„Radó Antal” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
12akd (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
AtaBot (vitalap | szerkesztései)
39. sor:
1883 őszén újra elment Rómába, ahol ezúttal már nyolc hónapot tölthetett. A közoktatásügyi miniszterium azonban nem küldvén el neki a kilátásba helyezett tanulmányi ösztöndíjat, itt is hírlapírással kellett kenyerét keresnie, sokat írva a Pesti Hírlapba, a Nemzetbe, a [[Fővárosi Lapok]]ba, a [[Pester Lloyd]]ba, sőt három hónapig belmunkatársa volt a Torraca szerkesztésében megjelent ''Rassegna'' című olasz napilapnak is, a külföldi lapok szemléjét írva. 1884 májusában [[Torino|Torinóba]] ment néhány hétre, ahol [[Kossuth Lajos]] szívesen fogadta, onnan pedig [[Párizs]]ba. Visszatérve, ez év őszén belépett a [[ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola|budapesti tanárképző-intézet gimnáziumába]], ahol egy évet töltött mint ösztöndíjas gyakorló tanár. Ekkor tanári állás után nézett, de mivel a fővárosban ilyen nem kinálkozott neki, belépett az országgyűlési gyorsirodába, ahol 1899-től revizori rangban működött.
 
1885 őszén a [[Budapesti Hírlap (napilap, 1881–1938)|Budapesti Hírlap]] munkatársa lett, 1886 őszén újra a Pesti Hírlaphoz ment. 1887 tavaszán megnősült és ez év nyarán szakított a napi zsurnaisztikával, melyhez azóta később csak egy esztendőre tért vissza, 1895-6-ban, amikor a Magyar Hírlap hívta meg dolgozótársának. Ez évben egyúttal a [[perzsa nyelv]] tanulására adta magát és [[Firdusi]] Sahnáméját kezdte fordítani. [[1891]]-től a ''[[Magyar Könyvtár]]'' könyvsorozat szerkesztője, 1901-től a Remekírók Képes könyvtárának szerkesztője, 1885 és 1922 között pedig a képviselőház gyorsirodájának munkatársa, majd vezetője volt. Szabadkőművesként a Könyves Kálmán majd a Reform páholy tagjaként dolgozott.
 
Radót főleg a műfordítás terén kifejtett munkásságáért a Kisfaludy Társaság 1895-ben rendes tagjának választotta; a velencei tudós-társaságnak (Istituto Veneto) 1889-től volt levelező-tagja, 1897-ben az olasz korona-rend lovagja lett. Egyik megalapítója volt az Otthon irodalmi és hirlapírói körnek, melynek három évig titkári, majd nyolc évig főtitkári tisztjét viselte. A budapesti olasz körnek (Circolo italiano) alapításától megszűntéig elnöke volt.