„Harmadik Figyelmeztetés (színészzenekar)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
26. sor:
Nevüket egy a Pesti Magyar Színházban „kiírt pályázat” alapján választották ki több mint száz ötlet közül, ahol egy, a [[Pesti Magyar Szí­niakadémia]] hallgatói által kitalált megnevezés nyerte el az együttes minden tagjának tetszését.
 
A ''Harmadik Figyelmeztetés''t [[Cserna Antal]], aki akkor erősen kötődött a [[Pesti Magyar Színház]]hoz, [[Fillár István (színművész, 1965)|Fillár István]], [[Gémes Antos]], aki akkor szerződött oda és [[Horváth Zoltán (színművész, 1986)|Horváth Zoltán]], aki akkor még a [[Pesti Magyar Színház#Pesti Magyar Színiakadémia|Pesti Magyar Színiakadémia]] hallgatója volt alapították meg a színészbüfében. A céljuk az volt, hogy premier bulikon játszanak majd. Gémes Antos ezért kereste meg [[Pethő Gergő (bábszínész)|Pethő Gergőt]], akiről tudta, hogy dobol és akivel a [[Kolibri Színház]]ban egy osztályba járt<ref>Piros Csilla: [http://like-me.blog.hu/2013/01/28/interju_petho_gergovel Interjú Pethő Gergővel], like-me.blog.hu - 2013. január 28.</ref> és ekkor került az alapcsapatba [[Wagner-Puskás Péter|Puskás Péter]] is, aki mint zenei vezető, korrepetitor dolgozott a színházban. Bár sok energiát fektettek a zenélésbe, mégsem munka volt, hanem inkább kikapcsolódás. Első koncertjüket 2009. március 27-én adták (''Ma jelmeztelenül'' címmel), ''A szecsuáni jó ember'' című előadás bemutatóját követő premierbulin. Az első két évben ők adták a szilveszteri nagy koncertet a színházban – 2009-ben még [[Iglódi István]], a Pesti Magyar Színház akkori igazgatója ötlete alapján.
 
2013 őszén Horváth Zoltán kilépett a zenekarból. Ekkor hívta meg Fillár István [[László Zsolt (színművész)|László Zsoltot]], akivel már a főiskolán is zenéltek együtt.
55. sor:
== Források ==
*{{cite web |url=http://www.magyarszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=38585 |title=Harmadik Figyelmeztetés - Első koncert |accessdate=20160310 |publisher=magyarszinhaz.hu |archiveurl=https://web.archive.org/web/20140730104817/http://www.magyarszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=38585 |archivedate=20140730}}
*zsuzsi: [http://cseppek.hu/rendezveny/3080harmadik-figyelmeztetes-szilveszteri-koncert Harmadik Figyelmeztetés szilveszteri koncert], cseppek.hu - 2010. december 23.
*{{Youtube|3mnbQv2DOrg|Fillár István portré}} Újpesti Közéleti Televízió hivatalos YouTube-csatornája - 2012. február 10.
*Berze Zsófia: [http://kulturgengszterek.blogspot.hu/2013/10/meg-azt-erzem-hogy-keresem-az-utamat.html?spref=fb "...Még azt érzem, hogy keresem az utamat, ami áldásos állapot egy művésznek..."], interjú Gémes Antossal, Kultúrgengszterek - 2013. október 4.
* Gyöngyösi Tímea: [http://szinhaz.hu/interjuk/55224-lelkiismeretes-tipus-vagyok-villaminterju-laszlo-zsolttal "Lelkiismeretes típus vagyok"], villáminterjú László Zsolttal, szinhaz.hu - 2014. január 30.
*Bodó Mária: [https://nava.hu/id/2415302/?tcin=00:29:53&tcout=00:42:45/ A Krónika február 3-i adása]: A Harmadik Figyelmeztetés színészzenekar koncertje a fővárosi Dürer Kertben (vendégek: Gémes Antos és Cserna Antal, tagok; részlet időtartama: 12:51), Kossuth Rádió, nava.hu - 2016. február 3.
*zsuzsi: [http://cseppek.hu/rendezveny/3080harmadik-figyelmeztetes-szilveszteri-koncert Harmadik Figyelmeztetés szilveszteri koncert], cseppek.hu - 2010. december 23.
*{{cite web|author=Schramek Andrea |url=http://www.archiv.hirnok.hu/zene/1074-harmadik-figyelmeztetes-zene.html |title=Harmadik Figyelmeztetés - zene |publisher=archiv.hirnok.hu |year=2013 |month=március |archiveurl=http://archive.is/q0ftv |archivedate=2016-03-16 }}
*Szegő Tibor: [https://hearthis.at/klasszikradio92.1/nyitany-190510/ Nyitány - 2019.05.10. Cserna Antal, Gémes Antos], ''[[Klasszik Rádió]] 92.1'', hearthis.at - 2019. május 10.
69 ⟶ 70 sor:
*Novodomszky Éva, Gaskó Balázs: [http://nava.hu/id/1442964/ Vendég a Szalay Krisztina, Cserna Antal színészházaspár] (A ''Harmadik Figyelmeztetés színészzenekar'' 2 óra 13 perctől), Családbarát hétvége információs magazin, NAVA.hu - 2012. október 27.
*[kl]: [http://www.terasz.hu/terasz.php?id=egyeb&cikk_id=16164&page=cikk Harmadik figyelmeztetés – koncert] (beszámoló), terasz.hu - 2016. március 11.
*Bodó Mária: [https://nava.hu/id/2415302/?tcin=00:29:53&tcout=00:42:45/ A Krónika február 3-i adása]: A Harmadik Figyelmeztetés színészzenekar koncertje a fővárosi Dürer Kertben (vendégek: Gémes Antos és Cserna Antal, tagok; részlet időtartama: 12:51), Kossuth Rádió, nava.hu - 2016. február 3.
*[https://www.klubradio.hu/archivum/otos-falusi-mariann-nal-es-lang-gyorgyivel-201918-heti-adas-3105 Ötös - Falusi Mariann-nal és Lang Györgyivel (2019/18. heti adás)] (vendégek: Dr. Benyó Gábor gyermekgyógyász, valamint az 53. perctől Gémes Antos és Cserna Antal színművészek), klubradio.hu
*Kiss Ramóna, Papp Gergő: [https://rtl.hu/rtlklub/reggeli/10-ev-harmadik-figyelmeztetes-szineszzenekar-cserna-antal-laszlo-zsolt 10 éve összetart a színészekből álló Harmadik figyelmeztetés] (Reggeli), RTL.HU - 2019. május 9.