„Szerkesztő:Kemenymate/HÉV” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
94. sor:
1958. augusztus 2-án az újjáalakult BHÉV átvette a MÁV-tól a Szigetszentmiklós és Taksony közötti vasútvonalat, itt a MÁV korábban a teherszállítás mellett a dolgozók számára fenntartott járatokat üzemeltetett a [[Józsefvárosi pályaudvar]] felől. Új járművek hiányában a vonalon gőzmozdonyokból és több mint 50 éves vasúti kocsikból álló szerelvények álltak forgalomba. Az új vonal legabszurdabb jelensége azonban a Dunai Repülőgépgyár romjain felépülő Csepeli Autógyárhoz köthető, ugyanis a vasút a gyár területén haladt át. Az Autógyár szigorúan titkos hadiüzemnek minősült, így személyszállító vonatot nem engedtek át. A helyzetet úgy oldották meg, hogy a gyár bejáratánál az utasok leszálltak, a szerelvény üresen átment a gyáron, majd a másik bejáratnál a gyárat gyalogosan megkerülő utasok újra felszállhattak. Az igazi megoldásra 1963. február 4-éig kellett várni, ekkor adták át a gyárat elkerülő pályát, így már gyaloglás nélkül végig lehetett utazni a vonalon, sőt a gőzösöket is lecserélték dízelvonatokra. Ugyanekkor betétjáratok is indultak ''Szigetszentmiklós Gyártelep'' és a ''Taksony Duna-híd'' megállóhely között. A taksonyi szárnyvonalon 1976-ban szűnt meg az utasszállítás.{{refhely|Legát 2017|53. oldal}}<ref name="Várnagy Zoltán 1987"/>
[[Fájl:Soroksári út, a vasúti felüljáró előtt a Kvassay Jenő út kereszteződése. Fortepan 80100.jpg|bélyegkép|Közvágóhíd végállomás 1960 körül]]
 
'''INNEN MÁSOLMÁNY'''
 
 
2016. február 8-án [[Fónagy János (politikus)|Fónagy János]], a [[Nemzeti Fejlesztési Minisztérium]] parlamenti államtitkára [[Gyál]]on ismertette, hogy az állam által átvett HÉV vonalakat elővárosi vasúttá alakítanák.<ref>{{Cite web|title=Elővárosi vasúttá alakítják át a HÉV-et |url=https://index.hu/belfold/2016/02/08/elovarosi_vasutta_alakitjak_at_a_hev-et/ |work=[[index.hu]] |accessdate=2016-02-08 |author=Dull Szabolcs}}</ref>
 
2016. november 1-jén megalakult a Budapesti Helyiérdekű Vasút Zrt. (BHÉV), ami a budapesti HÉV-vonalakon a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megrendelésére végezte a személyszállítási szolgáltatást. 2017. február 22-étől ezt a feladatot a MÁV Csoport teljes jogú leányvállalataként a BHÉV-ből létrehozott MÁV-HÉV Zrt. végzi.<ref>{{Cite web|title=MÁV-HÉV Zrt. Történelem|url=http://www.mav-hev.hu/hu/tortenelem|work=MÁV-HÉV Zrt.|accessdate=2018-02-06|archiveurl=https://web.archive.org/web/20180207122157/http://www.mav-hev.hu/hu/tortenelem|archivedate=2018-02-07}}</ref>
 
2017. június 16-ától a Beöthy utca és a Timót utca megállóhelyeken nem áll meg, a Kén utca megállóhelyet pedig délelőtt a Közvágóhíd felé, délután Ráckeve felé érinti néhány menet.<ref>{{Cite web |title=Változik a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV menetrendje – több vonat, jobb csatlakozások |url=http://bhevzrt.hu/hu/hirek/valtozik-a-h6-os-a-h8-as-es-a-h9-es-hev-menetrendje-2017-06-14--tobb-vonat-jobb-csatlakozasok |work=MÁV-HÉV Zrt. |accessdate=2017-06-15 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20170807153444/http://bhevzrt.hu/hu/hirek/valtozik-a-h6-os-a-h8-as-es-a-h9-es-hev-menetrendje-2017-06-14--tobb-vonat-jobb-csatlakozasok |archivedate=2017-08-07 }}</ref>
 
== A csepeli gyorsvasút ==