„Finnugor nyelvrokonság” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Címke: Visszaállítás |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
4. sor:
A magyar és a nemzetközi [[nyelvészet|nyelvtudomány]] jelenleg általánosan elfogadott álláspontja szerint a finnugor nyelvcsaládba tartozik a [[magyar nyelv]] is, amely az [[Obi-ugor nyelvek|obi ugor]] [[Manysi nyelv|manysi/vogul]] és [[Hanti nyelv|hanti/osztják]] nyelvvel együtt alkotja a nyelvcsalád ugor ágát. A [[Balti finn nyelvek|balti-finn]], [[Volgai nyelvek|volgai]] és [[Permi nyelvek|permi]] nyelvcsaládok együttese képviseli a finn ágat. A finnugor nyelvcsalád a [[szamojéd nyelvek]]kel együtt alkotja a nagyobb [[uráli nyelvcsalád]]ot. A finnugor nyelvek túlnyomó többsége jelenleg európai, az obi ugor nyelvet beszélők ősei viszont a középkor folyamán az orosz terjeszkedés következtében átszorultak az Urál keleti oldalára, Szibériába; a szamojéd nyelvcsalád ismert (élő és kihalt) tagjait azonban mind Ázsiában beszélték.
A nyelvek rokonsága nem jelenti feltétlenül az azokat beszélő népességek biológiai rokonságát. A magyar nyelv rokonítása a finnugor nyelvekkel [[Sajnovics János]] munkásságával, a [[számik|lapp]] nyelv és a magyar nyelv közötti hasonlóságok, egyezések tanulmányozásával vette kezdetét, pedig az genetikai kutatások nélkül, külső embertani jegyek alapján is nyilvánvaló, hogy a lappok sem a finnekkel, sem a magyarokkal nem állnak közelebbi rokonságban. A magyar nyelv finnugor rokonsága sem jelenti azt, hogy a honfoglaló [[magyarok]] [[genetika]]ilag is feltétlenül rokonságban álltak volna a
A magyar nyelv finnugor rokonsága mellett szólnak a rokon szavak hasonlóságaiból kimutatható [[hangmegfelelés]]ek, illetve a szókincs egy részének közös alapnyelvi szóalakokra való visszavezethetősége, továbbá a finnugor nyelvek és a magyar nyelv közt kimutatott [[hangtan]]i ([[fonetika]]i és [[fonológia]]i), szótani ([[Morfológia (nyelvészet)|morfológiai]]), jelentéstani([[szemantika]]iak) és [[Szintaxis|mondattan]]i hasonlóságok.
21. sor:
A nyelvrokonság nem jelenti az egy nyelvcsaládba tartozó nyelveket beszélő népek szükségszerű genetikai rokonságát, azonban a tudományban mindig alkalmazandó [[Occam borotvája|takarékossági elv]] mint legegyszerűbb magyarázatot, valószínűsíti azt.
A korábbi humángenetikai kutatások a finnugor népekkel való genetikai rokonságot ugyan nem tudták megerősíteni,<ref>
Egy 2014-ben elvégzett kutatás szerint kimutatható az ugor kori, Y-DNS (apai vonalú) genetikai kapcsolat a magyarok és a [[manysi]]k között. Németh, Pamjav és munkatársaik így fogalmaznak: „''Vizsgálataink eredménye szerint az N1c haplocsoporton belül elkülöníthető egy L1034-es jelzővel illetett mutáció (SNP változás), amely a manysi és magyar/székely N1c minták jelentős részében megvolt, míg az ugyancsak vizsgált burját, mongol és finn populációkból hiányzott (Fehér és mtsai 2014). [...] A fenti észrevételek alapján jó okunk van azt feltételezni, hogy az N1c-L1034 alcsoport ugor kori örökség a magyar és manysi génállományban.''”<ref>[http://www.regulytarsasag.hu/fv_xx_1_nemeth_feher_pamjav/ NÉMETH Endre, FEHÉR Tibor, PAMJAV Horolma: ''Ugorok, finnugorok, markerek''. (2015)]</ref> Mende Balázs és munkatársai 2018-ra végezték el az Urál–nyugat-szibériai és Kárpát-medencei holt népességek anyai ági genetikai összehasonlítását.