„Gemini–12” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→Külső hivatkozások: új alfejezet |
→Előzmények: részletek |
||
49. sor:
==Előzmények==
A [[Gemini-program]] az [[Apollo-program]] [[John Fitzgerald Kennedy|Kennedy elnök]] általi bejelentéséből fakadt, attól elválaszthatatlan céljaiban. A [[hidegháború]] keretében az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államok]] a az űrtevékenységet bevonta abba a [[politika]]i-[[ideológia]]i küzdelembe, amely a két világrendszer és annak két vezető hatalma között zajlott. A [[Szputnyik–1]] felbocsátása által a Szovjetunió nyerte ennek a történelmileg [[űrverseny]] néven említett versengésnek az első aktusát, majd folyamatosan juttatott fel űreszközöket az USA-t megelőzve. Az amerikai közvélemény ezt szinte háborús vereségnek ítélte meg, amelynek nyomán erős nyomás nehezedett az amerikai kormányzatra, hogy választ adjon ezekre az elsőségekre, maga is bizonyítván a képességet, hogy a másik hatalom is képes végrehajtani ilyen űrteljesítményeket, illetve a politikai nyomás abban is megnyilvánult, hogy az Egyesült Államoknak vissza kell szereznie a vezető szerepet az űrteljesítményeket illetően [[Jurij Alekszejevics Gagarin|Jurij Gagarinnak]] a [[Vosztok–1]]-en történt [[1961]]. [[április 12.|április 12]]-i felbocsátása által a Szovjetunió újabb jelentős elsőséget söpört be, amelynek hatására az amerikai elnöki tanácsadók azt javasolták Kennedy-nek, hogy tűzzön ki egy olyan bombasztikus célt, amelynek elsőkénti teljesítése felülír minden korábbi sikert és vitathatatlan vezető szerephez juttatja annak végrehajtóját. Ez a cél lett a holdraszállás egy kilenc éves időkereten belül.
Ám a [[Hold]] elérésének bejelentése idején az amerikai űrkutatás egyszerűen nem állt olyan szinten, hogy homályos elképzeléseknél több legyen a NASA tarsolyában a feladat végrehajtásához. Sem eszközrendszerben, sem a holdraszálláshoz szükséges műveletekben nem állt ott a [[NASA]] és az éppen futó [[Mercury-program]], hogy akárcsak biztos választ tudjanak adni arra, hogy a feladat végrehajtható. Ekkor merült fel a gondolat és igény, hogy a holdraszállás eszközeinek fejlesztését és a szintén szükséges folyamatok, műveletek kikísérletezését válasszák ketté és az utóbbira indítsanak el egy párhuzamos, önálló űrprogramot, amelyben az űrhajósok [[Föld]] körüli pályán igazolhatják a képességet és kikísérletezhetik a holdi műveletek mikéntjét. A legfontosabb, kipróbálásra váló műveletek az [[űrrandevú]], két űrhajó űrbéli összekapcsolása, dokkolása, az [[űrséta]] és a minél hosszabb – legalább egy holdi oda- és visszaüt időszükségletének megfelelő – időtávú repülés kivitelezése volt. Ezeket a feladatokat és ezek tetszőleges kombinációjának végrehajtását várták az újonnan életre hívott Gemini–programtól. A Gemini–program repülései egyesével mentek végig ezeken a feladatokon, majd egy második szakaszban számos űrhajósnak nyújtottak gyakorlási lehetőséget a későbbi, nagy cél tökéletes végrehajtása érdekében.
A [[Szovjetunió]]ban is a Geminihez hasonló továbblépésen dolgoztak – bár teljesen titokban –, a [[Vosztok-program]] sikerei után a [[Szergej Pavlovics Koroljov|Szergej Koroljov]] vezette szovjet űrkutatás átlépett a [[Voszhod-program]]ba, amelynek ugyanúgy a holdi műveletek lehetőségeinek (többszemélyes, manőverezhető űrhajó, űrrandevú, dokkolás, űrséta, stb.) kidolgozása volt a célja. Mindemellett azonban a szovjetek továbblépése más tervezési elveken alapult és a [[Voszhod űrhajó]] nem volt manőverezhető, inkább a [[Vosztok űrhajó]] kisebb fokú átalakításából született, amely korlátázások árán, de lehetővé tette, hogy több űrhajós is helyet foglalhasson benne, illetve ráillesztettek egy légzsilipet, amellyel az űrsétá(ka)t tervezték végrehajtani.
