„Metafizika (Arisztotelész)” változatai közötti eltérés

Isten és a világ viszonyát, Arisztotelész úgy határozta meg mint a tökéletes és a tökéletlen viszonyát, vagy mint a cél a cél fele törekvő valóságot. A világban található anyagot nem Isten hozta létre (az anyag öröktől fogva van) és nem is semmisítheti meg, de formálhatja azt, mert ő a világ célja, amely fele minden változás irányul. A világ teljességében Isten fele irányul, hozzá való hasonlóságra törekszik. Mivel Isten teljesen mentes minden anyagitól, ezért a világon túl, az fölöttafölött helyezkedik el, azaz semmiféleképp nem érintkezik az anyaggal. Az anyagra úgy gyakorol mégis hatást, mint a cél a cél fele törekvő lélekre, ahogy a szeretett lény mozgatja a szeretőt, azaz nem érintéssel vagy lökéssel, hanem vonzással: a világ elé tárja tökéletességét és ezzel vágyat kelt bennük, hogy hozzá hasonlítsanak. Isten a világ dolgaira nem egyformán hat: Arisztotelész hierarchikus világképe szerint Isten csak a hozzá legközelebb álló szférára hat, az állócsillagok szférájára. Itt, a hatás következtében a legtökéletesebb mozgás keletkezik, a körmozgás. Ezt veszik át rendre a többi szférák, egyre tökéletlenebb alakban egészen a földig (szublunáris szféra). Ezért van az, hogy a földi világban sok a véletlen és a hiány. Tehát Arisztotelész istene passzív a világ dolgaival szemben: Isten nem avatkozik bele a világfolyamatba és semmit sem befolyásol. Az, hogy mégis ő a mozdulatlan mozgató, azt jelenti, hogy a világban való mozgást nem isten tevékennyé válása mozgatja, hanem az anyagnak rá, mint tiszta formára való vágyakozása.

A potenciális-aktuális forma bevezetésével, Arisztotelész a „micsoda a dolgok keletkezése?” kérdésre adott választ: a fejlődés, a potenciális forma aktualizálódása az anyagban.

A forma a valóságnak az a változó eleme, melyet a gondolkodás a fogalomban kiemel a dolog képéből. Ez a mozzanat a keletkező és elmúló létezőkben keletkezés és elmúlás nélküli. A fejlődés abban áll, hogy a forma egy lény életében a lehetőség állapotából a valóságba megy át: a rejtett forma felszínre kerül, aktualizálódik. E mozdulattal a lény a határozatlanból határozottá válik, azaz a forma határozza meg a lényt, teszi azzá, ami.

A tudományos megismerés a formára irányul, mivel ő képviseli a valóságban a szükségszerű mozzanatokat. Egy dolgot megismerni, azt jelenti, mint formáját értelemmel felfogni, megérteni. A tudományos meghatározás által kifejezett fogalom, a dolog formáját jelenti (atomon eidosz). Ez a szerep szerint a dolog formáló, alakító oka (causa formalis), de önmaga is fogalmi mozzanatok szövedéke. Azonban ezek az alkotó mozzanatok már túl vannak az individuális valóságon, mivel egyetemes jellegűek, s ezért az egyednek törvényszerűséget, szükségszerűséget jelentjelentenek. S mivel a fogalmi ismeret ezeknek az egyetemes, szükségszerű mozzanatokmozzanatoknak az értelmi bírása, ezért mondta Arisztotelész, hogy a tudomány tárgya nem az egyed, hanem az, ami abban egyetemes.

AAzonban a forma aktualizálódása az anyagban, fejlődés,a azonban mindezfejlődés fordítva is lejátszódik: az elmúlás az, amikor a forma mindegy visszamintegy húzódikvisszahúzódik az anyagból, az érzéki dolgok köréből. A világban látható változás valójában a forma megmutatkozásában és visszavonulásaiban rejlik.

Az arisztotelészi anyagfogalom nem azonos az anyagnak a maima használatban levő anyag fogalmával. Arisztotelész az anyagon elvet értett, és nem tényt. Az anyagot úgy tekintette, mint az érzéki valóság másik elemét. Amit Arisztotelész anyagnak nevezett, csak formára vonatkozva anyag, és az teszi anyaggá, hogy van benne forma - a lehetőség állapotában. Az anyag sajátossága a formálhatóság. A formálhatóságnak viszont vannak határai, nem lehet mindenből minden. A mindennapi tapasztalatban csak a forma által meghatározott anyaggal találkozunk. E „jellemzett anyag” ''(materia signata)'' mellett csak elméletileg lehet szó egy általános anyagról ''(materia prima),'' amelynek az a tulajdonsága, hogy bármely formát magába fogadhat, továbbá örök léttel bír.

Arisztotelész nem materialista elméletet állít, amikor a formátlan anyagról beszél, ez az anyag ugyanis nem a teret betöltő valamilyen massza, hanem valamilyen elv. Az arisztotelészi gondolkodásábangondolkodásban az anyag dialektikus fogalom, amelyet a valóságnak mint alkotásnak, formálásnak a gondolata hozott létre.