„Nero római császár” változatai közötti eltérés

Iudea hosszú ideje neuralgikus pont volt Róma térképén, főképpen 44-től, a vazallus királyságok felszámolása óta. A zsidó köznép a hellenisztikus uralom óta állandó konfliktusban volt a betelepülő politeista görög lakossággal, és már Heródest sem fogadta jó szívvel, mert Antonius révén került hatalomra. Végül országuk részekre szabdalása és fokozatosan tartománnyá alakítása okán egymás után törtek ki a lázadások. A közbiztonság leromlott, és Izraelben kezdődött a politikai terrorizmus jelensége. A titkos szervezetek sokasága esküdött fel arra, hogy a római közigazgatást az abban részt vevő személyek meggyilkolása révén teszik tehetetlenné. Rendszeresen tűntek fel a pusztában olyan emberek, akik magukat Messiásnak hirdették, vagy akikről a nép azt gondolta, hogy ő a Messiás - és eme Messiás-jelöltek valamennyien azon dolgoztak, hogy beteljesítsék a prófétai iratokat, azaz Júdea politikai függetlenségének visszaszerzévisszaszerzésén.{{forrás}}

== A bukás ==
[[68]] márciusában [[Gallia Lugdunensis]] provincia [[legatus]]a, a [[kelták|gall]] származású [[Caius Iulius Vindex]] a római nép és a senatus nevében fellázadt Nero ellen, és [[Galba római császár|Servius Sulpicius Galbának]], Hispania Tarraconensis helytartójának ajánlotta fel a trónt. Vindex lázadását azonban a császár nem vette komolyan, mivel a tartományában nem állomásozott katonaság, így csak a helyiekre támaszkodhatott. [[Lucius Verginius Rufus]], [[Germania Superior]] helytartója végül május elején leverte [[Besançon|Vesontio]] mellett, bár ebben gyaníthatóan nem Nero iránti odaadása, hanem seregének abbéli szándéka játszott közre, hogy őt tegyék trónra. Rufus egyébként elutasította a császári címet, és kiegyezett Galbával, aki áprilisban lázadt fel. Ugyanekkor [[Lucius Clodius Macer]], [[Africa]] helytartója is felkelést indított, de egyikük sem vette fel a császári címeket.

. Nero halálát követően több, mint egy évig tartó polgárháború kezdődött, ami [[69]]-ben, [[a négy császár éve]] végén Vespasianus győzelmét vonta maga után. Ebben az időben a köznép sok helyen, de elsősorban az uralma alatt privilegizált, majd megbuktatása után ismét közönséges tartománnyá visszaminősített hellén vidéken komolyan gyászolta a császárt.

{{idézet2|''Nem volt olyan rokona, akit bűnnel be ne mocskolt volna.Antoniát, Claudius lányát megvádolta, hogy felkelést szervez ellene, és megölette, mert Poppaea halála után nem akart férjhez menni hozzá. Hasonlóképpen meggyilkoltatta vérrokonait is, vagy akik sógorság révén kerültek rokonságba vele: ezek között volt az ifjú Aulus Plautius is; őt kivégzése előtt még meg is becstelenítette, mondván: „Most aztán menjen, anyám, és csókolgassa az utódomat”; elhíresztelte, hogya fiú az ő anyja szeretője volt, és az császári hatalmat ígért neki. Mostohafiát, Rufius Crispinust, Poppaea még serdületlen gyermekét, halászat közben tulajdon rabszolgájával vízbe fojtatta, mert azt rebesgették, hogy hadvezéresdit meg császárosdit játszik. Tuscust, dajkája fiát, Egyiptom helytartóját azért száműzte, mert a császár tiszteletére előkészített medencék vízében megfürdött. Senecát, tanítómesterét halálba kergette; pedig elbocsátási kérelme és vagyonáról való lemondása alkalmából szentül megesküdött neki, hogy „alaptalan a gyanúja,és ő inkább választaná a halált, semhogy ártalmára legyen”. Burrusnak, a testőrség parancsnokának torokfájás ellen ígért gyógyszer helyett mérget küldött. Gazdag és idős, szabadon bocsátott rabszolgáit, akik őt egykor örökbefogadtatásához hozzásegítették, majd bizalmas tanácsadói voltak a hatalomban, ételükbe, italukba szórt méreggel sorban eltette láb alól'' |Suetonius: Caesarok élete Tizenkét Életrajz 6/54-68/35, Fordította: Kis Ferencné <ref name="SUE">[http://mek.oszk.hu/03200/03264/ Caius Suetonius Tranquillus: Caesarok élete Tizenkét Életrajz - NERO 54-68], mek.oszk.hu</ref>}}