„Bécsi udvar” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
9. sor:
Kevés uralkodó volt a magyar történelemben, aki olyan nehéz körülmények között vette volna át az ország kormányzását, mint az 1526. december 17-én a [[pozsonyi országgyűlés|pozsonyi diétán]] királlyá választott Habsburg Ferdinánd. Az a középkorban sem volt ritkaság, hogy egyik uralkodójelölt fegyverrel küzdött meg a másikkal, de az egész történelmünkben páratlan, hogy az országnak közel másfél évtizedig egyszerre két törvényesen megválasztott királya volt. Mind Szapolyai Jánost, mind Ferdinándot – a legitimációhoz szükséges három feltételnek megfelelõen – a Szent Koronával, Székesfehérvárott, és mindkét esetben az [[esztergomi érsek]]et helyettesítõ rangidõs [[nyitrai püspök]] (1505–1530), [[Podmaniczky István]] kente fel uralkodóvá. Segítségére [[I. János magyar király]] 1526. november 11-i koronázásakor a mohácsi csatában elesett [[Szalkai László]] érsek (1524–1526) halála miatt volt szükség. Az egy esztendõvel késõbb, 1527. november 3-án tartott újabb ceremónián viszont azért kellett ismét neki közremûködnie, mert a Szapolyai által idõközben kijelölt esztergomi érsek (1526–1549), [[Várday Pál]] nem lehetett jelen. Pontosabban szólva: nem tudott, de nem is kívánt a szertartáson részt vállalni, hiszen akkor még János király híve volt.
Habsburg Ferdinánd – még bátyja, V. Károly császár árnyékában is – sokkal nagyobb katonai-anyagi erõforrásokkal rendelkezett, mint magyarországi vetélytársa. Ennek ellenére õ már nem, majd csak utóda, [[
A [[Spanyolország]]ban nevelkedett Habsburg Ferdinándnak a földrajzilag ugyan egy tömbben fekvõ, de politikai hagyományaikat és gazdasági fejlettségüket tekintve egymástól igen eltérõ országai és tartományai rendjeivel is óriási problémái támadtak. Így volt ez a központi területeknek számító osztrák örökös tartományokban, mindenekelõtt Alsó-Ausztriában is. A rendek – a középkor végi Európa többi területéhez hasonlóan – itt is igen komoly erõt képviseltek. A fõhercegnek ezért ausztriai hatalomátvétele után kemény fellépéssel kellett megreguláznia a központi hatalom megerõsítése ellen fellázadt nemeseket, valamint az engedetlenkedõ Bécs városát. 1522-ben [[Bécsújhely]]en a lázadók néhány vezetõjének és a [[bécs]]i polgármesternek a feje porba hullott. Sõt az új uralkodó a leendõ császárváros kiváltságait is jelentõsen megnyirbálta. Ennek ellenére még korántsem köszöntött békesség tartományaira. 1523-tól – a tiltó rendelkezések dacára – a [[reformáció]] egyre nagyobb hullámokban terjedt át Ausztriára is. Ráadásul két esztendõ múlva [[Tirol]]ban heves parasztfelkelések robbantak ki, amelyek a többi tartományra is hamar átterjedtek. A központi hatalom még meg sem birkózott ezek leverésével, amikor megérkezett a hír: Mohácsnál a fõherceg sógora, az ifjú magyar király, [[II. Lajos magyar király]] holtan maradt a csatatéren.
|