A Voszhod–program első próbálkozása több űrhajós felbocsátása volt, a [[Voszhod–1]] [[1964]]. [[október 12.|október 12]]-én startolt megelőzve bármiféle Gemini űrhajót. A repülés sikeres volt, az űrhajóban Vlagyimir Komarov parancsnok, Borisz Jegorov orvos és Konsztanytyin Feoktyisztov fedélzeti mérnök (egyébként az űrhajó egyik tervezője) egy napos, 16 keringéses repülést teljesített. Ezzel ismét egy újabb űrbeli elsőséget (ti. az első többszemélyes űrhajó repülését) biztosítva a Szovjetunió számára. Amerikában ezt újabb lemaradásnak könyvelhették el. Majd ezután [[1965]]. [[március 18.|március 18]]-án, négy nappal megelőzve a [[Gemini–3]]-at [[Bajkonur]]ból felszállt a Voszhod–2, fedélzetén [[Pavel Ivanovics Beljajev|Pavel Beljajev]] és [[Alekszej Arhipovics Leonov|Alekszej Leonov]] űrhajósokkal, hogy egy nem különösebben hosszú – 1 nap 2 óra 2 perces időtartamú – repüléssel egy újabb űrbeli elsőséget állítsanak fel: Alekszej Leonov a világon elsőként végzett űrsétát. Amerika lemaradása látszólag még mindig fennállt a korábbi programokhoz és űrteljesítményekhez hasonlóan, a szovjetek ismét előbb mutattak be űrműveleteket, mint ők.<ref name="Voszh_1_Űrv">{{cite web|url=http://www.urvilag.hu/vosztok_es_voszhod/20041018_voszhod1_40_evvel_az_elso_tobbszemelyes_urhajo_utan|title=VOSZHOD-1: 40 évvel az első többszemélyes űrhajó után|author=Dancsó Béla|language=magyar|publisher=Űrvilág|accessdate=2019-01-17}}</ref><ref name="Voszh_2_Űrv">{{cite web|url=http://www.urvilag.hu/vosztok_es_voszhod/20050317_mezitlab_az_urben_40_eve_tortent_az_elso_urseta|title=„Mezítláb” az űrben: 40 éve történt az első űrséta|author=Dancsó Béla|language=magyar|publisher=Űrvilág|accessdate=2018-07-30}}</ref>
Amit a szovjet híradások nem adtak közre, az az volt, hogy a világ első űrsétája, illetve az azt övező űrrepülés mennyire csak félsiker volt. Leonov ugyan negyed óráig kinn volt az űrben, ám az űrhajós és az űrruha kialakítása miatt alig tudott visszatérni az űrhajóba és kis híján belehalt az erőfeszítésbe (az űrruha a belső nyomástól annyira felfújódott, hogy Leonovból lényegében egy nagy [[Michelin]]-baba lett, aki nem tudott visszamászni az űrhajó zsilipjébe, ahonnan kijött, csak ha leeresztette az űrruha belső levegőjét, azt kockáztatva, hogy megfullad). A problémák később is folytatódtak: az űrkabinból is szivárogni kezdett a [[levegő]], majd navigációs problémák miatt a fékezést kézi vezérléssel kellett kivitelezni. Ennek hatására a leszállás is több száz kilométerre a kijelölt helytől, [[Perm (település)|Perm]] város közelében került sor. A mentőegységeknek negyvennyolc órájába telt, hogy a havas erdőből kimentsék az először halottnak hitt két űrhajóst.<ref name="Voszh_2_Űrv"/>
===A Gemini–program első fázisa===
{{fő|Gemini–1}}
{{fő|Gemini–2}}
{{fő|Gemini–3}}
A program tervezett és végül végrehajtott repülései három nagy fázisra voltak oszthatók. Az első fázis három repülésből állt – két automata és egy embervezette repülésből – és mindösszesen azt volt hivatott igazolni, hogy a vadonatúj hardver megfelelően teljesít-e. Ennek eldöntésére az előző programhoz képest lényegesen kevesebb kísérlet is elegendő volt, kimaradt egy sor rendszerteszt, amelyet egyetlen repülésen, több szempont figyelembevételével is mérni tudtak, valamint kimaradtak az állatkísérletek is, hiszen teljes körűen igazolódott, hogy az élő szervezet képes a [[világűr]] körülményeinek elviselésére.
