|
== Előzmények ==
Az amerikai hordozórakéták fejlesztését [[1945]]-ben kezdték el a zsákmányolt német rakéták és kutatási eredmények alapján. Az amerikai légi haderő [[1955]]-[[1957]] között a többek között a [[RTV–A–2 Hiroc|Convair MX–774]], [[Hermes rakétaprogram|Hermes rakétaprogram]], [[Thor (hordozórakéta)|Thor]], [[Atlas (hordozórakéta)|Atlas]], ''Titán'' folyékony hajtóanyagú ballisztikus [[hordozórakéta|hordozórakétákat]] fejlesztette.
A [[NASA]] [[1958]]. [[október 1.|október 1-jén]] történt megalakulása után a szárazföldi haderő és a haditengerészet befejezte saját rakétafejlesztéseit, minden intézményét átadta a NASA-nak mesterséges holdjait pedig a légi haderő indítja. A kifejlesztett hordozórakéta-családból kiválasztották a [[műhold]]ak hordozására alkalmas típusokat. A NASA különböző intézeteiben tervezték és fejlesztették ki (tovább), többek között a [[Thor rakéta|Thor–Delta]], [[Atlas–Centaur]], [[Saturn V]] majd a [[Space Shuttle]] hordozórakéta-rendszereket. Az amerikai légi haderő a meglévő és leváltott ballisztikus rakétákra építve fejlesztette ki saját hordozórakéta-sorozatait, többek között Thor-Agena – ennek A,- B,- D változatait –, Titán 3B–[[RM–81 Agena|Agena D]]. Ezek alkalmazásával fokozatosan felhasználták a rendszerből kivont típusú, folyékony hajtóanyagú, katonai-ballisztikus rakétákat.
== Története ==
=== Titan–1 ===
[[Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje]] (USAF) [[1955]]-től fejlesztette. Gyártotta a ''[[Glenn L. Martin Company'']]. Fejlesztésekor széleskörűen felhasználták az [[Atlas rakéta|Atlas]] és a [[Thor rakéta|Thor]] rakétákkal szerzett tapasztalatokat. Az [[Amerikai Egyesült Államok]] első [[Interkontinentális ballisztikus rakéta|interkontinentális ballisztikus rakétá]]ja (ICBM). Az első indításindítása [[1959]]. [[február 6.|február 6-án]], az utolsó [[1965]]. [[március 5.|március 5-én]] történt.
Kétfokozatú rakéta, hajtóanyaga finomított kerozin (RP–1, ''Rocket Propellant–1'', eredetileg ''Refined Petroleum–1'') és folyékony [[oxigén]], hatótávolsága {{szám|13000}} kilométer. Hossza űrhajóval együtt 31 m, átmérője {{szám|3.,05}} méter. Starttömege {{szám|105.140}},14 tonna. Összesen 70 példányt indítottak, amiből 53 volt sikeres. Indításhoz szükséges időtartam 15 perc.
=== Titan–2 ===
Gyártotta a ''Glenn L. Martin Company''. Kétfokozatú [[Ballisztikus rakéta|interkontinentális ballisztikus rakéta]], az [[Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje|USAF]] [[1960]]-tól kezdte fejleszteni. [[Ballisztikus rakéta|ICBM]] alkalmazásnál a legnagyobb atom-robbanófejet szállíthatta (5–10 tonna). A ''Titan–1'' jelentősen módosított változata. Nincsenek kisegítő hajtóművek (leválasztó, irányító), hajtóanyaga magasabb kalóriájú (megnövelt tolóerő), a rakétatestben hosszabb ideig tárolható. Tehetetlenségi irányító rendszere van. Csökkent az összsúly és az energiaszükséglet. Indításhoz szükséges időtartam 2 percre csökkent. Az első indítás [[1962]]. [[március 12.|március 12-én]], nagy megbízhatóságának köszönhetően az utolsó [[2003]]. [[október 18.|október 18-án]] történt.
Modernebb navigációs és vezérlő rendszerrel ellátott típusát alkalmazta a [[NASA]] ([[Gemini-program]]), a ''Nemzeti Óceán-és Légköri Hivatal'' (NOAA), valamint az USAF Védelmi Meteorológiai Műholdas Rendszer (DMSP).
Hossza űrhajóval együtt {{szám|32.,90}} m, átmérője {{szám|3.,05}} méter. Starttömege {{szám|150}} tonna, hasznos terhelése [[alacsony Föld körüli pálya|alacsony Föld körüli pályára]] (LEO = Low-Earth Orbit) {{szám|3.,6}} tonna. Első és második fokozat hajtóanyaga [[nitrogén|nitrogén-tetraoxid]] és Aerozin–50 keveréke [N2O4/Aerozin 50 (nitrogén-tetroxid/hidrazin). Repülési távolság {{szám|11600}}, repülési magasság {{szám|1000}} kilométer, repülési sebessége 28 Ma ([[Mach-szám)|Ma]].
