„Főnévi igenév” változatai közötti eltérés

a
Ige egyértelműsítése (WP:BÜ), apróbb javítások
a (Visszaállítottam a lap korábbi változatát 87.97.26.39 (vita) szerkesztéséről Pasztilla szerkesztésére)
Címke: Visszaállítás
a (Ige egyértelműsítése (WP:BÜ), apróbb javítások)
A '''főnévi igenév''' (a [[Latin nyelv|latinban]] legismertebb megfelelője az '''''infinitivus''')'' az [[Ige (nyelvészet)|ige]] egyik személytelen alakja, amely kisebb-nagyobb mértékben főnévként tud működni. A nyelvek többségében ([[Germán nyelvek|germán]], [[Szláv nyelvek|szláv]], [[újlatin nyelvek]] stb.) egyúttal az ige szótári alakja (illetve annak első tagja), vagyis az ige azonosítására szolgál.
 
== A magyar nyelvben ==
Szenvedő alakja a ''‑va/ve'' végű [[határozói igenév]]vel képezhető: ''szeretni és szeretve lenni.''
 
A magyar nyelvben a főnévi igenév szerepe kibővült a jövőidő képzéssel. A magyar [[Ige (nyelvészet)|ige]]ragozás nem ismer jövő idejű igeragot, azt a jelen idejűvel fejezi ki. Ezt időhatározóval lehet kiegészíteni, ha nyomatékos jövőidejűséget szándékszunk kifejezni. A ''megyek'' ige jelen idejű (E1), ugyanakkor azt is kifejezi, hogy ''majd megyek'', vagy ''később megyek''. A magyar nyelvben már viszonylag régen megjelent a főnévi igeneves jövőidőképzés, amit segédigével kell megtámogatni: „menni fogok”, illetve „el fogok menni”. Ebben a formában a segédige kapja a megfelelő jelen idejű igeragot, a jövő idejűséget a segédige alapjelentése hordozza. Ebben a szerkezetben az igekötő is elválik az igéjétől, és a segédige beékelődik a kettő közé. [[Kalewi Wiik]] finn nyelvész szerint ez az egyik első lépése a ragozó nyelvek flektálóvá alakulásának, ennek alapján a ragozó nyelvektől idegen az effajta jövőidőképzés.
 
== Más nyelvekben ==
557 951

szerkesztés