„Pierre Nicole” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Jegyzetek: hibák javítása AWB |
a [112] elavult css attribútum ki AWB |
||
51. sor:
[[Chartres]]-ban született egy vidéki ügyvéd fiaként, aki gondosan ügyelt taníttatására. 1642-től Párizsba küldte [[Teológia|teológiát]] tanulni, ahol hamarosan kapcsolatba lépett a [[Port-Royal]] janzenista közösségével nagynénjén, Marie des Anges Suireau-n keresztül, aki egy rövid ideig a zárda apátnője volt. Ezután egy ideig a Petites écoles de Port Royal-ban (a Port Royal "kis iskoláiban") tanított. Valamilyen lelkiismereti aggály akadályozta abban, hogy a papi hivatást válassza, és így egész életén át "az alsóbb rendek írástudója" maradt, jóllehet mély tudású teológus volt. Néhány évig tanítómester volt a Port Royal "kis iskolájában", és abban a szerencsében volt része, hogy görögre taníthatta a fiatal [[Jean Racine]]-t, a későbbi költőt. De fő feladata az volt, hogy [[Antoine Arnauld]]-dal együttműködésben a janzenisták által megalapozott vitairodalom szerkesztésével foglalkozzon.
Nagy része volt [[Blaise Pascal]] ''[[Vidéki levelek]]'' c. műve anyagának összerendezésében (1656); Nicholas Wendrock álnév alatt 1658-ban [[Latin nyelv|latinra]] fordította a leveleket.<ref><span
Ugyanebben az időben Nicole egy az átlényegülésről szóló vitába keveredett a [[hugenotta]] Jean Claude-dal; ebből egy vaskos mű keletkezett, ''La Perpétuité de la foi de l'Église catholique touchant l'eucharistie'' (A katolikus egyház hitének örök volta az eucharisztiát illetően, 1669), amely Nicole és Antoine Arnauld közös erőfeszítésének eredménye volt. Ám Nicole legnépszerűbb alkotása az ''Essais de morale'', amely rövid beszélgetések sorozata a [[Kereszténység|keresztény]] vallásgyakorlatról. Az első kötet 1671-ben jelent meg, majd ezt szabálytalan időközönként követte a többi; a sorozat összesen tizennégy kötetet számlál. 1679-ben, a janzenisták üldözésének kiújulásakor Nicole Arnauld társaságában Belgiumba menekülni kényszerült. De nemsokára elváltak útjaik. Nicole koros volt és egészségében gyenge; a száműzöttek életét nehezen viselte, és azt panaszolta, hogy nyugalomra vágyik. "Nyugodni" válaszolt Arnauld, "mikor egy örökkévalóságod van, hogy nyugodj!" 1683-ban Nicole meglehetősen felemás békét kötött a hatóságokkal, és megengedték, hogy visszatérjen Párizsba. Itt aztán egészen utolsó napjaiig folytatta irodalmi munkásságát; a [[kvietizmus]] új eretnekségének cáfolata írása közben érte utol a halál.
| |||