„Vita:Délvidéki vérengzések” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Számok és forrás: törölt kép ki
Jozefsu (vitalap | szerkesztései)
131. sor:
 
:Köszönöm ha utána nézel. A mostani cikk egyik nagy hibája, hogy például a németekről alig írunk, de persze nem csak ezen lehetne javítani. [[User:Andrew69.| '''<em style="font-family:Monotype Corsiva;color:# ##000080"> Andrew69. </em>''']] <sup>[[Fájl:Blue a v.svg|18px|link=Szerkesztővita:Andrew69.]]</sup> 2017. július 3., 20:17 (CEST)
 
== Tárca-sorozat a Večernje Novosti oldalain (2012) ==
 
Ezt a szöveget mint referenciát teszem itt közzé, tervem között szerepel mind a [https://web.archive.org/web/20130109094538/http://www.novosti.rs/dodatni_sadrzaj/clanci.119.html:409338-Krvave-stranice-istorije forrás] (vigyázat – nagyon véres képpel nyílik!), mind az itt leírt összegzésem angolra fordítása is, mivel most [[:en:Talk:Communist_purges_in_Serbia_in_1944–45|ott harcolok]] a cikk leépítése ellen.
<hr noshade>
A Večernje Novosti oldalain ''Marko Lopušina'' 2012. decemberében érdekes tárca-sorozatot jelentetett meg a kommunista időszak sötét mesterkedéseiről "A történelem véres oldalai" (Krvave stranice istorije) címmel. Ha csak fele igaz, már az is förtelmes.
 
Ez a dokumetum, vagyis szöveg egy igen fontos és érdekes mozzanatot pendít meg, mégpedig azt, hogy morálisan felelhet-e a mai Szerb állam a területén a kommunista idők alatt elkövetett bűntettekért? Átvállalhatja-e egyáltalán a mai generáció az elődei bűntetteteit? Ugyanis azokat a jugoszláv-partizán kommunista ideológusok rendelték el és hajtották végre, nemcsak Szerbia de az egész volt Jugoszlávia területén, sőt történtek partizán-bűntettek a határokon túl is, amilyenek például a Bleiburgi vérengzés, vagy az emigrációban élő "reakciósok" likvidálása amit a szerb kémszolgálat végzett.
 
Szerbia már mindenesetre rehabilitált néhány politikai kivégzettet, sőt a Titó által kiátkozott királyt is visszaengedte Szerbiába, még állampolgárságot is adott a trónörökösnek és családjának akik angol állampolgárként érkeztek. Sok vagyonelkobzás is kártételezést nyert, de csak ennyi év után kezdenek a dolgok tisztázódni. A tökéletes csend időszakát, amikor mindenki hallgatott, a lassú és halk kritika töri meg és a helyzet bonyolult.
 
Most kezdenek róla beszélni, amit sokkal korábban tudni lehetett, hogy többen a háború után elkövetett véres megtorlók közül komoly funkciót töltöttek be a kommunista-párti tagság révén (főleg vállalatigazgatók voltak), és sohasem feleltek semmiért. A legtöbbjük magas rangú kitüntetést kapott, illetve néphőssé is tüntettek ki néhányat, ennélfogva jogilag semmilyen körözés nem volt kiadható ellenük. Ugyanis a titói rendszer a háború után, különösen Vajdaságban katonai kormányzást vezetett be, amikor a legtöbb partizán operátornak önrendelkezése volt. A sok "tévedésből" kivégzettet például utólag fabrikált koholt vádakkal vezették nyilvántartásba, ezzel igazolva, pontosabban elfedezve a túlkapást. Tömegsírok utólagos eltűntetésére is sor került. Amennyiben a tömegmészárlások bosszúból elkövetett túlkapások voltak (Ratko Dražević UDBA-főnök saját állítása szerint csak egyedül 2000 embert végzett ki Čačak környékén), miért igyekezett a titói rendszer olyan sziszetmatikusan a cselekmények eltitkolására? Ha háborús bűnösöket és reakciósokat (petokolonaši) öltek meg, miért kellett azt szégyenleni és hétpecsétes államtitokká tenni? Miért semmisített meg a szerb Belügyminisztérium több millió dokumentumot a 90-es években és mi volt azokban a dokumentumokban? Kit kompromittált volna ma, ennyi év után az az anyag?
 
Az is tény – írja Lopušina – hogy a kommunista párt sok-sok évvel a háború után számtalan emigránsot likvidált a jugoszláv kémszolgálat keze által, ami utal arra, hogy nagyon tartottak a felfedéstől. Mi más lett volna az oka külföldön élő jugoszlávok likvidálásának ha nem a tény, hogy valamit nagyon titkolni akartak önmagukról? Ma már ezeknek az aféráknak a nyomán is tudjuk, hogy nemcsak személyes okok álltak egy-egy ilyen likvidálás mögött, de számtalan besúgó és UDBA-ás működött egészen napjainkig a rendszerváltások utáni reformokban, aktívan politizálva, vagy köpenyt váltva, hogy a társadalmi-politikai változások mögé rejthessék sötét multjukat és kibújhassanak a felelősségre vonás alól!
 
A szerző még tovább megy a megfogalmazásaiban: a kommunista, és egyáltalán minden politikai totalitárius rendszer kapcsolata az alvilággal és a Maffiával egyáltalán nem titok, a kommunista rezsim sem volt kivétel de a "demokratikus" utódrendszerek már szinte maffia-államként működnek. Volt kitől tanulni.
 
Ma már kevés honfitársunk (a volt Jugoszláviában) ismeri el a kommunista rendszer tisztaságát, akik mégis azt teszik, azok volt párttagok benifícióin éltek illetve élnek még mindig (kommunista ifjúság, volt kommunisták gyerekei), amiről nem szívesen mondanak le még a hazugságok takargatása árán sem. Ma már ''mindenki'' tudja hogy a kommunizmus milyen sötétséget hozott, de van aki aktívan résztvett ennek a sötétségnek a terjesztésében, és ezért most erélyesen tagadnia kell.–[[Szerkesztő:Jozefsu|Jozefsu]] <sup>[[Szerkesztővita:Jozefsu|vita]]</sup> 2019. április 29., 16:35 (CEST)
Visszatérés a(z) „Délvidéki vérengzések” laphoz.