„José Joaquín Fernández de Lizardi” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
1 forrás archiválása és 2 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10)
22. sor:
|aláírás=
}}
'''José Joaquín Fernández de Lizardi''' ([[Mexikóváros]], [[1776]]. [[november 15.]] – [[1827]]. [[június 27.]]). Író,Mexikói költő, író, újságíró, [[mexikói függetlenségi háború|függetlenségi harcos]].
 
==Életrajz==
Sokan tartják [[Latin-Amerika]] legelső [[regény]]írójának. Tanult latint és teológiát, szolgált a hadseregben, részt vett [[Miguel Hidalgo y Costilla|Hidalgo]] függetlenségi felkelésében [[1810]]-ben és [[1812]]-ben megalapította az El pensador mejicano nevű újságot, amit a függetlenségi mozgalomnak szentelt. Később a lap nevét használta álnévként (Mexikói Gondolkodó), majd több lapot is kiadott: ezek például az Alacenas de Friolera, a Cajoncito de la Alacena vagy az El conductor eléctrico. A függetlenségi harc kudarca miatt és szókimondóságáért többször is bebörtönözték. Valószínűleg a [[cenzúra|cenzúrát]] akarta kikerülni azzal, hogy a regényírás felé fordult. Az azonban bizonyos, hogy mindhárom legismertebb regénye a cenzúra elnyomása alatt íródott, majd miután Mexikó függetlenné vált, visszatért az újságíráshoz.
 
Regényei a középosztálybeli kreolok új értékrendjét tükrözik, akik a gyarmatosító rendszer ellen tiltakoznak. Mindezt [[pikareszk regény|pikareszk]] stílusban írja meg, amelyet Spanyolországból kölcsönöz. Mint tudjuk, ezek a kópéregények egyszerű, szerény körülmények között élő személyek kalandjai, akik a társadalmon élősködnek. A hanyatlás és a megbánás könyvei. Fernández de Lizardi ezt a hanyatlást érezte a gyarmati intézményekben – egyházban, kolostorokban, bíróságokon, hadseregben, egyetemeken.
 
35 ⟶ 36 sor:
'''El periquillo sarniento''' (1816)
 
A cím a főszereplő, Pedro Sarmiento gúnynevére utal és a majmolás jelképe, ami a korabeli helyi társadalom legfőbb gyengesége volt. A történetet maga Pedro meséli a halálos ágyán, hogy tanuljanak belőle a fiatalok. A főszereplő családja a lagymatag igazgatásból kifolyólag tévelygő és túlságosan engedékeny. Szülei szerény polgárok, akik örökség gyanánt nem tudnak gyermeküknek mást adni, mint műveltséget és jótanácsaikat. Az iskolák, amiket látogat, vagy túl szigorúak, vagy túl gyengék. Mindennek tetejébe az engedékeny anya nagyobb befolyással bír, mint a valósághűbben tájékozódó apa. Így hát a gyereket egyetemre küldik ahelyett, hogy kereskedelmet tanulna, de ott nem tanul meg semmit. Amikor az apja meghal, hagyaték híján nincs számára a társadalomban hely, csak az egyháznál vagy a katonaságnál. Tönkreteszi anyját, aki szegénységben hal meg. Mind lejjebb süllyed a ranglétrán, lesz belőle szélhámos, kuruzsló, sekrestyés, írnok és verbuváló is. A hadseregnél szolgál, amikor hajótörést szenved egy szigeten, ahol az emberek felfedezték a Jó kormányzás titkát. Aláhúzza, hogy a szigetlakók nem naplopók, itt nincs nemesség és tapasztalaton alapuló módszereket alkalmaznak. Végül majdnem teljesen elzüllik, amikor rablónak áll, de szerencsére még épp időben megtér halála előtt. A regény nemcsak rávilágít a hiányosságokra, de észszerű reformokat is ajánl.
 
'''La Quijotita y su prima''' (1818)