„Kettőshangzó” változatai közötti eltérés

a
Hagyományosan szintén kettőshangzónak szokás hívni az írásban egy hangot jelölő magánhangzó-csoportokat. Ezek e jellemzőjük miatt írásban elválaszthatatlanok, ugyanakkor valójában nem kettőshangzók, mivel a kiejtésben egyetlen hangként valósulnak meg. Mindazonáltal ezek a diftongusok a legtöbb esetben nyelvtörténetileg valódi kettőshangzók voltak valamikor, amit az írásképük is tükröz. A latin nyelvben például az ''ae'' és ''oe'' csoportokat a modern kiejtés szerint ''e''-nek illetve rövid ''é''-nek olvassuk, amelyek már a kései latin kiejtést tükrözik, pedig – a restituált kiejtés szerint – egykor valódi kettőshangzókat ''(ai, oi)'' jelöltek.
 
==A hármashangzó (triftongus)==
==A hármashangzók==
A '''hármashangzók''' vagy ''triftongusok'' a kettőshangzókhoz hasonló magánhangzó-kapcsolatok; tőlük annyiban térnek el, hogy képzésükben két zártabb magánhangzó (félhangzó) és egy szótagalkotó, ún. ''központi magánhangzó'' vesz részt. Hármashangzót találunk például az ''Urug<u>uay</u>'' szóban, ahol a v-szerűen ejtett ''u'' és a j-nek ejtett ''y'' félhangzók, a szótagalkotó központi magánhangzó pedig az ''a''.