„Gemini–9A” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Ruthven (vitalap | szerkesztései)
Címke: ellenőrizetlen globális képátnevezés
a Elírások jav.
43. sor:
}}
 
A '''Gemini–9A''', vagy hivatalos megjelölése szerint a '''Gemini IXA''' az amerikai [[Gemini-program]] hetedik emberes űrrepülése, egyben a 19. embert szállító űrhajó volt. A NASA ezzel a repüléssel tért át a Gemini–program egy új szakaszára, amelyben a már elért teljesítményeket (űrséta, randevú, dokkolás, stb.) megismételték, illetve bonyolultabb formában végezték el újra, gyakoroltatván a pilótákat és a földi irányítást egyaránt. A Gemini IX elé hármas célt tűztek ki: egy dokkolás és egy űrséta végrehajtása, valamint széles körű tudományos kísérleti program, amelyből két cél volt a fent említett célok teljesítése. Az első számú cél teljesítése során egy [[RM–81 Agena|Agena]] célrakétához dokkolt volna az űrhajó a [[Gemini–8|Gemini VIII]]-hoz hasonlóan, majd a célrakéta hajtóművével manővereket végeztek volna. A tervezett űrsétán pedig az Agena-alval összekapcsolt űrhajó pilótája vizsgálta volna meg a céltárgyat, majd a Gemini hátuljára erősített, kísérleti rakétaszéket kellett volna összeállítania és repülést végezni.
 
A repülésre eredetileg [[Elliot See]] parancsnokot és [[Charles Bassett|Charlie Bassett]] pilótát jelölték legénységként, ám a start előtt három hónappal a kiképzésük közben a két űrhajós repülőkatasztrófát szenvedett. A kiképzés szerint az űrhajójuk gyártóhelyére, St. Louisba repültek kétüléses [[T–38 Talon|T–38]]-as gyakorlógépükkel, amikor a rossz időjárási körülmények miatt elvétették a kifutópályát és az űrhajó gyártóüzemének tetejére zuhantak, amelynek során mindkét pilóta életét vesztette. A legénységi kijelölési szisztéma szerint a tartalékaik léptek a helyükre, így [[Thomas Stafford|Tom Stafford]] lett a parancsnok és [[Eugene Cernan|Gene Cernan]] a másodpilóta (míg az új tartalékok [[James Lovell|Jim Lovell]] és [[Edwin Aldrin|Buzz Aldrin]] lettek).
51. sor:
Az ismételt startot [[1966]]. [[június 1.|június 1]]-re tűzték, ki, amikor azonban ismét csak a céltárgy tudott pályára állni, az is hibásan. A radarjelek alapján a védő orrkúp nem vált le megfelelően az ATDA-ról. Viszont [[Cape Canaveral]]-en időközben a Gemini IXA sem tudott elstartolni. Az utolsó pillanatokban az irányítás egyik berendezésében támadt hiba és mire elhárították, a rendkívül rövid (40 másodperces) indítási ablakon túlhaladt az idő és az űrhajót nem tudták elindítani, 48 óra starthalasztásra került sor. [[1966]]. [[június 3.|június 3]]-án aztán már sikeresen elstartolt az űrhajó, amelynek az volt a feladata, hogy 3 keringésen belül randevút hajtson végre az ATDA-val. A randevú sikeresen végbe is ment, de az űrhajósok csak azt tudták megállapítani, hogy az orrkúp tényleg csak félig vált le és – Stafford leírása szerint – '''mérges aligátort''' formáz. A dokkolás végérvényesen meghiúsult.
 
A másik hangsúlyos művelet a program második - egyben sokkal nagyobb műszaki tartalommal megtöltött – [[űrséta|űrsétája]] volt. Cernan a dokkolás elhalasztása miatt a repülés második és harmadik napjának fordulóján szállt ki az űrhajóból, hogy mintavételi és szerelési műveleteket végezzen, különös tekintettel egy AMU (Astronaut Mobility Unit – Űrhajós Mobilitási Egység) nevű rakétaszékre. Cernan rendkívül nehéznek találta az űrsétát, az űrhajóra nem szereltek fel elég fogódzót a számára, aztán az űrséta második felében az izzadtságától a sisakja belülről [[pára|bepárásodott]], mivel nem is gondoltak párátlanító megoldásra előzőleg, ami meghiúsította az űrséta célját, az AMU összeszerelését és kipróbálását. Cernan kihevülve, teste teljesítőképességének határán, vakon mászott vissza a kabinba. A repülés így félsikerekkel ért véget [[1966]]. [[június 6.|június 6]]-án, amikor az űrhajó leszállt az [[Atlanti-óceán]]on.
 
==Előzmények==