„Vizy Márton” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
6. sor:
 
== Pályafutása ==
Kapcsolata a zenével 7 éves korában kezdődött, autodidakta módon tanult meg zongorázni, közben zeneiskolában 6 évig tanult csellózni, játszik gitáron is. Középiskolai tanulmányait a Piarista Gimnáziumban kezdte, majd a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban érettségizett. Ez idő alatt vallásos könnyűzenét játszott az egyik legnépszerűbb budai vasárnap esti misén a zsúfolásig megtelt Margit körútiKörúti Ferences templomban. A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi karánKarán szerzett diplomát. 2017 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának levelező szakos hallgatója.
 
A professzionális zenélés oxfordi tanulmányútját követően kezdődött el, ahonnan hazatérve 2002-ben megírta Örvendj Magyarország címre hallgató dalát, amely először 2002. április 13-án a Kossuth téren milliós tömeg előtt hangzott el és napokon belül spontán módon terjedt el az egész országban, majd a Fidesz emblematikus kampánydalává vált, amelyből [[Káel Csaba]] rendezett kampány videót a Millenárison ismert énekesek, színészek, valamint a szerző részvételével. [[Orbán Viktor]] felkérésére csatlakozott ugyanebben az évben a párt kampány-turnéjához, ahol a miniszterelnök beszédét követően Márton vezetésével énekelték a dalt a tömegek. Kiadó és professzionális menedzsment nélkül, a fellépések utáni árusítás révén kelt el több tízezer példányban a dalból készült CD, amely hivatalos minősítés nélkül lett többszörös arany, illetve platinalemez, a Magyar Nemzet honlapján pedig évekig minden idők legnépszerűbb cikke volt a kapcsolódó letöltéssel.
25. sor:
2009 óta [[Szőcs Géza (költő)|Szőcs Géza]] államtitkár majd miniszterelnöki főtanácsadó munkatársa (kulturális stratégia, kulturális innovációk)
 
2010: Angyalok Erdeje – az ország legnagyobb jótékonysági és társadalmi felelősségvállalást előmozdító rendezvényének ötletgazdája és megvalósítója. 500 karácsonyakarácsonyfa a Felvonulási téren 500 támogatásra szoruló üggyel és 500 támogató céggel kapcsolódott össze. Az egy hónapos Angyalok Erdeje legnagyobb támogatottja a ferences Autista Segítő Központ lett és a rendezvény számos civil együttműködést indított el. Az eseményt [[Plácido Domingo|Placido Domingo]] világhírű operaénekes személyesen nyitotta meg.
 
== Jegyzetek ==