=== Titan–3 ===
Átmeneti, háromfokozatú teszttípus, négy kísérleti indítást végeztek a későbbi ''Titan–3C'' (SLV–5A) fő rendszereinek kipróbálására. Az első indítás [[1964]]. [[szeptember 1.|szeptember 1-jén]], az utolsó [[1965]]. [[május 6.|május 6-án]] történt.
Hossza 42 méter, átmérője {{szám|3.,05}} méter. Starttömege {{szám|161730}} kilogramm. Hasznos terhelése [[alacsony Föld körüli pálya|alacsony Föld körüli pályára]] (LEO = Low-Earth Orbit) 3,1 tonna.
==== Titan–3B ====
Négy fokozatú, soros elrendezésű rakétaegység. A ''Titan–3B/Agena D'' kombináció az USAF rendszeresen használt hordozórakétája. Több [[Felderítő műhold]] és [[távközlési műhold]] indításánál alkalmazták.
Hossza {{szám|38.,71}} m, starttömege 155 tonna, hasznos terhelése [[alacsony Föld körüli pálya|alacsony Föld körüli pályára]] (LEO = Low-Earth Orbit) {{szám|3.,2}} tonna.
==== Titan–3C ====
Gyártotta a ''Glenn L. Martin Company''. Négyfokozatú, soros elrendezésű rakétaegység (SLV–5C). A ''Titan–3A'' rakéta mellé két ''UTC'' típusú, szilárd hajtóanyagú gyorsító rakétát, negyedik fokozatként a ''Transtage'' nevű rakétát szerelték, hajóműveinek működése leállítható, újraindítható. Az első indítás [[1965]]. [[június 18.|június 18-án]], az utolsó [[1982]]. [[március 6.|március 6-án]] történt. A [[Amerikai Védelmi Minisztérium]] (DoD) műholdjainak pályára állítását segítette.
Hossza {{szám|37.,76}} métertől {{szám|48.,76}} méterig változott feladattól és hasznos tehertől függően, átmérője {{szám|3.,05}} méter. Starttömege {{szám|645}} tonna. Hasznos terhelése [[alacsony Föld körüli pálya|alacsony Föld körüli pályára]] (LEO = Low-Earth Orbit) 9–12 tonna, [[geostacionárius pálya|geostacionárius pályára]] 3 tonna. Első és második fokozat hajtóanyaga [[Aerozin–50]] ([[hidrazin]] és aszimmetrikus dietil-hidrazin (UDMH) 50-50%-os keveréke), oxidálószerként [[Nitrogén-dioxid|dinitrogén-tetraoxidot]] (N<sub>2</sub>O<sub>4</sub>) használtak. A Titan–2 kétfokozatú alaprakétát kapcsolták össze a [[Transtage]] nevű harmadik fokozattal, kúpos orr-résszel egészítették ki. Hatótávolsága több mint {{szám|12000}} kilométer, repülési sebessége több mint 22 Ma (Mach-szám).
==== Titán–3D ====
A ''Titan–3C'' megfelelője, a ''Transtage'' nevű rakéta nélkül. A háromfokozatú egységet csak az amerikai légierő (USAF) alkalmazta. A [[Big Bird]] felderítő műhold hordozórakétája. Az első indítás [[1971]]. [[június 15.|június 15-én]], az utolsó [[1982]]. [[november 17.|november 17-én]] történt.
Hossza {{szám|36.,85}} méter. Hasznos terhelése [[alacsony Föld körüli pálya|alacsony Föld körüli pályára]] (LEO = Low-Earth Orbit) 13–15,5 tonna.
Starttömege {{szám|612990}} kilogramm.
Négy- vagy ötfokozatú, soros elrendezésű rakétaegység. A NASA alkalmazza bolygó- és űrkutató szondák indítására ([[Helios-program]], [[Viking-program]], [[Mariner-program]]) és [[Voyager-program]]. Az első indítás [[1974]]. [[február 11.|február 11-én]], az utolsó [[1977]]. [[szeptember 5.|szeptember 5-én]] történt.
A ''Titan–3D'' kiegészül egy ''Centaur DT'' nagy energiájú szilárd hajtóanyagú fokozattal. ''Helios-program'' esetén a hordozóegység hossza {{szám|48.,77}} méter, átmérője {{szám|3.,05}} méter. Starttömege 650 tonna. Mintegy 3,6–3,8 tonna hasznos terhet tud [[Kozmikus sebesség#Második kozmikus sebesség|második kozmikus sebesség]] fölé gyorsítani.
==== Titan–3M ====
Az amerikai légierő kísérleti, a ''MOL (Manned Orbiting Laboratory) – űrállomás hordozórakétája. Fejlesztését [[1969]]. [[június]]ábanjúniusában leállították.
== Források ==
| 