„Ernst Curtius” változatai közötti eltérés

'''Ernst Curtius''', régi magyarosított nevén '''Curtius Ernő''' ([[Lübeck]], [[1814]]. [[szeptember 2.]] – [[Berlin]], [[1897]]. [[július 11.]]) a 19. század jelentős német régésze és történésze.

A bonni, göttingaigöttingeni és berlini egyetemeken nyelvészetet tanult és 1837-ben Brandis tanárt Görögországba[[Görögország]]ba kísérte. Miután egy ideig Olaszországban[[Olaszország]]ban is tartózkodott, visszatért Németországba[[Németország]]ba és 1841-ben [[Halle an der Saale|Halleban]] doktori oklevelet nyert. 1843-ban a berlini egyetemen magántanár lett. Geibel költővel együtt műfordításokat adott ki görök költőkből: Klassische Studien c. alatt (Bonn 1840) és ezt követték következő munkái: Anecdota delphica (Berlin 1843); Inscriptiones atticeduodecim (u. o. 1843) és: Die Akropolis von Athen (u. o. 1844). 1844-től 1849-ig rendkivüli tanár volt a berlini egyetemen és egyuttalegyúttal a későbbi III. Frigyes császár nevelője.

1856-ban a göttingai egyetem hivtahívta meg tanárnak, honnan 1868-ban a berlini egyetemhez neveztetett ki az ókori művészet-történelem tanárává és a királyi múzeum régiségi osztályának igazgatójává. 1853-tól fogva tagja volt a berlini tudományos akadémiának és állandó titkára a nyelvészet-történelmi osztálynak. Ismételt görögországi és kisázsiaikis-ázsiai utazásainak eredményei a göttingai tudós társaság és a berlini akadémia értekezéseiben jelentek meg. Külön is megjelentek: Naxos (Berlin 1846); Olympia (u. o. 1852); Die Jonier (u. o. 1855); Über den religiösen Charakter der griechischen Münzen; Beiträge zur Geschichte und Topographie Kleinasiens (u. o. 1872); Ephesos (u. o. 1874).

Ünnepi beszédei, amelyeket mint göttingai tanár tartott, 1864-ben Berlinben jelentek meg; a Berlinben tartott beszédeit: Altertum und Gegenwart c. alatt 3 kötetben u. o. adta ki 1875, 1882 és 1890; ezek már több kiadást értek.

Fő művei: Der Peloponnesos, mely a görög föld e fontos részének történelmét, mondáit és művészeti emlékeit táregyalja; továbbá: Griechische Geschichte (Berlin 1857-1861, 6 kötet; eddig 6 kiadás), magyarul Fröchlich Róbert fordításában (Budapest 1875-1880, 6 köt., le van továbbá fordítva franciára, olaszra és spanyolra); e nagyszabásunagyszabású, elragadó tollal irtírt munkában különösen a miveltségműveltség-történelmi mozzanatokat öleli fel kiváló előszeretettel. A mű enemüenemű fejezetei sikerültebbek is a történetieknél. Curtius felfogása és alapnézete sokáig dominált a modern görög hisztoriográfia terén és nagyszámunagyszámú tanítványai most issokáig hirdetikhirdették a mester tanait. Később azonban ellenmozgalom támadt, amelynek vezérei, mint Pöhlmann, Beloch, Holm és különösen Busolt, Curtiusnak nem egy kedvelt sarktételét ingatták meg. Így a jónokiónok vándorlásáról szóló nézetét, Periklés[[Periklész]] és ellenfeleinek elfogult megítélését, az athéni politikai instituciókinstitúciók fejlődéséről szóló tanát stb. Mindez azonban semmit sem von le a nagy tudós érdemeiből, ki előrehaladt kora dacára a mai napigis lelkesedést lehellehelt tanítványainak lelkébe, rajongással csüngcsüngött a klasszikus világ emlékein és ernyedetlen figyelemmel kisérikisérte az ujabbújabb leleteket. A porosz udvar bizalmával tüntette ki, a berlini egyetemnek és német tudománynak pedig egyik korifeusa. volt.

Művei közül még említendők: Sieben Karten zur Topographie von Athen mit erläuterndem Text (Gotha 1868). Kaupert társaságában adta ki az Atlas v. Athen c. művet (Berlin 1878) és: Karten von Attika (6 füz.). A porosz kormány nevében Olympiában rendezett ásatásokról Adler- és Hirschfelddel szövetkezve a következő diszmunkátdíszmunkát adta ki: Die Ausgrabungen von Olympia (Berlin 1877-78, 3 köt.). Akadémiai értekezéseinek száma szinte áttekinthetetlen. A legujabbak ezek: Gebäudereste der Akropolis. (a berlini régész társulat jelentései között, 1889); Über Wandgemälde in Athen stb. (u. o.); Die Palästra von Olympia (u. o.); Topographie von Olympia (u. o.); Wie die Athener Jonier wurden (Hermes 1890); Studien zur Gesch. d. griech. Olymps (Berlini akad. értek. 1890); Über d. Haketompedon (Rég. társ. 1890); Der conservative Zug im Volkscharakter der Athener. Ünnepi beszéd (Berlin 1890); Graf Moltke (berlini akad. értek. 1891); Athen u. Rom (Berlin 1891). 77 éves korában a következő nagy munkával örvendeztette meg nagyszámunagyszámú tisztelőit: Die Stadtgeschichte von Athen (Milchöfer és Kaupert közreműködésével, Berlin 1891). 1893 ápriláprilis havában előrehaladt kora miatt a berlini akadémia titkári állásáról leköszönt; Vahlen lett utóda.