„Sztroganov család” változatai közötti eltérés

a
ref jav
a (Visszaállítottam a lap korábbi változatát Dj (vita) szerkesztéséről Magic links bot szerkesztésére)
Címke: Visszaállítás
a (ref jav)
Anyikij (Anyika, Anyikej, Ioannyikij) Fjodorovics (1497–1570) a sótermelést egyre távolabbi vidékekre, kereskedői tevékenységét pedig messze az [[Urál (hegység)|Urálon]] túlra terjesztette ki, olcsón jutott hozzá a legértékesebb prémekhez is. 1558-ban [[IV. Iván orosz cár|Rettegett Iván]] hatalmas területek birtokjogát ajándékozta neki és fiainak a [[Káma]] és a [[Csuszovaja]] folyók mentén, az Urál vidékén. A cár megbízásából Anyika felügyelte az őslakosok kereskedői tevékenységét és behajtotta a természetbeni adót is. Sófőző telepeinek jövedelméből, alkalmazottainak kíméletlen dolgoztatása és a helyi lakosok becsapása árán gyorsan meggazdagodott. Ő alapozta meg a később óriásira duzzadt családi vagyont, melynek révén a Sztroganovok Oroszország vezető családjai közé emelkedtek. Öregkorában elfordult a világi élettől és Ioszaf néven szerzetes lett.
 
Három fia folytatta a megkezdett vállalkozást, a hatalmas, de gyéren lakott területeken több új települést, erődítményt létesítettek, cári engedéllyel magánhadsereget tartottak. A két idősebb fiú, Grigorij és Jakov korábban meghalt. 1579-ben a harmadik fiú, Szemjon, valamint két unokaöccse: Nyikita Grigorjevics (1559–1616) és Makszim Jakovlevics (1557–1624) felosztották egymás között a vagyont és a birtokolt földeket. Szemjoné maradt az eredeti birtokrész, Szol-Vicsegodszkaja és vidéke; Nyikita és Makszim kapta a Káma menti, a [[Perm (település)|permi]] és az Urálon túli területeket. Korabeli okirat tanúsága szerint ekkor összesen mintegy 8 millió gyeszjatyina (kb. 8,74 millió ha) földterülettel rendelkeztek, ezek jelentős része az őslakosok által lakott vidék volt.<ref name="szurm1">{{cite book |author= I. O. Szurmina, Ju. V. Uszova|authorlink= |title=Szamije znamenyitije gyinasztyii Rosszii |publisher= Vecse Kiadó |year= 2001 |edition= | location = Moszkva|language =orosz| isbn = 5-7838-0847-4| pages =368}}</ref>
 
=== A Sztroganovok és a szibériai hódítás ===
Szemjon és két unokaöccse nevéhez kapcsolódik a szibériai fegyveres hódítás kezdete is. A történetet [[Nyikolaj Mihajlovics Karamzin]] szentimentalista író, történetíró ''Az orosz állam története'' című művében úgy meséli el a történetet, hogy birtokaik és erődjeik megvédésére a Sztroganovok meghívták Jermak atamánt és kozákjait, elláták őket a szükséges felszereléssel és [[1581]]-ben útnak indították őket „Szibéria földjének megtisztítására és az istentelen Kucsjum szultán kiűzésére”. Karamzin az orosz közgondolkodásra nagy hatást tett művében Jermakot az „orosz Pizarró”-nak nevezte, a Sztroganovokat pedig nemcsak saját birtokaik, hanem Oroszhon és „a kereszténység keleti határának védelmezői”-ként tüntette fel.<ref name="karamzin" />
{{hiv-web |url= http://avorhist.narod.ru/publish/kar09_06.htm |cím=Isztorija goszudarsztva Rosszijszkovo|elérés=2009-10-26 |szerző= Nyikolaj Mihajlovics Karamzin|szerzőhiv= |kiadó= |dátum= |év=1826 |hónap= |formátum= |munka= |nyelv =orosz}}</ref>
 
A hadjárat megindításáról és a Sztroganovok szerepéről több különböző változat ismeretes, de egyik sem teljesen bizonyított.<ref name="szili1">{{cite book |author= Szili Sándor|authorlink= |title=Szibéria birtokbavételének koncepciói az orosz és a szovjet történetírásban|publisher= Magyar Ruszisztikai Intézet|year= 2005|edition= | location = Budapest|language =| isbn =963-7730-35-4| pages =14}}</ref> Egy verzió szerint a közeledő kozákoktól a birtokaikat féltették, és ezért ajánlották Jermaknak inkább a szibériai kánság elleni hadjáratot, amivel azok a cár jóindulatát is elnyerhetik.<ref name="szili2">{{cite book |author= Szili Sándor|title=im.|pages =40}}</ref> Van olyan vélemény is, hogy nem Sztroganovék küldték Jermakot Szibériába, és hogy az Urálon túli hódítás a kormánycsapatok eredménye volt.<ref name="szili3">{{cite book |author= Szili Sándor|title=im.|pages =90}}</ref> A sikeres hadjárat után IV. Iván cár újabb hatalmas földterületeket adományozott a Sztroganovoknak és több kedvezménnyel ruházta fel őket.
 
