„Bertolt Brecht” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
37. sor:
Ebben az évben írta a ''Dobszó az éjszakában'' című szatirikus színművét a háborúból hazatért katonákról, mellyel jelentős sikert ért el. [[1921]]-ben abbahagyta egyetemi tanulmányait és [[Otto Falkenberg]] müncheni kamaraszínházánál lett [[dramaturg]]. Emellett dolgozott [[Max Reinhardt]] és [[Erwin Piscator]] színházában is. Egy évvel később feleségül vette Marianne Zoff színésznőt, akitől később elvált és [[1929]]-ben Helene Weigel színésznővel házasodott össze, akivel élete végéig együtt élt.
 
A világhírnevet az 1928-ban bemutatott [[Koldusopera (Brecht)|''Koldusopera'']] című zenés dráma hozta meg számára, melynek zenéjét [[Kurt Weill]] szerezte, ezt a művét magyarra [[Vas István (költő)|Vas István]] fordította. [[1927]]-től egyre komolyabban kezdett érdeklődni a [[marxizmus]] iránt. [[Karl Marx]] ''A tőke'' című művének elolvasása után még egy marxista szemináriumot is elvégzett. Kommunistának vallotta magát és művészetét is a [[proletariátus]] szolgálatába kívánta állítani.
 
Brecht és Weill együttműködésének másik legsikeresebb darabja a Lipcsében [[1930]]-ban, majd Berlinben [[1931]]-ben bemutatott [[náciellenes]] [[musical]], a ''Mahagonny városának tündöklése és bukása.'' 1930–[[1933]] között Brecht [[Berlin]]ben élt, és tandrámáinak gyűjteményén, illetve az epikus színház elméletének megfogalmazásán dolgozott.