„Arausiói csata” változatai közötti eltérés

a
Róma harcos nép volt, hozzászokott hogy a hadiszerencse forgandó. Az arausio-i tragédiában
kicsúcsosodott vereségsorozat azonban már a rómaiak számára is riasztó volt. Emberanyagban is megfogyatkoztak, miközben az Alpok védtelen hágóin túl rémítő ellenség csapatai táboroztak. Rómában a legtöbben úgy vélték, ehhez a helyzethez Caepió nagyképűsége és nem a római hadsereg gyávasága vezetett. Az uralkodó osztállyal szembeni elégedetlenség nőtt.
A rómaiak szerencséjére a kimberek a csata után az Averni törzzsel keveredtek konfliktusba, és súlyos küzdelmek után Itália helyet a Pireneusok felé veték az irányt. Ez időt adott Rómának, hogy rendezze sorait és olyan embert, [[Gaius Marius]]-t állítson az éléreélre, akit később Róma megmentőjeként ünnepelhettek.
 
==A [[kimber háború]] más csatái==