„Ókori egyiptomi vallás” változatai közötti eltérés

Az '''ókori egyiptomi vallás''' az [[egyiptom]]i emberek csaknem 4000 évig fennálló hitvilágának öröksége a [[kereszténység]] és az [[iszlám]] előtti időkből, melyről ismereteink a hivatalos egyiptomi teológiából és a lakosság felső rétegeinek kultuszemlékeiből származnak. E vallásból a mai fogalmak szerinti dogmatikus rögzítés hiányzik, az egyiptomi világképnek azonban egységes színezetet ad a vallási mítoszokban a világrend harmóniájára való törekvés megnyilvánulása. Nincs kanonikus rögzítés a vallási irodalomban sem, melyek első megjelenési formája az V. dinasztia utolsó fáraójának, [[Unisz]]nak (ur. i. e. 2356-2323) és a VI. dinasztia fáraóinak piramisában talált [[piramisszövegek]]kel esik egybe. E szöveggyűjtemények [[Egyiptomi Középbirodalom|középbirodalmi]] utódjának tekinthetők a [[koporsószövegek]] és a már papiruszra írt [[Halottak Könyve]] a Közép- és [[Egyiptomi Újbirodalom|Újbirodalom]] idejéből. Az egyiptomi vallásfilozófia egyik alapvetése az úgynevezett [[memphiszi teológia]]. Ezekből az írásos emlékekből megállapítható, hogy az egyiptomiak egyes természeti jelenségekben természetfölötti erőknek a megtestesülését látták, melyet a hieroglif írásban, a művészi ábrázolásokban emberi, állati, növényi vagy akár egy tárgy alakjában mintáztak meg. Egy-egy isten megjelenhetett nemcsak emberi, hanem állati alakban is, sőt nagyon gyakran az emberi testet állatfejjel olvasztották egybe. Ugyancsak lényeges volt az istenek elnevezése is, ami jellemezte viselőjét: az Elrejtett, az Alkotó, a Hatalmas, stb. A vallásos hiedelmek között nagy szerepe volt a mágiának, hisz az egyiptomiak felfogása szerint egy természetfeletti erő igénybe vétele kellett mindenféle baj, veszedelem, betegség leküzdéséhez. Ilyen természetfeletti erőt tulajdonítottak a különböző varázsszövegeknek. Elképzelésük szerint a fáraó, akit [[Hórusz]] földi helytartójának tartottak szintén varázserőt sugárzott. A fáraónak a napisten, [[Ré]] fiaként való tisztelete az [[Egyiptomi Óbirodalom|Óbirodalom]] közepétől vált általánossá.

 

 

A vallás gyakorlásának helyei a templomok voltak, melyek egyben iskoláikkal, könyvtáraikkal a tudománynak, a művelődésnek és a teológiai irodalomnak is a centrumaiként szolgáltak.