<ref>„''Az anyai ágú leszármazást vizsgálva az ujelgi, a bajanovói és a bolsije tyigani temetőből, valamint a nyevolinói, a csijaleki kultúra és a novinki kultúra temetőiből vett csontmintákat elemeztek (69-et). A Ward-analízis alapján megállapítható volt az Ujelgiből, a guljukovói temetőből (csijaleki kultúra) és a Bolsije Tyiganiból származó minták alkotta populációk erős közelsége. A bemutatott eredmények alapján a magyarság nemcsak kereskedelmi és interkulturális kapcsolatban állt a Volga–Urál régióval. A 10–12. századi Kárpát-medencei minták Ward-analízise során kapott klaszterek összetétele arra utal, hogy ezen a területen kell keresnünk a honfoglaló magyarság egy részének őshazáját. A régészeti bizonyítékok mellett tehát most már genetikai adatok is mutatnak a Volga–Urál vidék felé.''”</ref><ref>[https://www.nyest.hu/renhirek/konferencia-magna-hungariaban ''IV. Nemzetközi Magyar Szimpózium'' (2018)]</ref><ref>[http://real.mtak.hu/90319/1/Maternal_Genetic_Composition_of_Early_Me.pdf ''Maternal Genetic Composition of Early Medieval Populations Lived in the Cis- and Trans-Ural and Volga-Kama Regions'' (2018)]</ref>
1 380. sor:
A finnugor őshaza feltételezése elsősorban a régészeti adatokkal egyeztethető össze nehezen. Egyes régészek szerint a ma rendelkezésünkre álló adatok alapján a nép finnugorságának elmélete egyenesen cáfolható, vagy legalábbis erősen valószínűtlen, és ebből (a nyelvtudományi szempontoktól függetlenül) a nyelvrokonság valószínűtlen voltára is következtetnek.
[[László Gyula (történész) |László Gyula]] a történeti nyelvészet kis létszámú, etnikailag többé-kevésbé egységes közösségről, uráli/finnugor nyelvű ősnépességről, és az e nép által lakott, viszonylag kompakt és jól körülhatárolható őshazáról szóló elképzelését utasítja el. Meglátása szerint a régészet és a néprajz nyújtotta tapasztalatok alapján ilyen, kis területen sűrűn élő, primitív néptömeg elképzelhetetlen, mert a halász-vadász-gyűjtögető fokon egy kisebb család eltartásához is igen kiterjedt terület szükséges, méghozzá folyópartokon és tópartokon, mert az erdő csak korlátozottan szolgál forrásként. Példája szerint a mai obi-ugorok kis települései is 20-30 kilométerre vannak egymástól.
Mivel elveti az uráli/finnugor ősnépre és őshazára vonatkozó hagyományosnak tekinthető elképzelést, ezért elveti az ősnép felbomlására épülő, szétvándorlásos nyelvfejlődési modellt is, amely szerint a lassan nyugat felé húzódó ősnépességről nagyobb néprészek szakadtak le, s végeredményben ezek képeznék a későbbi obi-ugor, permi, volgai és keleti-tengeri finn nyelvi tömbök alapját. Kiemeli, hogy a feltételezett vándorlással érintett területek – az erdős vidék déli pereme – eléggé ismertek régészetileg, és ilyen keletről nyugatra, vagy egyesek szerint nyugatról keletre történő vándorlást nemigen lehet nyomon követni.
A régészek jeles képviselői – mint például [[Colin Renfrew]] – megfogalmazzák azokat az alapvető problémákat, amelyek a történeti nyelvészettel szembeállíthatók. Alapvető probléma, hogy a nyelvi változások nem tükröződnek a régészeti leletekben, mégis a finnugrisztika a tárgyi leletek egy adott együttesét szívesen azonosítja egy bizonyos csoporttal, törzzsel, néppel, akik meghatározott nyelvet beszéltek. A régészek szerint azonban ezek az azonosítások mindig problematikusak.<ref>{{cite journal|author=Renfrew, Colin|authorlink=Colin Renfrew|title=Az indoeurópai nyelvek eredete|journal=Scientific American (magyar kiadás)|year=1989|issue=12|pages=75–83}} Renfrew természetesen az indoeurópai nyelvekkel kapcsolatban beszél erről, de a történeti nyelvészet többi ágára is igaz.</ref>▼
Azonban az uráli/finnugor nyelvű népek nyelveinek rokonsága nem vitatható. Viszont, ha az uráli népek ősei sosem élhettek együtt egykor kis területen, tömören, s nem ezek szétvándorlása magyarázza a ma nyelvláncban elhelyezkedő finnugor népek rokonságát, akkor másféle magyarázatot kell találni a nyelvi rokonságra.