A program első felszállása a [[Gemini–1]] volt, amelyre [[1964]]. [[április 8.|április 8]]-án került sor. Ezen a repülésen először tesztelték a [[Gemini űrhajó]] és a [[Titan hordozórakéta|Titan II]] rakéta integritását, illetve az együtt repülési kondícióit. A kabin ezúttal nem volt egy teljes értékű űrhajó részben amiatt, hogy magának az űrhajónak a fejlesztése elhúzódott és még nem állt készen egyetlen példány sem a repülésre, részben amiatt, hogy főként csak mérési eredményekre volt szükség és nem valós repülési eredményekre. Ezért az űrhajó inkább csak egy üres héj volt, amelyet műszerekkel töltöttek meg. A repülés tervezők nem terveztek irányított visszatérést, mindössze három Föld körüli keringésig rögzítették az űrhajó adatait, amelyek mindenben kielégítő eredményt hoztak. A repülést magát úgy tervezték, hogy az űrhajó nagyjából három és fél nap elteltével a felső légkör természetes fékező hatására magától visszasüllyedjen a sűrűbb légrétegekbe és elégjen. Ennek elősegítésére a mérnökök négy lyukat fúrtak a hőpajzsba. Végül a rakéta 7 másodperces továbbműködése miatt a tervezettnél kissé magasabb pályára állt a Gemini–1, így a tervezett három és fél nap helyett négy nap múlva zuhant vissza Földre az űrjármű [[1967]]. [[április 12.|április 12]]-én, a déli [[Atlanti-óceán]]on [[Dél-Amerika]] és [[Afrika]] között, minden repülési célkitűzést hibátlanul teljesítve.<ref name="OTSoT_ch9_2">{{cite web|url=https://www.hq.nasa.gov/office/pao/History/SP-4203/ch9-2.htm|title=Az elfeledett program:On the Shoulders of Titans: A History of Project Gemini - The First Flight|author=Barton C. Hacker és James M. Grimwood|language=angol|publisher=NASA|accessdate=2019-01-23}}</ref>
A második automata tesztrepülésre viszonylag sokat kellett várni, egészen [[1965]]. [[január 19.|január 19]]-ig. A csúszásra egyrészt az elhúzódó fejlesztések adtak okot, mivel ezúttal egy teljes értékű űrszerelvényt tervezett indítani a NASA. Másrészt [[1964]]. [[december 9.|december 9]]-én egy sikertelen startra is sor került, amikor az utolsó másodperben (a rakéta hajtóműve már járt, de a leszorító tartócsavarokat még nem robbantottak le) a beépített Üzemzavar Érzékelő Rendszer jelzett és leállította a hajtóműveket. A hibák elhárítása után a tervek szerint startolt el az űrhajó, amelyet azonban nem terveztek Föld körüli pályára állítani, hanem csak egy [[űrugrás|szuborbitális]] repülés keretében bocsátottak fel, hogy az a lehető legnagyobb sebességre gyorsulva 3422 kilométerre a starthelytől csobbanjon az óceánba és közben leteszteljék az űrhajó biztonságos leszálláshoz szükséges részegységeket, különös tekintettel a hőpajzsra. Az űrhajó ismét tökéletesen teljesített, leszámítva két kisebb rendszer nem számottevő hibáját). A leszállás után a [[USS Lake Champlain]] repülőgép hordozó halászta ki a kabint 26 kilométerre a tervezett leszállási ponttól.<ref name="OTSoT_ch9_5">{{cite web|url=https://www.hq.nasa.gov/office/pao/History/SP-4203/ch9-5.htm|title=On the Shoulders of Titans: A History of Project Gemini - Setback and Success
|author=Barton C. Hacker és James M. Grimwood|language=angol|publisher=NASA|accessdate=2019-01-23}}</ref>
[[File:S65-18741 (25789194875).jpg|bélyegkép|balra|250px|Grissom és Yong űrhajója Észak-Mexikó felett repül]]
Ezt követően kerülhetett sor az igazi főpróbára, amikor már emberek is ültek az új űrhajóban és élesben próbálhatták ki az új eszközök nyújtotta új képességeket. A fő célkitűzés ''„demonstrálni és felmérni az űrhajóban, a hordozóeszközben és az eljárásokban rejlő képességeket a jövőbeni hosszútávú és randevú repülések érdekében”'' volt. Ebben a kérdésben az okozta a fő dilemmát, hogy milyen hosszú repülés tudja ezt megvalósítani. Sok vita után megmaradtak a még a Gemini-program általános tervezésénél felvázolt három Föld körüli keringésig tartó verziónál, némiképp még a hiányos Mercury tapasztalatokra alapozva. A rövid repülési idő, valamint az űrhajósok számára korlátozottan rendelkezésre álló felkészülési idő folytán a küldetéstervezés csak olyan kísérleteket tudott betervezni a repülésre, amelyek nem igényeltek komolyabb felkészülést és az űrhajósok egyszerűen és gyorsan végre tudták hajtani, ezért mindössze három kísérletet – egy a sugárzásnak a sejtekre való hatását mérő, egy sejtnövesztési és egy kommunikációs kísérletet - terveztek be a fő, az űrhajó manőverezőképességét kipróbáló tesztek mellé. Ezzel a Gemini–3 egyfajta hidat képzett a rövid, de hatékony repülésével a nyúlfarknyi Mercury repülések és a későbbi, az akár egy hetet is meghaladó, bonyolult Gemini repülések között.<ref name="OTSoT_ch10_5">{{cite web|url=https://www.hq.nasa.gov/office/pao/History/SP-4203/ch10-5.htm|title=Az elfeledett program:On the Shoulders of Titans: A History of Project Gemini - Maneuvers of Molly Brown|author=Barton C. Hacker és James M. Grimwood|language=angol|publisher=NASA|accessdate=2018-08-13}}</ref>
