„Paleozoikum” változatai közötti eltérés

szén-dioxid kötőjellel
(Indokolatlan kötőjelek kivétele (lásd Vita:Földtörténeti korok#Magyar elnevezéssor))
(szén-dioxid kötőjellel)
A paleozoikum az első kemény héjú maradványok gazdag első megjelenésének időpontjától a nagy, kifinomult felépítésű hüllők és viszonylag modern növények uralkodásának kezdetéig tartott. A kezdetének határát hagyományosan a [[trilobita|trilobiták]] és az [[archeocyathidák]] első megjelenésének időpontjától számítják. A végének határát a 300 millió évvel későbbi nagy kihalás, a permi kihalás időpontjáig számítják. A mai gyakorlatban a kezdetének határát a [[Trichophycus pedum]] lenyomata maradványának első megjelenesétől veszik.
 
A korszak kezdetekor az élet baktériumok[[baktérium]]ok, [[Alga|algák]] és szivacsok[[szivacs]]ok, továbbá a némileg titokzatos formák, az Edicaran fauna képviselőire korlátozódott. Nagyszámú alakzat jelent meg szinte egyidőben a korszak kezdetekor – ezt kambriumi robbanásnak hívják. Némi bizonyíték van arra, hogy az egyszerű élőlények a paleozoikum kezdeténél már korábban meghódították a szárazföldet, de az alapvető növények és állatok nem jelentek meg a szárazföldön a [[szilur]] korszakig és nem burjánoztak a [[devon]] korszakig. Habár kezdetleges gerinceseket ismerünk a paleozoikum kezdetéből, az állatok nagy része inkább gerinctelen volt a paleozoikum közepéig. Halpopulációk fejlődtek robbanásszerűek a devonban. A kései paleozoikum folyamán kezdetleges növényekből álló nagy erdők burjánoztak a szárazföldön, és kialakultak a nagy széntelepek Európában és Észak-Amerikában. A korszak végeztével az első nagy, kifinomult felépítésű hüllők és az első modern növények (tűlevelűek) jelentek meg.
 
== Tektonikus mozgások, éghajlat ==
A korai kambriumban az éghajlat enyhe volt kezdetben és egyre melegedett a kambrium folyamán, amint a tengerek elérték a második legmagasabb szintet. Ezt a felmelegedési folyamatot ellensúlyozta, hogy a [[Gondwana]] dél felé mozdult nagy sebességgel, így az ordíviciumban Nyugat-Gondwana (Afrika és Dél-Amerika) közvetlenül a déli sark felett helyezkedett el. A korai paleozoikum éghajlata szintén erősen változó zónánként, mely azt eredményezte, hogy a globális éghajlat ugyan melegedett, de az akkori élőlények élettere – a kontinensek talapzatának tengeri környezete – egyre hűvösebbé vált. A Baltikum (Észak-Európa és Oroszország) és [[Laurentia]] ([[Észak-Amerika]] keleti része és [[Grönland]]) mégis a trópusi zónában maradt, miközben [[Kína]], [[Ausztrália]] mérsékelt vizekben feküdt. A korai paleozoikum hirtelen ért véget a rövid, de súlyosnak látszó [[késő ordovíciumi jégkorszak]]kal. Ez a hideg okozta a második legnagyobb [[fanerozoikum]]i tömeges kihalást.
 
A középső paleozoikumban jelentős stabilitás figyelhető meg. A tengerek szintje a jégkorszak miatt csökkent, de a [[szilur]] és [[devon (időszak)|devon]] folyamán lassan visszaállt. A Baltikum és Laurentia lassú összeolvadása és a Gondwana részeinek észak felé haladása számos, viszonylag meleg, sekély tengerfenék kialakulásához vezetett. Ahogy a növények a kontinensek szélén megjelentek, növekedett az oxigénszint, csökkent a széndioxidszén-dioxid tartalom, igaz, kevésbé drámaian. Az észak-dél hőmérsékleti különbség szintén csökkenni látszik, vagy a metazoák egyszerűen szívósabbakká váltak, vagy mindkettő. Mindenesetre az [[Antarktisz]] és Nyugat-Gondwana déli kontinentális szélei kevésbé voltak már lakatlanok. A devon végén számos impulzus történt, mely a középső paleozoikum [[gerincesek|gerinces]] élővilágának nagy részét elpusztította anélkül, hogy láthatóan csökkentette volna az élővilág általános változatosságát.
 
A kései paleozoikummal kapcsolatban sok megválaszolatlan kérdés. A [[Mississippi]] epocha a légköri oxigénszint hirtelen, gyors növekedésével kezdődött, miközben a széndioxid[[szén-dioxid]] szint soha nem látott alacsony szintekre süllyedt. Az éghajlat destabilizációjához vezetett és egy, vagy talán két jégkorszakhoz vezetett a karbon időszakban. Ezek sokkal súlyosabbak voltak, mint a késő ordovíciumi jégkorszak; de ezeknek jelentéktelen hatása volt az élővilágra. A ciszuráli korszakban az oxigén és széndioxidszén-dioxid szintek normál értékre álltak vissza. Másrészt viszont a [[Pangea]] kialakulása hatalmas [[sivatag]]ok kialakulásához vezetett, melyekben extrém hőmérsékletek jöttek létre. A [[lopingi]] korszakban csökkent a tenger szintje, növekedett a [[szén-dioxid]]- szint, általános éghajlati romlás következett be, melyek együttes következménye a [[perm (időszak)|perm]] végi kihalás.
 
[[KAtegóriaKategória:Földtörténet]]
748

szerkesztés