László szerint ez a rokonság csak nyelvi; az uráli/ finnugor nyelvű népek mind műveltségükben (népzene, népművészet, tárgykultúra), mind embertani értelemben különböznek egymástól. Néhány tipológiai hasonlóságot leszámítva az uráli/finnugor nyelvek közti hasonlóság is csak a szókincsre, annak is egy különleges rétegére, az alapvető kommunikációt lehetővé tévő szavakra korlátozódik.
A meglehetősen korlátozott közös szókincsen kívül minden nyelvnek hatalmas, egymással semmi rokonságot nem mutató szókincse van, amit a nyelvészek hagyományosan a nyelvek külön életében keletkezett újításokként kezelnek. De erre semmiféle közvetlen vagy közvetett bizonyíték nincs, és épp úgy tartozhattak az egyes finnugor nyelvek ősi szókészletébe is. Ha viszont az egyes nyelvek egymással nem rokon szókincse javarészt nem későbbi fejlemény, hanem ősi nyelvük maradványa, ez egyúttal azt is jelenti, hogy egykor e népek különböző nyelveken beszéltek és a közös finnugor szókészlet jövevény náluk, vagyis a nyelvcsalád poligenetikus és nem létezett a szó hagyományos értelmében vett uráli/finnugor alapnyelv.
Mivel a régészeti vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a finn nép a Keleti-tenger partján alakult ki, és ugyanilyen helyi alakulást fedezett fel N. V. Csernyecov az obi ugorok esetében, így ugyanilyen sejthető a permi és volgai finnugor népek esetében is.
László elmélete szerint az uráli nép azonos lehet avval, amely a szvidéri műveltséget létrehozta, tehát eszerint a délukrajnai keleti-gravetti műveltség északra vándorolt népének egyik ága. Szerinte, ha e feltevés helyes, ebből jó magyarázható az uráli/finnugor nyelvek kialakulása. Ugyanis a szvidéri műveltség (i. e. 11.000–5.000) területe a mai Közép-Lengyelországtól az Urál hegységig húzódott. Felette a kunda-sigíri műveltség népeinek tömbjei figyelhetők meg. A szvidéri műveltség népe és a fölötte elterülő területet lakó kunda-sigíriek közt kapcsolat keletkezett, méghozzá tömbönként külön-külön. Az életfontosságú szókincset vették át, ugyancsak külön-külön. Tehát közlekedő nyelv keletkezett, amelynek alapja a szvidéri-uráli nyelv volt. E közlekedő nyelv segítségével megértethették magukat a szvidériekkel, s egyúttal egymással is. Ezt a közlekedő, egymással közvetett rokon nyelvsort értelmezi később a történeti nyelvészet genetikus egységként, s nevezi el uráli/finnugor nyelveknek. Így értelmezhető az a megállapítás, hogy az uráli nyelvből származtak a különböző finnugor nyelvek. Arra a következtetésre, hogy ez az uráli ősnyelv talán a kialakuló magyarságnak lett volna nyelve, szerinte csak az adna okot, hogy a magyarság lélekszáma – történelme folyamán elszenvedett hatalmas vérveszteségei ellenére – az összes finnugor nyelvű népek kétszerese.<ref>LÁSZLÓ Gyula: Árpád népe. 1986. 27-28. o.</ref><ref>LÁSZLÓ Gyula: Őstörténetünk. Egy régész gondolatai néppé válásunkról. Budapest, 1981.</ref>
▲A régészek
Még hevesebb a vita egyes régészeti leletek kapcsán. Például számos olyan leleten vélnek felfedezni rovásírást (lásd például a [[Nagyszéksósi lelet|szeged-nagyszéksósi leletet]]), aminek a korát honfoglalás kora előtti időre datálják, egyes kutatók azonban magyar olvasatot készítettek rá.<ref>Lásd: Baráth Tibor: ''A magyar népek őstörténete''; Forrai Sándor: ''Az ősi magyar rovásírás''. Lakitelek, 1994; Ruzsinszky László: ''A ragozó ősnyelv írásának világtörténete''</ref>
| |||