„Védjegy” változatai közötti eltérés

637 bájt hozzáadva ,  10 hónappal ezelőtt
időtartam
(Linkek frissítése)
(időtartam)
* (3) Annak megítélésekor, hogy a jog, a használat, illetve a megszűnés az (1) és (2) bekezdés alkalmazása szempontjából korábbinak számít-e, a megjelölésre vonatkozó bejelentés elsőbbségét kell figyelembe venni.
* Ki van zárva a védjegyoltalomból a megjelölés akkor is, ha azt a [[képviselő]], illetve az [[Ügynök (jog)|ügynök]] – a jogosult engedélye nélkül – saját nevében jelentette be lajstromozásra, kivéve, ha a képviselő vagy az ügynök igazolja, hogy eljárása helyénvaló volt. [6. §]
A [[védjegyoltalom]] a legtöbb országban, így Magyarországon is, elvileg a bejelentés napjától számított tíz évig tart, majd további 10-10 évre [[védjegymegújítás|megújítható]]. Megújítás hiányában az oltalom megszűnik. A védjegyoltalom megszűnése egyéb törvényes jogcímeken is történhet.
 
== A védjegyoltalom kezdete ==
A magyar védjegytörvény<ref>Többször módosított 1997. évi XI. törvény</ref> szerint a védjegybejelentés napjára visszaható hatállyal a lajstromozással, azaz az oltalom megadásával keletkezik. A védjegyoltalom a [[védjegyoltalom megszűnése]] napjáig tart.
 
 
== A védjegyjog tartalma (a védjegyhasználat) ==