1586-ban Szemjont megölték. A Lacsinov bojárcsaládból választott felesége, Szolikamszk város vajdájának testvére, Jevdokija Nyesztyerova (1561–1639) vette át férje szerepét a családban. Házasságukból eredt a Sztroganovok egyetlen, sok nemzedéken át fennmaradt ága.
A 17. század elején, az ún. [[Zűrzavarok időszaka|„zavaros időszak”]] alatt az unokafivérek jelentős összegekkel támogatták a trónt és Vaszilij Sujszkij cárt, aki 1610-ben kivételes címmel ruházta fel őket: ''imenyitije ljugyi'', vagyis olyan személyek lettek, akiknek megszólításakor az apai nevet is használni kell.
 
A 17. század közepére Szemjon dédunokája, '''Grigorij Dmitrijevics''' (1656–1715) lett a Sztroganovok összes vagyonának és birtokának egyetlen örököse. Alekszej Mihajlovics cár 1673-ban kibocsátott oklevele megerősítette őt jogaiban és elismerte a Sztroganovok érdemeit Szibéria meghódításában.<ref name="szili4">{{cite book |author= Szili Sándor|title=im.|pages =27-28}}</ref> Elődeihez hasonlóan ő is sokat áldozott a kincstár és főként [[I. Péter cár]] megsegítésére, a [[nagy északi háború]] idején pedig saját költségén [[fregatt]]ot szerelt fel.
 
Fiait I. Péter bárói rangra emelte. Leszármazottaik közül többen elnyerték a grófi címet, a legelőkelőbb családokba házasodtak be, művészetpártolók lettek, állami szolgálatba lépve magas beosztásokba kerültek.
 
Időközben a sókitermelés válságba jutott. Egy 1742-ben kiadott rendelet csak olyan személyek alkalmazását engedélyezte, akiknek volt nyomtatott személyi útlevelük, de a központtól távol eső vidékek lakói ilyet nem-igen tudtak beszerezni. Miután a Sztroganovok nem tudták elérni, hogy velük kivételt tegyenek, kérvényt nyújtottak be [[I. Erzsébet orosz cárnő|I. Erzsébet cárnő]]höz, hogy sótelepeiket – megfelelő kárpótlással – kincstári tulajdonba vegyék. Az ügy évekig elhúzódott, közben a déli Elton sóstón (a mai Volgográdi területen) nagy erőkkel megkezdték a sókitermelést. Sztroganovék nem tudták felvenni a versenyt az olcsó déli sóval, és telepeik jelentős részét be kellett zárni.<ref name="szurm2">{{cite book |author= I. O. Szurmina, Ju. V. Uszova|title=im.| pages=372}}</ref>
 
=== Grigorij Dmitrijevics fiai és néhány utóduk ===
 
=== Jegyzetek ===
{{jegyzetek}}
<references>
* <ref name="karamzin">
{{hiv-web |url= http://avorhist.narod.ru/publish/kar09_06.htm |cím=Isztorija goszudarsztva Rosszijszkovo|elérés=2009-10-26 |szerző= Nyikolaj Mihajlovics Karamzin|szerzőhiv= |kiadó= |dátum= |év=1826 |hónap= |formátum= |munka= |nyelv =orosz}}</ref>
 
* <ref name="szurm1">
{{cite book |author= I. O. Szurmina, Ju. V. Uszova|authorlink= |title=Szamije znamenyitije gyinasztyii Rosszii |publisher= Vecse Kiadó |year= 2001 |edition= | location = Moszkva|language =orosz| isbn = 5-7838-0847-4| pages =368}}</ref>
* <ref name="szurm2">
{{cite book |author= I. O. Szurmina, Ju. V. Uszova|title=im.| pages=372}}</ref>
 
* <ref name="szili1">
{{cite book |author= Szili Sándor|authorlink= |title=Szibéria birtokbavételének koncepciói az orosz és a szovjet történetírásban|publisher= Magyar Ruszisztikai Intézet|year= 2005|edition= | location = Budapest|language =| isbn =963-7730-35-4| pages =14}}</ref>
* <ref name="szili2">
{{cite book |author= Szili Sándor|title=im.|pages =40}}</ref>
* <ref name="szili3">
{{cite book |author= Szili Sándor|title=im.|pages =90}}</ref>
* <ref name="szili4">
{{cite book |author= Szili Sándor|title=im.|pages =27-28}}</ref>
 
== Külső hivatkozások ==