Főmenü megnyitása

Módosítások

Az iskola elvégzése után azonnal munkába állt, gyakornokként ugyanannál a [[kolhoz]]nál helyezkedett el, ahol édesapja is dolgozott. Az 1950-ben elért rekordtermés betakarításában való részvételéért – 19 évesen – megkapta a [[Munka Vörös Zászló érdemrendje]] kitüntetést. Kiemelkedő intelligenciája azonban fontosabb jövőt vetített előre számára, 1950-ben bejutott a [[Moszkvai Állami Egyetem|Moszkvai Egyetem]] jogi szakára. (Kétségtelen, hogy magas állami kitüntetése is előnyére vált a felvételinél. )
 
Gorbacsov egyetemi évei alatt ismerkedett meg későbbi feleségével, [[Raisza Makszimovna Gorbacsova|Raiszával]]. 1953 szeptemberében házasodtak össze, és Gorbacsov államvizsgája után, 1955-ben költöztek vissza a sztavropoli területre. <ref name="Memoirs">Gorbachev, M. S., ''Memoirs'', 1996 (London: Bantam Books)</ref>
 
Gorbacsov 1952-ben, 21 évesen lépett be az [[SZKP]]-ba. 35 éves korában, 1966-ban levelező tagozaton szerzett agrár-közgazdászi diplomát a Sztavropoli Mezőgazdasági Főiskola közgazdasági karán. Pályája gyorsan ívelt felfelé, 1970-ben kinevezték a párt mezőgazdasági ügyekért felelős első titkárává, majd egy évvel később tagja lett a [[Központi Bizottság]]nak. 1972-ben már szovjet delegációt vezetett [[Belgium]]ba, két évvel később, 1974-ben pedig a [[Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa]] tagjává vált, mint az Ifjúsági Állandó Bizottság elnöke.
7 353

szerkesztés