Apja [[Edmund Bernatzik]], a bécsi egyetem rektora és az [[Osztrák–Magyar Monarchia]] legfelső bíróságának ''(Reichsgericht)'' tagja volt. Érettségi után, 1915-ben önkéntesnek jelentkezett a hadseregbe az [[első világháború]] idején; többek között Albániában vetették be. 1920-ban anyagi okok miatt félbehagyta orvosi tanulmányait és a bécsi kereskedelmi tanulmányokbafőiskolára kezdettjelentkezett, majd később antropológiai és etnológiai tanulmányokat folytatott a bécsi egyetemen.<ref name="strassennamen">[http://www.wien.gv.at/kultur/abteilung/pdf/strassennamenbericht.pdf Straßennamen Wiens seit 1860 als „Politische Erinnerungsorte“] (PDF; 4,4 MB), S. 210ff, Forschungsprojektendbericht, Wien, Juli 2013</ref> Bernatzik tanulmányai után vállakozóként próbálkozott majd első felesége korai halála után hosszabb utazásokba kezdett, amik később a hivatásává és szenvedélyévé váltak. 1924-ben [[Spanyolország]]ba és Északnyugat-Afrikába; 1925-ben [[Egyiptom]]ba és [[Szomália|Szomáliába]]; 1927-ben [[Szudán]]ba; 1926 és 1930 között [[Románia|Romániába]] és [[Albánia|Albániába]]; 1930-31-ben [[Guinea|Portugál Guineába]]; 1932-33-ban a Salamon-szigetekre, [[Új-Guinea|Új-Guineába]], valamint [[Bali]] szigetére; 1934-ben a svédországi Lappföldre; 1936-37-ben [[BurmaMianmar|Burmába]], [[Thaiföld]]re és Francia Indokínába ([[Vietnám]], [[Kambodzsa]]), 1949-50-ben pedig a francia uralom alatt álló [[Marokkó]]ba utazott.
