„Csernobil (minisorozat)” változatai közötti eltérés

Szerhij Plohij, (ukrán: Сергій Миколайович Плохій), ukrán-amerikai történész, a ''Chernobyl – The History of a Nuclear Catastrophe'' (Csernobil – Egy nukleáris katasztrófa története) (2018) című könyv szerzője egy független ukrán tv-csatornának adott interjúban a következőképpen nyilatkozott a sorozatról: ''„Az alkotás minden eddiginél jobban megközelítette Csernobil valóságát, ezért gratulálni szeretnék a minisorozat készítőinek, hogy ilyen kitűnő munkát végeztek. Nagyon jól reprodukálták a lejátszódó nukleáris katasztrófa körülményeinek légkörét.”'' A játékfilm műfajának leegyszerűsítő dramaturgiai szabályain túl, – folytatta Plohij –, a valóságos történések nem fekete-fehérek, sokkal több a szürke árnyalat, s ezek a szürke árnyalatok teszik igazán teljessé a történetet, s még érdekesebbekké a benne szereplő személyiségeket. ''„A nézőknek szem előtt kell tartaniuk, hogy a Szovjetunió valóban elnyomó volt, amint a sorozat bemutatta, de nem az a fajta elnyomás volt, amelyet ott ábrázoltak – nem voltak minden helyszínen KGB tisztek és letartóztatások, nem kellet fegyverrel fenyegetni valakit, hogy ellenőrizze a sugárzási szintet. Az emberek megtették a dolgokat, mert úgy vélték, ez a kötelességük. Ezért nagyon fontos, hogy ne vegyünk mindent szó szerint, ami a filmben látható.”''{{refhely|Gumenyuk|}}
 
Gessen kritikája előtt elismeréssel jegyzi meg, hogy a filmsorozat ''„a Szovjetunió anyagi kultúráját a nyugati, s ami azt illeti az orosz tv-ben és filmben azelőtt soha nem látott pontossággal reprodukálja”''. A ruhák, a tárgyak, a lámpák mind tökéletesen a 80-as évek Ukrajnáját, Belorussziáját vagy Moszkváját idézik.{{jegyzet*|A látványtervet Luke Hull production designer készítette.}}{{refhely|IMDb 2|}} Apróbb hibák persze előfordulnak, például az iskolások hétköznap ünneplő ruhában vannak, vagy tinédzserek láthatók kisiskolás iskolatáskákkal. Súlyosabb hibának tartja viszont, hogy a film érzéketlen a társadalmi-gazdasági (osztály) helyzet ábrázolása iránt, amit azzal a példával szemléltet, hogy a pripjatyi tűzoltó nagyjából ugyanolyan lakáskörülmények között él, mint Legaszov, az ország vezető tudósa. A film egyik legnagyobb hiányossága, hogy két jelenet kivételével adós marad a szovjet hatalmi viszonyok hű ábrázolásával. Az egyik az első epizódban a Pripjaty városi tanács végrehajtó bizottságának rendkívüli ülése, melyen az öreg Zsarkov felszólalása telitalálat. A másik az ötödik részben szintén pontosan mutatja be a szovjet bíróságok működését, ahol az ügyész a hatalmi hierarchiában felette áll a bírónak, s instruálhatja azt. Ezektől a jelenetektől eltekintve, a film sokszor a karikatúraszerűség vagy az ostobaság hibájába esik. Példának hozza fel, amikor a második részben Scserbina főbelövéssel fenyegeti Legaszovot, ha nem magyarázza el neki, hogy működik egy atomerőmű. Ez a 30-as években talán előfordulhatott volna, de a 80-as években semmi esetre sem.{{refhely|Gessen|}}
 
