„II. Ottó német-római császár” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
jav |
|||
52. sor:
Ottó uralmának első hét évét hatalmának megszilárdításával töltötte. Lotharingiával szembe kellett néznie francia támogatással a [[939]]-es felkelés során elesett Giselbert unokaöccsei kezdtek mozgolódni, a titokban a trónra igyekvő Civakodó Henrik bajor herceg pedig [[II. Boleszláv cseh fejedelem]]mel lépett szövetségre ellene.<ref name=csaszarok/> Ottó Henriket fogságba vetette, majd Boleszláv ellen fordult volna,<ref name=csaszarok/> de ekkor [[I. Harald dán király]] tört be az [[Északi-Mark]]ba.<ref name=pallas/> Miután visszaszorította őket, hadserege élén benyomult [[Jylland]] területére, és Harald kénytelen volt elismerni hűbérurának.<ref name=csaszarok/> Ottó így a [[Schlei]] öbölig biztosította birodalmának határát ([[974]]).
Csak ezt követően tudott Boleszláv ellen vonulni, ám a csehországi hadjárat [[975]]-ben sikertelenül végződött.<ref name=csaszarok/> Ennek következményeképp a fogságából kiszabaduló Henrik [[976]]-ban felkelt ellene, amit Ottó levert.<ref name=csaszarok/> Henriket megfosztotta trónjától, a túl nagy és ezért mindenkori hercegének túlságosan is sok hatalmat biztosító Bajorországról pedig leválasztotta az [[Osztrák
Miután Giselbert unokaöccsei megkapták örökségüket, Lothár franciai király fivére, Károly pedig megkapta Alsó-Lotaringia hercegségét, Lotaringia is elcsendesedett.<ref name=csaszarok37>''Weiszhár'', 37. oldal</ref> [[977]]-ben sikerrel hódoltatta meg Boleszlávot is, úgy tűnt, vége szakad a belháborúnak.<ref name=csaszarok37/> Ám ekkor három Henrik: az elűzött bajor herceg, az újonnan kinevezett karintiai, valamint a passaui püspök szított ellene felkelést.<ref name=csaszarok37/> Ezt I. Ottó sváb herceg segítségével hamarosan leverte, Karintiát pedig [[978]]-ban a néhai Vörös Konrád fiának, Ottónak adományozta.<ref name=csaszarok37/>
| |||