Személyzetként [[Virgil Grissom|Gus Grissom]] parancsnokot és [[John Young (űrhajós)|John Young]] pilótát nevezte meg a NASA, előbbi a ''Molly Brown'' nevet választotta az űrhajónak. A startra [[1965]]. [[március 23.|március 23]]-án, helyi idő szerint 9:24-kor (14:24 UTC) került sor [[Cape Canaveral|Cape Kennedy]] LC-19 indítóállásából. A három fordulatos repülés nagyon hamar lezajlott: az első keringésben elhárítottak egy kisebb műszerfal hibát, illetve nekiláttak a kísérleteknek, amelyek azonban nem sikerültek, a második keringésben került sor a történelmi és egyben legfontosabb próbára, az űrhajósok önállóan manővereztek - pályát változtattak az űrhajóval. Végül a harmadik körben már a leszállás előkészületeivel voltak elfoglalva. A leszállásra 4 óra 55 perc 14 másodperc repülés után került sor az [[Atlanti-óceán]]on, ahol a [[U.S.S Intrepid]] anyahajó szedte fel az űrhajósokat. Ezzel az űrhajó berepülése sikeresen teljesítésre került, utat nyitva a későbbi, komolyabb Gemini repülések előtt.<ref name="OTSoT_ch10_5"/>
===A Gemini–program második fázisa===
{{fő|Gemini–4}}
{{fő|Gemini–5}}
{{fő|Gemini–6A}}
{{fő|Gemini–7}}
{{fő|Gemini–8}}
A Gemini–program második fázisának tekinthető 5 repülés lényegében azoknak a teljes újdonságot jelentő mérföldköveknek a kipróbálása volt, amelyért magát a programot létrehozták, azaz a később holdraszállás mérföldköveinek számító műveletek életképességének bizonyítása. A NASA lényegében ezen az öt repülésen múlta felül véglegesen a szovjet űrprogramot és alig egy év alatt - legalábbis technikai értelemben - megfordította az űrversenyt, igaz annak végleges megnyeréséhez a közvélemény szemében mindenképpen kellett később a holdraszállás.
A NASA amikor áttért a repülések következő fázisára, az alapvetően előre kijelölt fő célkitűzéseken akart végigmenni, az első kutató repüléssel az űrrandevút célozva meg. Ám mivel az [[űrhajó]] képességeinek kifejlesztése sem volt még a végén, a szovjetek ráadásul végrehajtották az első űrsétát, ezért átalakították az első repülést és maguk is az [[űrséta]] megvalósítását tűzték ki célul, soron kívül. A startra [[1965]]. [[június 3.|június 3]]-án, 10:26:59-kor (15:15:59 UTC) került sor Cape Canaveral 19-es indítóállásáról. A repülés első feladata az űrhajót pályára állító Titan II második rakétafokozatával való űrrandevú volt, az űrhajósoknak egy-két méterre meg kellett volna közelíteni a leválasztás után eltávolodott eszközt és kötelékben repülni vele egy ideig. A repülés idejére még nem készült el a randevúradar fejlesztése, ezért az űrhajósok a saját szemükre támaszkodhattak csak a manővernél. Többszöri sikertelen próbálkozást követően McDivitték felhagytak a randevú megkísérlésével, mivel az nem vezetett eredményre.<ref name="OTSoT_ch11_2">{{cite web|url=https://www.hq.nasa.gov/office/pao/History/SP-4203/ch11-2.htm|title=On the Shoulders of Titans: A History of Project Gemini - Four Days and a "Walk"|author=Barton C. Hacker és James M. Grimwood|language=angol|publisher=NASA|accessdate=2018-08-16}}</ref>
A repülés második feladata az [[űrséta]] végrehajtása volt, amelyre [[Edward White|Ed White]] volt kijelölve. White előbb elvégezte az űrséta előkészítő tevékenységeit (összeszerelt egy, a manőverezéshez szükséges sűrített levegős pisztolyt, illetve csatlakoztatta az űrruhájához a létfenntartó rendszer csatlakozóit, a [[köldökzsinór]]t, stb.), majd kihermetizálták a kabint, némi nehézség árán kinyitották a kabinajtót és az űrhajós kilebegett az űrbe. A manőverező pisztoly segítségével különböző irányú mozgásokat próbált ki, amelynek során az űrbeli mozgás semmiféle nehézséget nem okozott és nem merült fel egyéb zavaró körülmény, (pl. rosszullét) sem. Harminchat perc elteltével White az irányítás határozott utasítására visszatért a kabinba parancsnoka, [[James McDivitt|Jim McDivitt]] mellé, amellyel az első amerikai űrsétát sikerrel teljesítettnek minősíthették.<ref name="OTSoT_ch11_2"/>
