„Ada (Szerbia)” változatai közötti eltérés

1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta15)
(1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta15))
Szerbek már régóta lakják ezt a területet. Szerb történészek szerint a település neve egykor Osztrova volt, amelynek déli részét Csotnak nevezték. Ez a mai ortodox plébániától nem messze található jó fekvésű domb megfelelő volt temetőnek. Itt látható ma is két régi, [[homokkő]]ből készült síremlék, amelyek közül az egyik [[1715]]-ből, a másik [[1717]]-ből való. „''Itt nyugszik az úr szolgája Pjetko Ioan. Örök emlékül a Krisztus utáni 1717. évben''.” – áll a síremléken. A sírokban nyugvó emberek nagy valószínűséggel Arsenije Čarnojević pátriárkával települtek erre a helyre. Az első általunk ismert ortodox templom is valahol itt épült fel 1703-ban. Falai vesszőből készültek és sárral tapasztották körül. A parókiát [[1719]]-ben alapították. Egy [[1874]]-ből származó feljegyzés szerint Josip Popović plébánosnak azt mesélték idős emberek, hogy ők még ismertek egy bizonyos Akšamov anyót, aki szerint őt még abban a templomban eskették. A második templom a maitól keletre helyezkedett el. Ezt már szilárd anyagból építették, és a Szent Arkangyalok tiszteletére szentelték fel. A városnak e részén található Ada talán legrégibb utcája, a JNH utca, amit egykor milíciának neveztek, mivel szerb határőrök, csőszök laktak itt. A JNH-ban a mai házak többsége alatt több évszázados vermek, pincék sora található, így sok ház süllyedni kezdett az üregek [[talajvíz]]zel való feltöltődése miatt.<ref name="Király János 2010">{{cite web|url=http://www.panoramada.co.rs/201003/1-20.php|title=Az adai pravoszláv egyházközség története - I.|author=Király János|date=2010|accessdate=2014-8-15|archiveurl=https://web.archive.org/web/20140819084811/http://www.panoramada.co.rs/201003/1-20.php|archivedate=2014-08-19}}</ref>
 
A harmadik [[Ortodox kereszténység|ortodox]] templom [[1759]]-ben épült, amelyet [[1847]]-ben egy lázadás alkalmával tönkretettek, majd [[1925]]-ben lebontottak. Ennek a helyén építették fel a mai Urunk Mennybemenetele templomot, amelynek tervezője Danilo Popović építész volt. A [[kupola|ötkupolás]] templom szerb-[[bizánci stílus]]ban épült. A munkálatok vezetői Josif Ginder, Đoka Bošković és Mita Bakić voltak. A festményeket a püspöki és szűz [[oltár]]on Novak Radonić festette, de közülük ma már csak hét darab látható, a többit a keresztelő helyiségben tartják.<ref name="Király János 2010" /><ref name="Egyházak">{{cite web|url=http://www.infoada.org/index.php?option=com_content&view=article&id=2&Itemid=2&lang=hu|title=Egyházak|accessdate=2014-8-15|archiveurl=https://web.archive.org/web/20140819085340/http://www.infoada.org/index.php?option=com_content&view=article&id=2&Itemid=2&lang=hu|archivedate=2014-08-19}}</ref>
 
==== Római katolikus közösség ====
253 704

szerkesztés