„Szőke István (fafaragó)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Tapolcaiak kategória hozzáadva (a HotCattel)
Nincs szerkesztési összefoglaló
4. sor:
 
==Életútja==
1921. május 9-én született Tapolcán. Elemi és polgári iskoláit Kaposváron végezte. A faragás alapjait a polgári iskolában Tormási István László úrtólLászlótól sajátította el. 12 éves korában már nem csak fűzfasípot, hanem virágkarót, ékrovásos munkákat készített. Ekkor volt alkalma közelről látni és tanulmányozni idős Kapoli Antal munkáit, melyet Kapoli lánya mutatott meg. Nagyon megtetszett és attól kezdve megkísérelte a virágmintás faragást is. Háború

A háború után fából és barackmagból gombokat készített, csontból apró dolgokat faragott. 1950-től a vasúton dolgozott, ahol több ügyes kezűügyeskezű emberrel találkozott. Ez a társaság 1960-ban faragószakkörbe tömörült, e szakkörami 1967-ig működött. 1967-ben belépett a Népművészeti szövetkezetbeSzövetkezetbe. 1968-ban Népi Iparművész elismerést kaptakapott. A szövetkezettől 1981-ben ment nyugdíjba.

1960-tól a Megyei Tanács Művelődési OsztályOsztályán, majd a megalakult Somogy Megyei Művelődési Központ állandó külső munkatársaként igyekezett tenni a népművészetért, ezen belül a fafaragásért. Az ország sokszámos helyénhelyszínén vett részt vett közös kiállításokon I.,II.,III., díjatahol ésdíjakat különis díjakat kapottnyert.

Önálló kiállítása 1991. októberében aaz SMK-ban volt. 1992-ben az Országos Népművészeti Pályázaton I. díjat, Arany plakettetaranyplakettet kapott.

1962-től szakköröket vezetett felnőtt és diák faragók részére. Fafaragó táborokFafaragótáborok rendszeres résztvevőjeként járt Tabon, Szőcsénypusztán, táborvezetőként Babócsán, Somogyváron, Somogyvámoson. A TIT Néprajz-Népművészeti Szabadegyetem előadásait hallgatta 1978-1979-ben. Majd 1984-1986. között Budapesten a Népművészeti Szabadegyetemen vett részt. 2001. augusztus 20.-án Aranykoszorús díjat vehetett ás a budai várban. 2007. augusztus 20.-án a Magyar Köztársaság Kormánya a Népművészet Mestere Díjat adományozta fa -és csontfaragó népi iparművésznek. A Somogy Megyei Népművészeti Egyesület tiszteletbeli tagja. Hosszú, tartalmas a népművészet szeretetében telt életútja 2019. február 18.-án végett ért.
 
2001. augusztus 20-án Aranykoszorús díjat vehetett át a budai várban. 2007. augusztus 20-án A Népművészet Mestere díjat vehette át fa- és csontfaragó munkásságáért, mint népi iparművész. A Somogy Megyei Népművészeti Egyesület tiszteletbeli tagja volt.
 
== Források ==