Az űrsétát követően még három napnyi repülés várt az űrhajós párosra, amelynek során tizenegy tudományos (orvosi, fényképezési és egyéb) kísérletet hajtottak végre, mindet sikerrel. A repülés 48. keringésében meghibásodott az űrhajó komputere, ami miatt nem lehetett szó a tervezett, komputer irányítású visszatérésről. A 62 keringésben kézi irányítás mellett hajtották végre az űrhajósok a fékezést, a [[légkör]]be való visszatérést. A Gemini IV [[1965]]. [[június 7.|június 7]]-én került sor az [[Atlanti-óceán]]on, ahol 81,4 kilométerrel a tervezett leszállási pont mellett szálltak vízre. A helyszínen várakozó [[USS Wasp]] [[Repülőgép-hordozó|anyahajó]] egy órán belül kiemelte őket.<ref name="OTSoT_ch11_2"/>
A NASA számára a holdutazáshoz szükséges műveletek kipróbálása során a soron következő művelet, az űrrandevú kipróbálására hivatott repülés a Gemini V volt.<ref name="OTSoT_ch11_4">{{cite web|url=https://www.hq.nasa.gov/office/pao/History/SP-4203/ch11-4.htm|title=On the Shoulders of Titans: A History of Project Gemini - The Covered Wagon|author=Barton C. Hacker és James M. Grimwood|language=angol|publisher=NASA|accessdate=2018-09-06}}</ref><ref name="EDoB">{{cite web|url=https://www.drewexmachina.com/2015/08/21/eight-days-or-bust-the-mission-of-gemini-5/|title=Eight Days or Bust: The Mission of Gemini 5|author=Andrew LePage|language=angol|publisher=Andrew LePage|accessdate=2018-09-17}}</ref>
[[File:Gemini-5-logo.png|bélyegkép|jobbra|250px|A Gemini V logőja és jelmondata: ''„8 nap, vagy halál”'']]
A repülés [[1965]]. [[augusztus 21.|augusztus 21]]-én startolt [[Cape Canaveral|Cape Kennedy]] 19-es indítóállásából helyi idő szerint 9:00-kor (14:00 [[Egyezményes koordinált világidő|UTC]]), egy kis ún. pogo oszcillációt leszámítva eseménytelen start keretében. Az űrhajó 163*350 kilométeres [[ellipszis (görbe)|ellipszis]] pályára állt. A pályára állás után rögtön hozzá is kezdett a [[Gordon Cooper|Gordo Cooper]] parancsnokból ás [[Charles Conrad|Pete Conrad]] pilótából álló legénység a legnagyobb figyelemmel kísért randevúkísérlet megvalósításához. Ehhez előbb kibocsátottak egy kis [[műhold]]at (hivatalos nevén a Randevú Felmérő Csomagot), majd mikor ez kissé eltávolodott, megpróbáltak odamanőverezni hozzá. Időközben azonban az első útjára felvitt [[üzemanyagcella]], amely a fedélzeti áramellátásért volt felelős abnormális működési paramétereket kezdett jelezni, ami miatt a legénység elővigyázatosságból inkább leállította. Ezzel azonban az elsődleges célkitűzés, az űrrandevú meghiúsult, sőt felvetődött a repülés idő előtti megszakításának és a legénység hazahozatalának gondolata is. [[Houston]]ban és [[Saint Louis (Missouri)|St. Louis]]-ban, az űrhajó gyártóhelyén hamarjában kísérletek indultak az üzemanyagcellával, majd az extrém paramétereken működő eszközzel szerzett tapasztalatok alapján a legénység is visszakapcsolhatta azt, hogy az űrhajóban visszaálljon az áramellátás. Ezzel a korai repülés megszakítás veszélye megszűnt és visszatért a randevúkísérlet gondolata. Ugyan a céltárgynak szánt műhold elveszett, az irányítás rájött, hogy nem igazán egy céltárgyra van szükség, hanem inkább egy kitüntetett pontra az űrben, amit meg lehet közelíteni (a céltárgy inkább csak megtestesíti azt). Ezért [[Edwin Aldrin|Buzz Aldrin]] vezetésével kidolgoztak egy ún. „fantom randevú” nevű eljárást, aminek pont az volt a lényege, hogy egy kitüntetett ponthoz manőverezzék az űrhajót. A harmadik keringés során Cooper sikerrel teljesítette a fantom randevút, ezzel igazolta, hogy a Gemini űrhajóval valóban lehetséges egy űrbéli randevú megvalósítása.<ref name="OTSoT_ch11_4"/><ref name="EDoB"/>
A további feladat a 8 napos - világrekordot jelentő - időtartam kirepülése volt. Ennek abban állt a jelentősége, hogy ez volt egyenlő nagyjából egy holdutazás elméleti oda- és visszaútjának időszükségletével. Ennek során összesen 17 kísérletet végeztek el - köztük két, a [[Pentagon]] által feljuttatott katonai kísérletet is –, zömmel sikerrel. A Gemini V [[1965]]. [[augusztus 29.|augusztus 29]]-én, 7 nap 22 óra 55 per 14 másodperc repülést követően rendben leszállt az [[Atlanti-óceán]]ra, ahol a [[USS Lake Champlain]] hordozó vette a fedélzetére a legénységet.<ref name="OTSoT_ch11_4"/><ref name="EDoB"/>
