épület maradványai és néhány tárgyi lelet a mai Szent István park (Jókai park), pontosabban a Kálvária templom alatt, a domb oldalában bukkant elő. Már [[1955]]-ben végeztek itt feltárásokat, de akkor nem sikerült teljesen bizonyítani az amfiteátrum meglétét. Korábban, még az 1880-as években is folytattak itt „kőbányászatot”. Az ókori színház köveit is építkezéseknél használták fel. A 2016-os feltárás során kváderkővek és egy nagyméretű mészkő hasábokkal burkolt támfal került a felszínre. Itt találták meg a [[Nemeszisz]]-oltárt is, ahol a [[gladiátor]]ok imádkoztak, mielőtt a küzdőtérre léptek. A szakirodalomban vitatják, hogy színház (teátrum) vagy [[amfiteátrum]] lehett-e az épület. A szakértők a jelenlegi feltárás alapján azt az álláspontot tartják valószínűnek, hogy egy Savaria méretű civil városban ez az épület egy úgynevezett teátrum-amfiteátrum volt. Tehát valószínű, hogy mindkét funkciót ellátta. A teátrumokra jellemző színházi előadások mellett az amfiteátrumi gladiátor- és egyéb állatviadalok is megrendezésre kerültek. A városi nagy összejöveteleket, gyűléseket is itt tartották. Valószínű, hogy [[Szent Quirinus]] püspököt is ezen a helyszínen, a város lakói előtt ítélték halálra. Szt. Quirinus Passiója szerint is ebben a színházban zajlottak az események. A területen az ásatás és feltárások nem fejeződtek még be.<ref>Teátrum vagy amfiteátrum? - Szombathelyi Televízió 2016. augusztus 9.</ref><ref>[https://www.magyarkurir.hu/kultura/alattunk-mindenutt-roma Alattunk mindenütt Róma – Anderkó Krisztián Savariáról és rejtőző amfiteátrumáról]</ref>
 
===Gazdaság===
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Savaria