„Radio Ga Ga” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta14) |
0 forrás archiválása és 1 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta15) |
||
45. sor:
Kislemezen is megjelent 1984. január 23-án, és nemzetközi sikereket ért el. Ez volt az együttes első lemeze, amely saját, könnyen megkülönböztethető katalógusszámot kapott az EMI-től (QUEEN 1). A kiadó széles körű reklámkampányt szervezett a támogatására, többek közt a londoni buszok oldalán jelentek meg hirdetések, valamint közreadtak egy telefonszámot is, amelyet felhívva hallani lehetett egy részletet a dalból.{{h|Gunn–Jenkins|1992|p=169}} Angliában a második helyet érte el a slágerlistán, és egy hónap alatt 200 ezer példányban kelt el, Amerikában a tizenhatodik helyre került, valamint listavezető lett Olaszországban, Németországban, Svédországban, Belgiumban és Írországban. Az első kiadású kazettákon még „Radio Ca Ca” néven jelent meg, de féltek, hogy a rádiók nem játszanák a provokatív cím miatt (a „ca ca” franciául ürüléket jelent), ezért megváltoztatták – bár Taylor szerint ha valaki figyelmesen hallgatja a dalt, még hallhatja, ahol bizonyos helyeken „radio ca ca”-t énekelnek.{{h|Blake|2010|p=278}}{{h|Freestone–Evans|2006|p=70}}
A sajtó javarészt hűvösen fogadta, az ''[[New Musical Express|NME]]'' rosszindulatúan írta róla: „Hiányzik belőle az ötlet, a művésziesség és a következetesség. Nyers zagyvaság az egész, tönkretette a hangulatomat.”, míg a ''[[Record Mirror]]'' valamivel enyhébben, de ugyancsak gúnyosan azt írta: „Hosszú szünet után a Queen újra dübörög. Most egy pár hétig egyebet se fogunk hallani, mint hogy »Radio Ga Ga, Radio Goo Goo…«”{{h|Gunn–Jenkins|1992|p=169}} A ''[[Rolling Stone]]'' kritikusa cinikusan írta róla: „újabb instant ékkő a Queen Top 40-es koronáján [...] a Queenes [[Harmadik Birodalom|Deutschland Uber Alles]] stílusban.”<ref name="rs">{{cite journal|journal=[[Rolling Stone]]|issue=419|first=Parke|last=Puterbaugh|language=angol|accessdate=2010-11-21|url=http://www.rollingstone.com/music/reviews/album/3045/22215|title=The Works|year=1984|month=április}}{{Halott link|url=http://www.rollingstone.com/music/reviews/album/3045/22215 |date=2019-08 }}</ref> Sandy Robertson a ''[[Sounds]]''ban ellentmondásosnak találta a zene és szöveg kapcsolatát: „…a rádióról szól (a rádiók játszani fogják), a rádió elértéktelenedésének kritikája (botrány garantálva), és nagyszerű példája annak a dübögő, bosszantóan áramvonalas, habkönnyű popzenének, amelyet maga a dalszöveg is támad (a rádiók még többet fogják játszani, és még több botrány garantálva). ”<ref>{{cite journal|journal=[[Sounds]]|url=http://www.queenarchives.com/index.php?title=Queen_-_02-25-1984_-_The_Works_-_Sounds|title=Fred or alive|pages=26|first=Sandy|last=Robertson|year=1984|month=február}}</ref> Lloyd Sach az ''[[USA Today]]''-ban kedvelte, de a szöveget ő is ellentmondásosnak tartotta: „meg kell hagyni, elegáns, érzelmes óda a rádiózáshoz – bár nem teljesen jogos a leereszkedésük, tekintve hogy ők maguk is mennyit tettek azért, hogy olyan rossz legyen az a rádió.”<ref name="usatoday">{{cite journal|journal=[[USA Today]]|url=http://www.queencuttings.com/images/80s/USAToday_26mar1984.jpg|title='The Works' – Heartfelt, hard-pop basics|first=Lloyd|last=Sachs|date=1984-03-26}}</ref>
2010-ben Stephen Dalton kritikus írta róla: „előprogramozott ütemek, és pulzáló szintetizátorok szilárd alvázán zakatol előre ez a masszívan elektronikus szám, mely révén a Queen a legközelebb jutott a [[Kraftwerk]] ragyogó retro-futurizmusához.”{{h|Sutcliffe|2010|p=192}}
| |||