A következő két repülés – igaz némileg véletlenszerűen – szimultán repülés volt, amelynek során a fő célkitűzések közül az [[űrrandevú]]t (két űrhajó űrbeli találkozását) és a holdutazás időtartamának megfelelő hosszútávú repülést próbálták ki. Az eredeti elképzelések szerint a Gemini V fantomrandevúja után a Gemini VI egy [[Agena]] célrakétával találkozott volna, létrehozva egy kézzelfogható, a közvélemény számára jól értelmezhető randevút. Az erre vonatkozó előkészületek megtörténtek és [[1965]]. [[október 25.|október 25]]-én az Agena el is startolt, miközben az űrhajósok is beszíjazva ültek az űrhajójukban a saját startjukra várva. Ám hamarosan az irányítás azt a hírt kapta a megfigyelőhajóktól, hogy az Agena-t valamilyen váratlan esemény érte és felszállás közben megsemmisült. Az embert szállító hajónak értelmetlen volt startolnia, így az űrhajósokat kiszállították, a rakétából pedig leengedték a betöltött hajtóanyagot a startot későbbre halasztva. Már a sikertelen start idején felmerült az ötlet, hogy a hosszas baleseti kivizsgálásra váró Agena helyett miért ne lehetne egy másik Gemini – a soron következő repülés embert szállító űrhajója – a céltárgy. Az ötlet hamar hivatalos tervvé lett és a felszállásra váró Gemini VII a Gemini VI céltárgya, csak a két repülés startsorrendjét kellett megcserélni. Illetve a Gemini csapatnak biztosnak kellett lennie abban, hogy az egyetlen rendelkezésre álló indítóállást alkalmassá lehet tenni néhány nap alatt arra, hogy újra indítani lehessen róla egy rakétát.
[[File:Gemini 7 in orbit - GPN-2006-000035.jpg|bélyegkép|balra|250px|A Gemini VIA és a Gemini VII randevúja]]
Az elképzelésből hamar hivatalos terv lett és a Gemini VII már úgy indult az űrbe, az addigi időtartamrekordot messze megdöntő 14 napos útjára, hogy a célok között ott volt egy másik Gemini űrhajó fogadása is. A Gemini VII [[Frank Borman]]nal és [[James Lovell|Jim Lovelllel]] a fedélzetén [[1965]]. [[december 4.|december 4]]-én startolt. A két űrhajós arra vállalkozott, hogy két hetet tölt el egy akkora űrhajóban, mint egy [[Volkswagen]] [[Volkswagen Bogár|Bogár]] első két ülése, mivel ez számított egy holdutazás elméleti maximum időtartamának. Az űrhajósoknak nem volt szigorú időbeosztása, de jónéhány kísérletet végeztek el a hosszú idő alatt. Közben elsőként próbálhatták ki, hogy milyen, amikor levehetik az űrruhájukat (igaz először csak felváltva engedte nekik az irányítás, az egyiküknek mindig űrruhába beöltözve kellett lennie, ami kezdetben meglehetősen frusztrálta a parancsnokot).
A start után a földi személyzetnek kilenc napja volt [[Cape Canaveral]]-en, hogy az első űrhajó felszállása után felkészítsék a startra a második Geminit. A Gemini VIA-ra átkeresztelt repülésen [[Walter Schirra|Wally Schirra]] és [[Thomas Stafford]] startját [[1965]]. [[december 12.|december 12]]-re tűzték ki. Aznap rendben meg is történt minden startelőkészület, ám a visszaszámlálás során a legutolsó másodpercekben egy [[Elektromosság|elektromos]] csatlakozó hibája miatt leállt a startfolyamat és az űrhajó a Földön maradt. Nagy szerencsére Schirra nem húzta meg az ilyen esetekre előírt [[Katapultülés|katapultálást]] kiváltó kart. Az űrhajó átvizsgálása során hamar kiderült a hiba oka, ami ráadásul egy nagyon könnyen kijavítható hiba volt, és így esély nyílt rá, hogy a még mindig hat napig fenn tartózkodó űrhajóhoz még egyszer megpróbáljanak egy randevúkísérletet. [[1965]]. [[december 15.|december 15]]-én aztán végre sikeresen elstartolt a Gemini VIA. Schirráék mindössze négy keringés alatt utolérték a másik Geminit, majd mintaszerű űrrandevút mutattak be. A műveletek során a Gemini VIA játszotta az aktív, míg Bormanék űrhajója a passzív szerepet. A Gemini VIA repülése mindössze egy napig tartott, aminek során megközelítették, majd eltávolodtak a célűrhajótól, végig 30 cm és 90 méter között tartva a távolságot. A randevú sikeres volt. A randevú teljesítése után a Gemini VIA leszállt, Bormanék számára már csak az maradt a feladat, hogy ők pedig a 14 napos időtartamot teljesítsék ki. Főként pszichológiai nehézségek támadtak a hátralevő időben (főként Borman tűrte rosszul a maratoni bezártságot), amelyet követően 13 nap 18 óra 35 perc repülést követően a Gemini VII is leszállt az [[Atlanti-óceán]]ra.
