„Zenetörténet” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát 185.182.215.82 (vita) szerkesztéséről Gg. Any szerkesztésére Címke: Visszaállítás |
Portál sablon |
||
469. sor:
|[[Kép:Antu view-media-playlist.svg|20px]] ''[[https://www.youtube.com/watch?v=CI76bJfw2U0 ''' Flute Concerto G major ''']]'' <br><small>(Pergolesi)</small>}}
A XVIII. század első felének, a késő barokknak legjelentősebb zeneszerzőjének Antonio Vivaldit, Johann Sebastian Bachot, és Georg Friedrich Händelt tartják. Az olasz [[Antonio Vivaldi|Vivaldi]] (1678–1741) mintegy 500 [[versenymű|concertó]]t, 21 operát és 90 [[szonáta|szonátát]] szerzett. Legismertebb műve ''A négy évszak'' című hegedűverseny-ciklusa. A német [[Johann Sebastian Bach|J. S. Bach]] (1685–1750) orgonaműveket, szonátákat, miséket, kantátákat, oratóriumokat, passiókat és motettákat – összesen több, mint 1000 zeneművet komponált. (Gyakran játsszák ''[[Karácsonyi oratórium]]''át, ''János''- és ''[[Máté-passió|Máté passió]]''ját, illetve ''[[A fúga művészete|A fúga művészeté]]''t.)<ref>Weeks, i. m., 50–53. o.</ref> Azonban mégsem ő, hanem nagy valószínűség szerint az azóta feledésbe merült [[Georg Philipp Telemann]] (1681–1767) volt a valaha élt legtermékenyebb zeneszerző: számos kantátát, nagyobb egyházi művet, oratóriumot, vígoperát, szvitet, concerto
{|style="background:#FFE4C4;" align="center"
577. sor:
|[[Kép:Antu view-media-playlist.svg|20px]] ''[[https://www.youtube.com/watch?v=BfDsTMteacE ''' Oboa concerto ''']]'' <br><small>(Cimarosa)</small>}}
A hagyományosan [[Johann Sebastian Bach]] halálától számított klasszicizmusra a barokkhoz képesti egyszerűsödés, illetve a [[szimfónia]], a [[szonáta]], és a [[versenymű]] előtérbe kerülése jellemző. A korai klasszicizmus két jelentősebb alakja az operaszerző német [[Christoph Willibald Gluck]] (1714–1787), és a rövid élete alatt több, mint 50 szimfóniát író cseh [[Johann Wenzel Stamitz]] (1717–1757).<ref>Weeks, i. m., 60–61. o.</ref> A három legjelentősebb zeneszerzőnek az ugyancsak német [[Joseph Haydn]]t, [[Wolfgang Amadeus Mozart]]ot, és a félig már romantikába áthajló [[Ludwig van Beethoven]]t minősítik. [[Joseph Haydn|Haydn]] (1732–1809) nevét 14 miséjével, 2 oratóriumával ''([[A Teremtés]],
{{Szövegdoboz
759. sor:
|}
A XIX. század második felében a német [[Johannes Brahms]] (1833–1897) a fegyelmezett szerkezet és a klasszikus formák őrzőjeként lett nevezetes: dalciklusain kívül 4 nagy erejű szimfóniát, és a ''[[Német requiem|Német Requiem]]'' hagyta az utókorra. Liszt veje, a német [[Richard Wagner (zeneszerző)|Richard Wagner]] (1813–1883), bár a század elején született, igazán csak idősebb korára, a század második felében lett híres. Wagner teljes mértékben megújította az opera műfaját. Az korabeli szokástól eltérően nem az antik világból, hanem a középkori germán mondakincsből merítette anyagát műveinek ''(Lohengrin, Trisztán és Izolda, A nürnbergi mesterdalnokok, Parsifal)'', amelyekben nagy szerepet juttatott az erős hangzásnak, és a folyamatos éneklésnek. Operáit [[zenedráma|zenedrámának]] nevezte, mert megkísérelte a zenét teljesen összekötni a színházzal, és a költészettel. Elvei teljes mértékben monumentális operájában, ''[[A Nibelung gyűrűje|A Nibelung gyűrűjé]]''ben nyertek kifejezést.