„Barna varangy” változatai közötti eltérés

A barna varangy [[Európa|Európában]] szinte mindenütt, [[Ázsia]] mérsékelt égövi részén [[Japán|Japánig]]ig, valamint Északnyugat-[[Afrika|Afrikában]] honos. [[Írország|Írországban]]ban, [[Korzika|Korzikán]], [[Szardínia (sziget)|Szardínia]] szigetén és a [[Baleár-szigetek|Baleár-szigeteken]]en nem fordul elő. [[Magyarország]]<nowiki/> legelterjedtebb kétéltű faja, szinte mindenhol előfordul, sík vidékeken, dombságokon és középhegységekben, ember közelében is. Gyakorisága az egyes területeken változó. A legkülönbözőbb helyeken megtalálható, erdőkben, bozótosokban, ligetekben, szántóföldeken, réteken és kertekben, pincékben, barlangokban,árokparton üregekben,stb.<ref>Juhász vénLajos falak''Hazánk repedéseiben, kőrakások között, fatörzsekkétéltűi és egyes kövek alatt, szóval mindenütt, ahol csak rejtekhelyet talál magának, vagy ahol ilyet készíteni tudhüllői''. Ha csak lehetséges nyirkosBudapest, árnyasMezőgazda helyeket választ kiKiadó, éppen azért nagyon gyakran található olyan növények alatt2009, melyeknek levelei a talajt nemcsak beárnyékolják, hanem valósággal be is fedik33. Állítólag különösen kedveli az erősszagú növényeket, mint a zsályát és a bürkötoldal. stb.{{ISBN|978-963-286-510-2}}</ref>

A [[Hímnemhímnem (biológia)|hím]] legfeljebb 7 &nbsp;[[Méterméter|centiméter]] hosszú és 10–50 &nbsp;[[gramm]] testtömegű, a [[Nőnem (biológia)|nőstény]] legfeljebb 13 &nbsp;centiméter hosszú és 50–120 &nbsp;grammot nyom. Az állat általában túlnyomórészt barna színű, szürkés vagy feketés foltokkal; testét olajzöld – [[Dél-Európa|Dél-Európában]] vöröses – szemölcsök borítják. A háton és a mellen található mirigyekben két különböző mérgező váladék termelődik, amelyek elriasztják egyes ellenségeit. Mellső lábával kapja el zsákmányát; párzáskor a hím ezzel [[Amplexus|karolja át]] a nőstényt. Úszóhártyával rendelkező hátsó lába nagyobb és erősebb, a meghajtást szolgálja. Egy átlátszó, védő „harmadik szemhéj”, a pislogóhártya segítségével a béka a víz alatt is lát. A száj elülső részében található ízület révén a béka akár 10 &nbsp;centiméter hosszúra is megnövő, ragadós, rózsaszínű nyelvét képes lasszószerűen előre- és visszalendíteni. Ezt a reflexszerű mozgást minden tárgy kiváltja, amelynek nagysága körülbelül megegyezik a zsákmány nagyságával. A színárnyalatok változatossága ellenére is biztosan megkülönböztethetõ a másik, országunkban is elõforduló rokon békafajtól a zöld varangytól (Bufo viridis), ha összehasonlítjuk a hátsó végtag ujjainak alsó felén elhelyezkedõ izület alatti bütyköket. Ezek ugyanis a barna varangynál párosak, míg a zöld varangynál egyesével állanak.

A barna varangy a környezetével szemben nem támaszt különleges igényeket. A síkságoktól a hegyvidékekig, több mint 2000 &nbsp;[[méter]] magasságig mindenütt találkozhatunk vele. Természetes [[Erdő|erdőkbenerdő]]kben és erdős pusztákon éppen úgy előfordul, mint az emberi településeken, valamint kisebb álló- és folyóvizek partján. Az állat magányos. Tápláléka különböző gerinctelen állatokból áll. Férgeket, csigákat, pókokat és sok kerti kártevőt fogyaszt el, ezzel hasznot hajt. Vadászterületét lassan járja be, áldozatához óvatosan közeledik. Hosszú, tapadós nyelve nyílsebesen kilövell és a rovart már meg is fogta. Ha fenyegetve érzi magát, figyelmeztető helyzetet vesz fel, merev lábain felemelkedik, testét felfújja, fejét előrehajtja és előre-hátra himbálja magát. Ezzel az ijesztő trükkel gyakran megmenekül, ellensége nem meri megtámadni. A barna varangy 30–40 &nbsp;[[Év|évigév]]ig is élhet. Szeptember végén vagy október elején bújik el telelelő helyére. A szürkület beállta után mozog. Elsősorban szárazföldi, fagymentes helyeken egyesével vagy csoportosan telel át. Vannak adatok vízben történt telelésről is. Szívesen elfoglalja a kerti tavakat. Mint valódi éjjeli állat, nappalra elrejtőzik, kivéve, ha meleg eső megpuhította a talajt és felhők eltakarták a neki annyira kellemetlen napot. Ilyen körülmények között nappal is megkísérli a vadászatot, amit különben csak naplemente után szokott elkezdeni. A varangyoknak csak kevés ellenségük van. Mirigyes bőrük megmenti őket a ragadozóktól, kivéve a kígyókat. Ellenben rettenetes ellenségük van bizonyos legyek (Lucilia bufonivora és sylvarum) nyűveiben, melyek orrnyílásaikon át beléjük hatolnak és szörnyű pusztítást visznek végbe a fejükben, vakságukat okozzák és végül szétroncsolva agyukat, megölik őket. Éjszakai életmódot folytat. Egész éjszaka vadásznak rovarokra csigákra lárvákra egészen hajnalig hajnalkor vissza mennek a búvóhelyeikre és ott pihenek egészen a következő estig. Gyakran tanyáznak a falusi udvarokon aztán éjszaka előjönnek és szerte ugrálnak. A száraz területeken éjszakánként felkeresik a vizes helyeket, hogy pótolják az elvesztett vízmennyiséget. Főként szürkületkor és éjszaka jön elő, nappal csak a párzási időszakban figyelhető meg. Az emberektől a többi kétéltűnél kevésbé fél. Ha szerencsénk van, még a kisebb városokban is összefuthatunk vele éjjelenként, ahogy az utcai lámpák fényénél vadászik a rovarokra. A hazánkban gyakori fajjal esténként, vadászat közben településünk kertjeiben, utcáin is találkozhatunk. Megszokott látvány falusi, kertvárosi környezetben, ahogy az utcai lámpa alá gyűlve vadászik. A bolygatott és a városi élőhelyeken (parkokban, kertekben) is jól érzi magát. A csatornákat, mint ökológiai folyosókat gyakran használja terjedése során. Nagyobb egyedszámban található olyan helyeken, ahol gyakoriak a rágcsálók, mert üregeiket előszeretettel használja búvóhelyül. A szaporodóhelytől messzire, akár 2–5 km-re is eltávolodhat.