Az utolsó kipróbálatlan manőver, két űrhajó összekapcsolása a világűrben a Gemini VIII-ra maradt. A dokkolást ezúttal (is) a Gemini VI eredeti tervének megfelelően egy [[RM–81 Agena|Agena]] célrakétával tervezték. A tervek szerint a Gemini VIII-cal már a korábbiakhoz képest egyel komplexebb feladatsort céloztak meg, mivel a dokkolás mellett még tervezték, hogy az összekapcsolt űrhajórendszerrel, az Agena hajtóművének felhasználásával végezzenek manővereket, majd ezzel párhuzamosan a pilóta még űrsétát is tett volna. A repülésre [[Neil Armstrong]] parancsnokot és [[David Scott|Dave Scott]] pilótát jelölték legénységül.
[[File:The First Docking in Space - GPN-2000-001344.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|A történelem első űrbeli dokkolása egy [[RM–81 Agena|Agena]] célrakétával]]
A Gemini VIII [[1966]]. [[március 16.|március 16]]-án startolt azt követően, hogy másfél órával korábban az Atlas-Agena űrszerelvény is sikeresen elstartolt Cape Canaveralről és a célrakéta problémamentesen pályára állt. Armstrongéknak az előző randevúkísérlet során kidolgozott koreográfiát követve az első szakaszban nem volt számottevő dolga, mivel a két űreszköz pályáját úgy választották meg, hogy az azokon közlekedő űrhajók automatikusan megközelítsék egymást. Az aktív űrhajóban ülő parancsnok feladatai akkor kezdődtek, amikor bekapcsolt a radar és 322 kilométerről befogta a céltárgyat. Majd 104 kilométernél a vizuális kontaktus is megvolt. Armstrong végül egészen 45 méterrel a találkozás előttig csökkentette a távolságot a két űrhajó között, ahol aztán megállt és egy rövid ideig kötelékben repültek. Ezt követően aztán megkezdődtek az összekapcsolást célzó korrekciók és fél óra elteltével a két űrhajó eggyé vált, amikor a dokkolóreteszek szilárdan rögzítették az egymáshoz navigált űrhajókat. Armstrong diadalmasan jelentette az irányításnak, hogy sikerrel dokkoltak.
Ezt követően azonban minden rosszra fordult. Az űrhajó elkezdett pörögni, ami valamilyen kormányzásbeli hibát mutatott. Még a repülés előtt az irányítás olyan eligazítást adott, ha bármilyen hiba merülne fel, az űrhajósok váljanak le az Agena-ól, mert vélhetően az a hibás. Armstrongék így is tettek, ám ekkor kiderült, hogy nem az Agena a rossz, hanem a saját űrhajójuk. A - beragadt kormányfúvóka miatti – forgás egyre erősödött, mígnem hamarosan elérte az egy fordulat/perc sebességet, amely már hatással volt az űrhajósok érzékelésére. Szédülni kezdtek és a helyzet azzal fenyegetett, hogy elájulhatnak és végül meg is halhatnak. Ekkor Armstrong merész döntést hozott (időközben végig a rádió követőállomások által el nem ért „lyukban” voltak, teljesen magukra utalva) és leállította az orbitális szakaszban használatos kormányrendszert és átváltott a csak a [[légkör]]i visszatéréshez használt másik, független kormányrendszerre. Ezzel sikerült megállítani a forgás, ám ez egyben azt jelentette, hogy lényegében azonnal le kell szállni, megszakítva minden további repülést. További gondot jelentett, hogy ekkor az eredetileg tervezett és hajóegységekkel telerakott leszállási körzet, az [[Atlanti-óceán]] szóba sem jöhetett, helyette a [[Csendes-óceán]]on kellett végrehajtani a leszállást ahol a [[Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete|haditengerészet]] sokkal kisebb mentőkapacitással rendelkezett. 10 óra 41 perc 26 másodperc repülést követően a Gemini VIII sikeres leszállást hajtott végre Japán mellett és ezzel a NASA az első vészhelyzetén sikeresen túljutott, emellett teljesítette az első űrbéli dokkolást is.
