„Balti-ősföld” változatai közötti eltérés

A '''Balti-ősföld''' (Balti-pajzs vagy Fennoskandia) [[Európa]] északi részén fekvő nagytáj, a kontinens legrégebben kialakult területe. Európa egyetlen [[ősföld]]je, melyhez később a többi terület hozzágyűrődött. Legidősebb kőzetei 2,5 milliárd évesek.

A Balti-ősföldet az ős- és előidőben (kb. 2500-900 millió évvel ezelőtt<ref name="Probáld, 27. o">Probáld, 27. o.</ref>) keletkezett kőzetek építik fel. Közöttük a [[gneisz]], a [[Kristályos pala|kristályos palák]], a [[kvarcit]] és a [[gránit]] a legelterjedtebbek.<ref> name="Probáld, 27. o.<"/ref> Az [[Ősidő|ős]]- és [[Előidő|előidei]] [[hegységképződés]]ek során kialakult terület az [[Óidő|ó]]- és [[középidő]]ben, valamint az [[újidő]] [[harmadidőszak]]ában folyamatosan szárazföld volt, így a külső erők (főleg a jég) a kőzetrétegeket lepusztították.

Legidősebb területei a [[Kola-félsziget]]en és a [[Onyega-tó]] környékén, valamint Délnyugat-Svédországban található, 2,5 milliárd évvel ezelőtt keletkezett ''Saamidák''. A ''Belomoridék'' 2,5-2 milliárd évvel ezelőtt jöttek létre, elsősorban a nekik nevet adó [[Fehér-tenger]] nyugati partjainál fekszenek. Az ősföld legnagyobb, központi részét aaz 1,8 milliárd éves ''Svekofennidák'' és a ''Karelidák'' alkotják. A ''Gothidák'' kora 1,2-0,9 milliárd év, Dél-Svédország középső sávjában és az ország délkeleti partvidékén futnak.<ref>Probáld, 23. o.</ref> A több százmillió évig tartó lepusztulás miatt óidei kőzetek (kambrium-szilur időszak) csak [[Gotland]] szigetén és Délkelet-Svédország parti sávjában, középideiek csak a [[Skåne-félsziget]]en maradtak fenn. Az idős kőzeteken így ma közvetlenül fekszenek a legfiatalabb, újidő [[negyedidőszak]]ában lerakódott, néhány tízezer éves üledékek.<ref>Probáld, 22. o.</ref> A jégtakaró fokozatosan húzódott vissza a területről. Dél-Finnország Kr. e. 9000 körül már jégmentes volt, a Botteni-öböl térsége csak Kr. e. 5-6000 körül szabadult fel.<ref>Probáld, 13. o.</ref> A jég eltűnésével csökkent a területre nehezedő nyomás, így megindult annak lassú emelkedése. Ez a folyamat napjainkban a Botteni-öbölnél évente 3-5 mm, a legészakibb területeken akár évi 1 cm-es sebességgel továbbra is tart.<ref name="Probáld, 25. o">Probáld, 25. o.</ref>

A '''Finn-Karjalai-tönk''' központi a tája a '''[[Finn-tóvidék]]'''. Ezt morénasáncok (finnül: ''selkä''k) határolják: északon a '''Suomenselkä''', délen a '''Salpausselkä''', keleten a '''Maanselkä'''. A Salpausselkä dombsora a 11-10 000 évvel ezelőtt visszahúzódó jég által lerakott hordalékokból épül fel. 600 km hosszan, környezete fölé 30-50 m-rel magasodó végmoréna az egykori jégtakaró legdélibb határát jelzi. A Maanselkä 600 m fölé magasodó fennsíkja jelöli ki a tavakban szintén nagyon gazdag '''Karjalai-tönk''' határát és itt húzódik a tundra és a tajga közötti választóvonal is. Utóbbit a domborzati térképen a hegycsúcsok elnevezése mutatja: a -''vaara'' végződésű kiemelkedéseket (pl. Kolivaara, 317 m) fenyőerdő borítja, míg a -''tunturi'' nevűeken (pl. Pallastunturi, 821 m) fátlan tundra található. A tundra elnevezés is a finn tunturi szóból származik. A fagy pusztító munkája nyomán a tunturik törmelékei ''kőpoligon''okra rendeződnek. A sík területeken néhány méter magas fagydombok, ''palsá''k találhatóak. Ezek belsejében jég maradt vissza, melyek a felszínükön található tőzeg szigetel el annyira, hogy nem olvadnak el. Ahol a talajban lévő jég felső része nyáron elolvad, a mélyebben lévő fagyott részek miatt a víz nem tud leszivárogni, így ''láp''ok alakulnak ki. A lejtőkön azonban a felső réteg lecsúszik, ''talajfolyás''ok alakulnak ki.<ref name="Probáld, 28. o">Probáld, 28. o.</ref>

A Balti-ősföld északkelet-délnyugat irányban mintegy 1300 km hosszan húzódó nyugati tája három további része osztható.<ref> name="Probáld, 28. o.<"/ref> Északi, legnagyobb területe a fenyvesekkel borított '''Norrland''' (Északi-föld), középső részén a már lombhullató erdővel fedett '''Svéd-alföld'''et találjuk. A jég itteni pusztító munkáját vásott sziklák, építőt morénasáncok és [[Óz (forma)|óz]]ok jelzik. A mára feltöltődött egykori tengeröböl területén vannak Svédország legnagyobb tavai, a [[Vänern]] (5585 km²), a [[Vättern]] (1912 km²) és a [[Mälaren]] (1140 km²). A Svéd-tönk harmadik, legdélibb tája a '''Skåne-félsziget''', mely Észak-Európában egyedüliként középidei üledékekből épül fel és növényzetét lombhullató erdők alkotják (tölgy, bükk, kőris, szil).<ref> name="Probáld, 27. o.<"/ref>

Míg [[Lappföld]]ön évente átlagosan 220, a Svéd-alföldön 60-140, addig a Skåne-félszigeten kevesebb mint 60 napig borítja hótakaró a tájat. Az egyes éghajlati területeken belül nyugatról keletre egyre nagyobb lesz az évi közepes hőingadozás (főleg a téli lehűlés fokozódása miatt) és egyre kisebb lesz az évi csapadékmennyiség. Ennek az Atlanti-óceántól való egyre nagyobb távolság az oka. A [[Botteni-öböl]] keleti területein a januári középhőmérséklet -10 °C körül alakul, a júliusi pedig 15-17 °C, a csapadék mennyisége pedig évi 400-600 mm.<ref> name="Probáld, 25. o.<"/ref>