''„Valakinek, aki 1986-ban a Szovjetunióban élt, s aki azóta járt a csernobili zónában, nem könnyű néznie ezt a filmsorozatot.”'' – e felütéssel kezdi erőteljes kritikáját Leonyid Bersidszkij, s előrebocsátott következtetése szerint azt Oroszországnak, Ukrajnának és Belorussziának kellett volna leforgatnia. Egyfelől a mű hitelessége a bátor kísérlet ellenére számtalan helyen csorbát szenved, másfelől amiatt, hogy a sorozat fő üzenetei – mint például: a szakértőket meg kell hallgatni és a kormányok a népért kormányoznak, nem önmaguk érdekében, – csak durva prédikációk egy amerikai-brit produkció részéről, ezeknek az üzeneteknek az érintett országokból kell jönniük. A fenti országok nyilvánvalóan nem tanultak a leckéből, hogy egy ilyen filmet készítsenek. A sorozat történeti hiteltelenségére egy sor példát említ: modern, műanyagkeretes ablakok az egykori épületeken; a kormánybizottság nem helikopterrel, hanem repülővel és autóval utazott Csernobilba; elképzelhetetlen, hogy Scserbina a helikopterből való kidobatással fenyegesse Legaszovot; Legaszov ütött-kopott, elhanyagolt lakása, s magányos élete egy macskával sem fedi a valóságot, hiszen feleségével és lányával élt; a bányászok nem ittak azonnal vodkát, amikor feljöttek a felszínre; a bányászati minisztert a 80-as években nem kellett fegyveres katonáknak kísérniük, akik ráadásul amerikai stílusban tartják fegyvereiket; a szovjet emberek a 80-as években nem hívták egymást elvtársnak, ezt a megszólítást már csak pártgyűléseken használták; [[Ilja Jefimovics Repin|Repin]] ''Rettegett Iván és fia'' című festménye soha nem volt a Kremlben; s néhány egyenruha nem korhű.{{refhely|Bershidsky|}}
 
===Oroszországi fogadtatása===
A filmsorozat Oroszországban egyfajta nemzeti szenzációvá vált, annak ellenére, hogy csak az Amediateka (Амедиатека) online szolgáltatásán keresztül volt legálisan megnézhető. Erre válaszul a Putyin-média egy mini keresztesháborút indított ellene. A ''Komszomolszkaja Pravda'', a legnépszerűbb orosz újság szerint felmerült a gyanú, hogy a [[Roszatom]] versenytársai az orosz nukleáris ipar lejáratására használják a sorozatot. Az idősebb korosztály körében népszerű ''Argumenti I Fakti'' azt írta, hogy a filmsorozat egy karikatúra, nem pedig az igazság. A ''Rosszia 24'', az ország egyik vezető hírcsatornája pedig a következőképpen gúnyolódott: „csak a medve és a tangóharmonika hiányzik belőle”. Az orosz NTV csatorna bejelentette, hogy már forgatják saját készítésű sorozatukat Csernobilról, melynek cselekménye azon a feltevésen alapul, hogy az amerikai [[Központi Hírszerző Ügynökség]] (CIA) egy ügynököt küldött Csernobilba szabotázs végrehajtásának a feladatával.{{refhely|Shepelin|}} A legszélsőségesebb reagálás az ''Oroszország Kommunistái'' nevű, sztálinista párt részéről történt, mely úgy véli, hogy a filmsorozat csupán ideológiai manipuláció az HBO részéről, s követelte annak betiltását. A párt nyilatkozata azt állítja, hogy kérték az oroszországi ''Szövetségi Szolgálat a Kommunikáció, Információtechnológia és Tömegmédia Felügyeletére'' (Федеральная служба по надзору в сфере связи, информационных технологий и массовых коммуникаций), rövidítve: ''Roszkomnadzor'' (Роскомнадзор) nevű hatóságot, hogy blokkolja a hozzáférést a filmsorozathoz, továbbá a nyilatkozat Craig Mazint rágalmazási perrel fenyegeti.{{refhely|Hoai-Tran Bui|}} Mindezeken túl számos elismerő kritika is megjelent, például Anna Narinszkaja (Анна Наринская) szerzőtől a ''Novaja Gazeta'' (Новая газета) című lapban. Állítása szerint nincs olyan ismerőse, aki átélte azokat a napokat 1986 áprilisának végén, s ne emlékezne rájuk. Ezeknek az emlékeknek a lényege egy mondatban összefoglalható: ''„Hogyan hazudtak nekünk.”''{{refhely|Narinszkaja|}} Ez összecseng a filmsorozat első epizódjának kezdő kérdésfelvetésével: ''„Mi a hazugság ára?”''