„Városháza (Sopron)” változatai közötti eltérés

a
Elütések, nyelvtani javítások
(Infobox)
a (Elütések, nyelvtani javítások)
[[Fájl:1977 07 25 Sopron City Hall, the socialist crest in and Belojanis Square.jpg|bélyegkép|jobbra|188px|A soproni városháza, amikor még Tanácsháza volt, kapuján szocialista címerrel, és a tér neve pedig Beloianisz volt 1977-ben]]
 
A '''soproni városháza''' a város főterén áll. A [[SopronbanSopron]]ban ma Fő térként ismert téren már [[1497]] óta állott városháza. Az akkori épület kisebb volt, mint a mai. Helyén még két másik épület is állt. A régi városháza mintegy 400 évig látta el köztisztviselőket. Mint sok más épületet, az [[1676]]-os tűzvész ezt az épületet is jelentősen megrongálta. Azonban egy idő után az épület kicsinek bizonyult. S ekkor úgy döntött a városvezetőség, hogy új városházát építtet. Ezt a döntést akkor is, azóta is vitatják, hiszen ez az építkezés jelentősen átformálta a Fő tér hangulatát. A pénzügyi alapok megteremtése után a [[millennium]] évében megépült a városháza. Az országban ekkor egyedülálló esemény volt, hogy egy város új városháza avatásával ünnepli a millenniumot. A ház francia [[neoreneszánsz]] stílusban épült.
 
A mostani Városháza területén állott hajdanán a [[Nepomuki Szent János]]-kápolna, melyet az újjáépítéskor le kellett bontani. Nem úgy bontották, mint manapság szokás, hogy lerombolják, hanem kövenként szedték szét, és a mai Villasor területén építették újjá, tehát a kápolna megőrizte eredeti alakját.