„Nagy László (kézilabdázó)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
aNincs szerkesztési összefoglaló
47. sor:
== Pályafutása ==
===Klubcsapatokban===
Nagy László [[Székesfehérvár]]on született, családja a egyéves korában költözött [[Szeged]]re. Édesapja profi kosárlabdázó volt, Nagy is kosárlabdával kezdte sportolói pályafutását. Tizenhárom évesen a magyar U-13-as válogatott tagja volt, lehetőséggel, hogy az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államokban]] tanuljon, és váljon profi kosarassá, ő azonban a [[kézilabda|kézilabdát]] választotta, amelynek alapjaival az iskolájában ismerkedett meg. A [[Pick Szeged (kézilabda)|Pick Szeged]] utánpótlás csapataiban kezdett kézilabdázni, ahol együtt játszott többek között későbbi válogatottbeli társaival, [[Buday Dániel]]lel és [[Laluska Balázs|Laluska Balázzsal]]. 1997-ben mutatkozott be a felnőttek között,<ref name="cv"/> abban az éveben és 1998-ban bronzérmet szerzett a serdülő Európa-bajnokságon, majd az ifjúságiak között aranyérmet szerzett 1999-ben. 2000-ben igazolt az akkor a világ legjobb csapatának számító Barcelonához, ahol a korábbi világklasszist, [[Inaki Urdangarin]]t kellett pótolnia. [[Valero Rivera]], a katalánok vezetőedzője személyesen utazott Magyarországra, hogy nagy szerződtetéséről tárgyaljon. Nyolcéves szerződést írtak alá, összességében tizenkét évet töltött a csapatnál, amelynek egy időben kapitánya is volt.<ref>{{cite web |url=http://www.elmundodeportivo.es/gen/20100803/53976697452/noticia/el-hungaro-laszlo-nagy-sera-el-nuevo-capitan-del-barsa-borges.html|title=El húngaro Laszlo Nagy será el nuevo capitán del Barça Borges |publisher=elmundodeportivo.es}}</ref> Kétszer nyert a klubbal Bajnokok Ligáját. Négyszeres spanyol bajnok és négyszeres Spanyol Kupa-győztes, 2003-ban EHF-kupát nyert a klub játékosaként.
 
2012 nyarán tért haza Magyarországra, a [[Veszprém KSE|Veszprém]] csapata 500 000 eurót fizetett Nagyért, aki négy évre írt alá, valamint hárommillió eurós fizetésével, ami a szerződésében szerepelt erre az időszakra, akkoriban ő lett a sportág legtöbbet kereső játékosa.<ref>{{cite web |url=http://www.as.com/mas-deporte/articulo/barca-traspasa-nagy-veszprem-mejorar/20120801dasdasmas_1/Tes |title=El Barça traspasa a Nagy al Veszprém tras mejorar la oferta |publisher=as.com}}</ref>
70. sor:
2009. június 21-ét követően Nagy nem volt hajlandó játszani a magyar válogatottban, aminek indoklása szerint több oka is volt. Abban az időben azt mondták, hogy spanyol állampolgárságot szerezhet, és a későbbi világversenyeken Spanyolországot képviselheti, a kézilabdázó többször is cáfolta ezt az állítást, illetve annak igazságalapját.<ref>{{cite news |title=Nagy László: Sohasem tárgyaltam a spanyolokkal|url=http://www.origo.hu/sport/kezilabda/20100128-interjo-nagy-laszlo-kezilabdazoval-a-honositasrol-a-valogatottrol-az-ebrol.html|publisher=Origo.hu|date=29 January 2010|accessdate=8 January 2011|language=magyar}}</ref>
 
2010. november 2-án nyílt levélben osztotta meg gondolatait, érzéseit az előállt helyzettel kapcsolatban. Elmondta, hogy a válogatottnál tapasztalt feltételek messze nem voltak ideálisak, és a játékosokkal kapcsolatos biztosítási problémák is megoldatlanok voltak. Azt is elmondta, hogy 2009 vége óta tárgyalásokat folytatott a [[Magyar Kézilabda-szövetség Szövetség]] elnökével, [[Sinka László]]val, de annak többszöri ígérete ellenére ez a helyzet jelentősen nem változott. Nagy kijelentette, hogy mindaddig, amíg a hozzáállásban nem tapasztal pozitív változást, addig nem fog sem Magyarországon, sem a magyar válogatott színeiben játszani.<ref>{{cite news |title=Nagy László megszólal: ezért nem játszom a magyar válogatottban|url=http://hvg.hu/sport/20101102_nagy_laszlo_vallomas_kezilabda_valogatott|publisher=HVG.hu|date=2 November 2010|accessdate=8 January 2011|language=magyar}}</ref>
 
A tárgyalások folytatódtak a 2011-es világbajnokság után is, és a végső határidő február 15-re került, hogy a felek megállapodásra jussanak. Nagy február 10-én nyilvánosságra hozta, hogy továbbra sem kíván pályára lépni a magyar válogatottban.<ref>{{cite news|url=http://www.origo.hu/sport/kezilabda/20110210-nagy-laszlo-dontott-nem-akar-valogatott-lenni.html|title=Nagy László döntött: nem akar válogatott lenni|publisher=Origo.hu|date=10 February 2011|accessdate=20 February 2011|language=magyar}}</ref>