„Debreceni Ady Endre Gimnázium” változatai közötti eltérés

a
{{jegyzetek}} pótlása AWB
a ({{jegyzetek}} pótlása AWB)
== Az épület és környezetének sajátosságai ==
Az épület 1953-ban épült, tanítóképző iskolaként majd főiskolaként működött. 1983-ban a főiskola elköltözése után felújításon és átalakításon ment át. 1984 szeptemberében kezdte itt az első tanévét a gimnázium. Az egykor itt található ligetre már csak az iskolát körülölelő Ady-park emlékezteti az arra látogatókat. A park egyébként szerves része lett az épületegyüttesnek, a diákok előszeretettel töltik itt délutánjaikat. Az Ady Park elnevezést a tanulók "ötlete" alapján, az igazgató előterjesztésére kapta a város közgyűlésétől a közterület 2011-ben. 2015-ben a parkot teljesen átalakították, modern külsőt kapott. 2016 áprilisában az iskolahasználók régi vágya teljesült. Az igazgató és az Adyák Alapítvány kezdeményezését Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és Dr. [[Papp László (politikus)|Papp László]] polgármester úr felkarolta, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatását is felhasználva Győrfi Ádám fiatal szobrászművész az ifjú Ady padon ülő szobrát alkotta meg az iskola előtt, amely már a 2016-os ballagáson belekerült a búcsú ünnepség koreográfiájába. A diákok szívesen ülnek mellé, a kezében tartott könyv érintése pedig - állítólag - sikert hoz a vizsgákon...<ref>Debreceni Ady Endre Gimnázium Pedagógiai Programja</ref>
 
== Jegyzetek ==
{{jegyzetek}}
 
[[Kategória:Debrecen középiskolái]]
143 731

szerkesztés