<ref>''A zene könyve'', i. m., 40–50. o.</ref><ref>Tatchell, i. m., 24–25. o.</ref> Kortársa, az ugyancsak 1813-ban született olasz [[Giuseppe Verdi]] (1813–1901) a hagyományos olasz operát művelte tovább ''(Rigoletto, A trubadúr, Traviata, Aida, Otello, Falstaff)'', illetve készített egy ''[[Requiem (Verdi)|Requiem]]''et is.<ref>Weeks, i. m., 93. o.</ref> Wagneri méretű és hangszerelésű szimfóniákat írt az osztrák [[Anton Bruckner]] (1824–1896).<ref>Weeks, i. m., 96. o.</ref> Az orosz romantika területén [[Anton Grigorjevics Rubinstejn]] (1829–1894), [[Nyikolaj Grigorjevics Rubinstejn]] (1835–1881), [[Pjotr Iljics Csajkovszkij]] (1840–1893); illetve az „[[orosz ötök|Ötök]]”, [[Milij Alekszejevics Balakirev]] (1837–1910), [[Cezar Antonovics Kjui]] (1835–1918), [[Alekszandr Porfirjevics Borogyin]] (1833–1887), [[Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij]] (1839–1881), [[Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov]] (1844–1908) alkottak jelentős műveket. Míg a zsidó származású Rubinstejnek szimfóniáikkal, operáikkal ''(A Makkabeusok)'', oratóriumaikkal ''(Bábel tornya)''<ref>(szerk.) Nádori – Szirányi, i. m., 267. o.</ref>, és Csajkovszkij szimfóniáival és balettjeivel ''(Hattyúk tava, Diótörő)'' az általánosabb „európai” romantikát művelte, addig az „Ötök” az orosz nemzeti elemeket hangsúlyozták ki.<ref>Weeks, i. m., 102–103. o.</ref> A közösséget összefogó Balakirev az ''Oroszország''ot<ref>(szerk.) Nádori – Szirányi, i. m., 29. o.</ref>; Kjui ''A kauzkáusi fogoly''t, ''A kapitány lányá''t, és a ''Lakoma pestis idején''t<ref>(szerk.) Nádori – Szirányi, i. m., 181. o.</ref>; Borogyin az ''Igor herceg''et; Muszorgszkij a ''Borisz Godunov''ot, az ''Egy kiállítás képei''t, és az ''Egy éj a kopár hegyen''t; Rimszkij-Korszakov pedig a ''Spanyol capriccio''t, a ''Seherezádé''t, illetve ''Az aranykakas''t szerezte.<ref>Weeks, i. m., 103. o.</ref> Nemzeti romantikus zeneszerző volt a cseh [[Bedřich Smetana]] (1824–1884, ''Hazám)'', [[Antonín Dvořák]] (1841–1904, ''Újvilág-szimfónia)'', [[Leoš Janáček]] (1854–1928, ''Glagolita mise, Tarasz Bulba)'', a norvég [[Edvard Grieg]] (1843–1907, ''Peer Gynt)''.<ref>Weeks, i. m., 104–105. o.</ref> A francia [[Jacques Offenbach]] (1819–1880) népszerű operetteket; [[César Franck]] (1822–1890) orgona- és zongoraműveket, egy operát és egyházi zenét; [[Georges Bizet]] (1838–1875) a ''Carmen'' című operát, [[Gabriel Fauré]] (1845–1924) zenei dalokat és egy ''Requiem''et komponált.<ref>Tatchell, i. m., 59–60. o.</ref>
{|style="background:#FFE4C4;" align="center"
1 580. sor:
* [[Klasszikus zene]]
* [[Zeneelmélet]]
{{Portál|zene}}
[[Kategória:Zenetörténet]]
|