===A Gemnini–program harmadik fázisa===
{{fő|Gemini–9A}}
[[File:Gemini 9 Docking target.jpg|bélyegkép|balra|250px|A Gemini IXA céltárgya, az [[ATDA]] a félig kinyílt orrkúppal]]
A Gemini VIII átal teljesített világelső dokkolás után a Gemini–program legfontosabb szakasza – amikor a tervezett holdraszálláshoz szükséges manőverekről (űrséta, űrrandevú, dokkolás) tételesen bebizonyították, hogy kivitelezhzető – lezárult. Az ezt követő repülések során a tapasztalatot kívánta a NASA elmélyíteni, valamint kombinálni a szükséges műveleteket, egy repülésen többet, többször végrehajtva. A Gemini IX már ezek szerint kapott feladatot, egy randevút és dokkolást, valamint egy űrsétát is végre kellett hajtani egyetlen repülés során általa.
A repülés története három hónappal a start előtt kezdődött, egy sajnálatos repülőkatasztrófával. A kijelölt legénység, [[Elliot See]] parancsnok és [[Charles Bassett|Charlie Bassett]] pilóta, valamint tartalék legénység a kiképzés keretében az űrhajót gyártó [[McDonnell Arircraft|McDonnell Repülőgépgyár]] St. Louis-i gyártóhelyére indult [[T–38 Talon|T–38-as]] kétüléses gyakorlógépeiken. Ám az érkezéskor olyan rossz idő fogadta a repülőket, hogy különböző korrigáló manővereke kényszerültek, amelynek során See pilótahibát vétett és leszállás helyett rázuhant a McDonnell gyártócsarnok tetejére. A katasztrófa során mindkét űrhajós azonnal életét vesztette. Az elhunyt űrhajósok helyére a tartalékokat, [[Thomas Stafford|Tom Stafford]] parancsnokot és [[Eugene Cernan|Gene Cernan]] pilótát nevezte ki [[Donald Slayton|Deke Slayton]], míg új tartalékokként a Gemini X tartalék legénységét [[James Lovell|Jim Lovellt]] és [[Edwin Aldrin|Buzz Aldrint]].
A repülés következő állomás ismét egy kudarc volt. A startot [[1966]]. [[május 17.|május 17]]-re tűzték ki, ám aznap az [[RM–81 Agena|Agena]] célrakéta felbocsátása ismét kudarcba fulladt, amikor a hordozó Atlasz rakéta meghibásodott és két perc normál működés után az irányítórendszer hibája miatt a Föld felé fordult, amelynek következtében az Agena az Atlanti-óceánba zuhant. Az Agena korábbi problémái miatt a NASA-nak már volt egy pótmegoldása, építtettek egy meghajtás nélküli Agenát, dokkolószerkezettel, amely az [[ATDA]] nevet kapta. A kudarcot követően ezt a szerkezetet vették elő. A megismételt startra [[1966]]. [[június 1.|június 1]]-jén került sor, ismét nem problémamentesen: az ATDA-ról érkező telemetriai jelek szerint a védő orrburkolat nem vált le róla rendesen, illetve a Gemini űrhajó startjakor olyan nem várt rendszerhibák léptek fel, amelyek miatt kicsúsztak a rövidre szabott (40 másodperces) indítási ablakból és a startot 48 órával el kellett halasztani.
Az elhalasztott start [[1966]]. [[június 3.|június 3]]-án sikeres volt. A legénység a terveknek megfelelően a harmadik keringésben sikerrel végrehajtotta a randevút az ATDA-val és megerősítette, hogy az orrkúp tényleg nem vált le. Ezután különböző randevúkísérleteket végeztek, többször eltávolodva, majd újra megközelítve a céltárgyat. Közben felmerült, hogy az űrhajó orrával lökjék le az orrkúpot, vagy egy űrsétával vágják el a rögíztőket, ám az irányítás ezt elvetette. Helyette kísérletekkel és egy űrsétával próbálkoztak. Az utóbbi során az űrhajósnak komoly munkát tűztek ki, egy újonnan fejlesztett rakétaszéket, az AMU-t kellett összeállítania és kipróbálnia. Ám a rossz tervezés miatt az árhajóra nem került elegendő kapaszkodó, rögzítési felület, ezért a mozgás az űrhajós számára módfelett nehézzé vált. Olyan nehézzé, hogy a folyamatos erőfeszítésben kiizadt. Ám ez újabb tervezési hibát fedett fel: Cernan sisakja bepárásodott, ezzel az árhajós vakká vált. A hiba folytán nem tudta befejezni a rakétaszék összeszerelését és kiváltképpen nem tudott repülni vele az űrhajó mellett, ezért a parancsnokkal egyetértve dolgavégezetlenül megszakították az űrsétát és a végletekig kihevült és kimerült űrhajóst visszarendelték az űrkabinban. Végül így, egyetlen feladatot sem teljesítve tért vissza a Földre a Gemini IX.
==Személyzet==
| |||