„Alsóörs” változatai közötti eltérés

a
Alsóörs a [[Balaton]] partja közelében húzódó [[71-es főút (Magyarország)|71-es főút]] mentén helyezkedik el, közúti elérése ezen az útvonalon a legkönnyebb; a történelmi településközpont viszont a parttól bő egy kilométerre, a tavat kísérő helyek lábainál elhúzódó „[[Római út (Balaton)|Római út]]” mellé települt. [[Veszprém]] és a [[8-as főút (Magyarország)|8-as főút]] felől a [[7219-es közút|7219-es út]]on érhető el, amely a település nyugati széle közelében torkollik a 71-esbe. A község legfontosabb belső útja a 72 116-os számot viselő útvonal, amely részben egybeesik a Római úttal, belterületi szakasza nagy részén pedig [[Endrődi Sándor (költő)|Endrődi Sándor]] nevét viseli.
 
Vasúton a település a {{vvr|29}}on közelíthető meg, [[Alsóörs vasútállomás]] a központ nyugati részén található; ugyanonnét indult, [[1909]] és [[1969]] között az [[Alsóörs–Veszprém-vasútállomásvasútvonal]] is; megszüntetése óta a megyeszékhelyre (a közösségi közlekedési eszközök közül) már csak autóbuszjáratokkal lehet eljutni. A közeli Balaton-parti települések felől elérhető a település menetrend szerinti hajójáratokkal, vagy akár vitorláshajóval, vízitaxival is. Az északi part „fővárosa”, [[Balatonfüred]] mindössze 10 kilométerre található, és nagyon könnyen megközelíthető Alsóörsről nemcsak vonattal vagy busszal, de a kiépített kerékpárút-hálózat révén kerékpárral, valamint vízi úton is.
 
== Története ==