„Eset” változatai közötti eltérés

Minél inkább csökkent az indoeurópai nyelvekben az esetek szerepe, annál inkább nőtt a [[szórend]] és az [[elöljárószó]]k szerepe a mondattani funkciók kifejezésében.<ref name="crystal"/>

 

 

Egyes [[Nyelvészet|nyelvészek]] úgy tekintik, hogy az „eset” terminus használata csak akkor megalapozott, ha a mondattani funkciót a szó jellegzetes alakja fejezi ki, melyet rendszerint jellegzetes [[rag]] ad neki.<ref name="crystal_67">Crystal 2008, 67. o., szerzők megnevezése nélkül.</ref> Ez a helyzet például a magyar nyelvben, melyben 18 esetet saját rag fejez ki, beleértve az alanyeset nulla ragját. A vitatott 19-ik (birtokos) esetnek egy másikkal (a részes esettel) közös ragja van. Mégis, azon nyelvek grammatikáiban, amelyekben csak egyes mondattani funkciókat fejez ki rag, esetalakoknak nevezik azokat is, amelyek több funkciót fejeznek ki ugyanazzal a raggal, belleérve a nulla ragot is. Ez a helyzet például a román nyelv grammatikáiban, amelyben az öt esetből csak hármat különböztet meg szóalak, ami nem is vonatkozik minden szóra. Ezért van szó olykor e nyelv grammatikáiban alany-tárgyesetről, birtokos-részes esetről és megszólító esetről. Úgy tekintik, hogy a mondattani funkció különbözteti meg azokat az eseteket, amelyeket nem különböztet meg szóalak.<ref>Bărbuță 2000, 63–64. o.</ref> Ugyancsak a mondattani funkció alapján található meg az „eset” terminus angol hagyományos grammatikákban.<ref name="crystal_67"/>