„Nagy-lengyelországi felkelés (1918–1919)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a [026] <b> HTML-kifejezés |
a →Előzmények: link egyértelműsítés AWB |
||
22. sor:
1793 és 1918 között [[Nagy-Lengyelország]] a mindenkori német állam részét alkotta: eleinte a [[Porosz Királyság]]é, majd 1871 után a [[Német Császárság]]é. A lengyelek helyzete egyre nehezebbé lett idővel, különösen [[Németország egyesítése|Németország egyesülése]] után. A német hatóság mindent megtett annak érdekében, hogy a lengyel lakosságot elnémetesítse: küzdöttek a katolikus egyház meg a lengyel nemzeti és munkásmozgalom ellen, németekkel próbálták betelepíteni a tartományt, egyidejűleg a lengyeleket távolítani. Megtiltották a [[lengyel nyelv]] használatát, teljesen felszámolták a lengyel nyelvű közoktatást, a nemzeti emlékek ápolását és felkutatását. Ellenszegülésként a lengyelek számos oktatási, szövetkezeti, gazdasági és politikai társaságot szerveztek. A tagjaik többségét az ''endecja'' kötötte össze. Ez politikai mozgalom volt, kezdetben egy párt a ''Liga Narodowa'' [[Galícia|Galíciában]], azután a ''Stronnictwo Narodowo-Demokratyczne'' minden megszállt területen, még később pedig, a függetlenség visszaszerzése után néhány hasonló programú párt, amelyek politikai programjának fő elmei a nacionalizmus és a katolicizmus voltak. A neve ''ND'' a ''(Narodowa Demokracja)'' Nemzeti Demokrácia rövidítése. Fő ideológusa és vezetője [[Roman Dmowski]] volt. A törvényes sportegyesületek illegális, titkos katonai kiképzést végeztek, néha még ajánlották a német hadseregbe való belépést is ennek érdekében.
Az [[első világháború]] kitörésekor a Lengyelországot megszálló államok elsősorban egymás ellen, más-más oldalon harcoltak, ami felkeltette a lengyelekben a reményt a függetlenség visszaszerzésére. Amikor a [[központi hatalmak]] megkötötték [[Orosz Birodalom|Oroszországgal]] a [[Breszt-litovszki béke|breszti békét]], Németország feloszlatta a nagy-lengyelországi félkatonai szervezeteket. A tagjai illegálisan működtek. Egyidejűleg a németek áthelyezték a hadsereget a felszámolt keleti frontról a nyugatira. Sok katona azonban már a kommunista propaganda befolyása alatt állt, ezek gyakran megtagadtak a további harcot, ami végül a második marne-i csatában német vereséghez vezetett és a központi államok veszteségéhez. A nyugati front lassan közeledett [[Belgium]]on keresztül a Német Birodalom határaihoz. Az országban polgári és katonai felkelések törtek ki. November 10-én [[II. Vilmos német császár|II. Vilmos]] császár lemondott a trónról és a hatalmat [[Friedrich Ebert (politikus, 1871–1925)|Friedrich Ebert]] ([[Németország Szociáldemokrata Pártja|SPD]]) vette át, aki csak ideiglenesen állt a kormány élen. A nehéz helyzet javításának érdekében a szociáldemokraták elkezdtek együttműködni a régi konzervatív, militarista elittel. SPD támogatta ugyan Lengyelország függetlenségét, de a konzervatívok befolyása alatt kijelentette, hogy a jövőbeli lengyel állam nem foglalhat magába olyan területeket, amely a poroszokhoz került a felosztáskor, azaz 1772-ben, ebbe Nagy-Lengyelországot is beleértve.
=== Nagy-Lengyelország helyzete ===
| |||