„Vivian Campbell” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
45. sor:
[[1992]]-ben csatlakozott a [[Def Leppard]] brit rockegyütteshez, ahol az 1991. január 8-án meghalt [[Steve Clark]] utódja lett. Belépésekor a zenekar az ''[[Adrenalize]]'' album turnéja előtt állt. Első koncertje az együttessel egy bemelegítő koncert volt, [[Dublin]] egyik 600 fő befogadóképességű klubjában. [[Phil Collen]] gitáros szerint Campbell természetesen tudta betölteni a pozíciót, aminek elsődleges oka az volt, hogy csak önmagát adta. Széles körű debütálása a Def Leppard tagjaként a dublini fellépés után egy héttel a [[Freddie Mercury emlékkoncert]]en történt 1992. április 20-án. Eljátszották az ''[[Animal]]'', és a ''[[Let's Get Rocked]]'' slágereiket, majd [[Brian May]] csatlakozásával a [[Queen]] klasszikusa a ''[[Now I’m Here]]'' került terítékre. A zenekar későbbi elmondása szerint a rangos eseményen még meglehetősen rozsdás formát mutattak, és soha korábban nem játszottak még olyan rosszul, mint aznap.<ref name="shock adrenalize">{{cite web |url=https://www.shockmagazin.hu/klasszikushock/def-leppard-adrenalize |title=Def Leppard: Adrenalize: Klasszikushock visszatekintő elemzés. |accessdate=2019-05-06 |publisher= shockmagazin.hu |language=magyar}}</ref> Az ''Adrenalize'' megjelenésekor már a grunge, majd később az alternatív rock hullám lett a divatos mainstream áramlat, a lemez ennek ellenére megőrízte az együttes szupersztár pozicióját,<ref name="shock adrenalize" /> és a turné is rendkívül sikeresen zajlott. Campbell első stúdióalbuma az együttessel az 1996-ban megjelent ''[[Slang]]'' lett, ami radikális elfordulást jelentett a korábbi irányhoz viszonyítva. A sötét tónusú [[grunge]] hatásokat is felvonultató [[alternatív rock]]lemez megtörte a sikerszériát, és kereskedelmi valamint kritikai szempontból is langyos fogadtatásra talált.<ref name="shock adrenalize" /> Campbell elmondása alapján ''„a Slang készítésekor, már nagyon furcsa idők jártak. Nem is igazán tudtuk, mit csináljunk, vagy mit csinálhatunk. Egy dolog tűnt csak biztosnak: hogy a lemez nem lehet igazán Def Leppard-ízű, mert keresztre feszítenek, ha egy hatalmas harmóniavokálokkal teli, dús hangzású albumot készítünk. Emellett akkoriban jutottunk el magánéletileg is oda, hogy mindenkit elkezdtek foglalkoztatni a felnőttkor tényleges problémái: a halálesetek, a válások...Én egyébként a mai napig szeretem azt a sötétebb lemezt, legyen szó a hangzásáról, a technológiai megoldásokról vagy bármiről.''<ref name="shock adrenalize" />
Következő albumuk az 1999-ben kiadott ''[[Euphoria (Def Leppard album)|Euphoria]]'' lett, amellyel visszatértek klasszikus hangzásvilágukhoz de a 80-as évekbeli pozíciójukat már nem tudták megismételni. Annak ellenére sem, hogy az azóta kiadott stúdióalbumaik többsége kedvező kritikákat kapott, és ma is megtöltik az arénákat, mint "régi sztárzenekar".<ref name="shock adrenalize" /> Campbell-t sokszor érik vádak, hogy csak a pénz miatt tagja az együttesnek, mivel szerepe a Def Leppardban csak a másodgitárosi pozíciót jelenti. Ezzel ő is tisztában van, miként egy interjúban úgy fogalmazott, hogy ''a Def Leppardban betöltött szerepem nem tartogat különösebb kihívásokat számomra a gitárt illetően. Énekesként és dalszerzőként sokkal inkább mozgat az a csapat, ami nem csoda, hiszen a Def Leppard mindig énekcentrikus zenekar volt, gitározni viszont nem kifejezetten izgalmas azokat a dalokat.''<ref name="Shock interjú" /> Ezért időközben olyan zenei projekteket is elvállal, ahol jobban kamatoztathatja szólógitárosi ambícióit. 1998-ban szerepelt a Clock alkalmi formáció ''Through Time'' kiadványán, majd [[2005]]-ben első szólóalbumát is kiadta ''Two Sides of If'' címmel. Az album producere Tor Hyams volt, zeneileg pedig legfőképpen blues örökzöldek feldolgozását tartalmazta. Fiatalkori hatásainak (Rory Gallagher, Gary Moore) a bálványait kezdte el tanulmányozni, így kerültek fel az albumra [[Muddy Waters]] vagy éppen [[Peter Green]] szerzemények. Campbell egy évet annak szentelt, hogy leásson a blues gyökeréig, ezért a régi előadok mellett Los Angelesben látogatott blues koncerteket, vagy éppen blues muzsikusokkal jammelt véletlenszerűen.<ref name="Shock interjú" /> Szólólemezén [[Terry Bozzio]] dobolt, de vendégként a [[ZZ Top]] gitárosa [[Billy Gibbons]], valamint Joan Osborne énekesnő is feltűnt. [[2010]] és [[2011]] elején a Def Leppard szüneteltette tevékenységét, ezért elvállalta, hogy pár fellépés erejéig csatlakozik kedvenc zenekarához a [[Thin Lizzy]]-hez. A koncertek hatására kedve támadt nyersebb és keményebb formában zenélni, és újra felfedezte az affinitását a szólógitár irányába. ''Ahogy Scott Gorham és Brian Downey társaságában játszottam ezeket a legendás dalokat, totálisan rákattantam a hangszerre. Úgy mentem haza a turnéról, hogy tele voltam inspirációval, és semmi mást nem akartam csak játszani, egyre többet és többet!''<ref name="Shock interjú" /> A Thin Lizzy turné után annyira megjött a kedve, hogy felhívta volt Dio-beli zenésztársait Jimmy Bain-t és Vinny Appice-it, hogy újra velük zenéljen együtt. A 27 év után újra együtt zenélő trió kiegészült [[Andrew Freeman]] énekessel, és felvették a [[Last in Line]] nevet. Időközben a Riverdogs zenekarral is újra társult, egy 2011-ben megjelent ''World Gone Mad'' című minialbum erejéig. A Def Leppard sűrű időbeosztása közben ezekre a projektekre is maradt ideje. A Last in Line ''Heavy Crown'' címmel 2016-ban adta ki debütáló albumát, a korai Dio által fémjelzett stílusban, majd [[Jimmy Bain]] halála megakasztotta a lendületet.
== Jegyzetek ==
| |||