„Sarkadi Imre” változatai közötti eltérés

Első írásai a ''Válasz'' és a ''Csillag'' folyóiratban jelentek meg. Több esetben töredékes korai művei haláláig kéziratban maradtak. Első jelentősebb ismert műve ''A próféta'' című, 1944-ben keletkezett drámája, amelyben már megjelent a Sarkadi-életműre oly jellemző világnézet egyik fajsúlyos eleme, a [[megváltás]] gondolatának értelmetlensége és tagadása. További korai drámatöredékeiben ''(Hannibal, a portás'' és ''Lukrécia)'' a szubjektivista [[egzisztencializmus]] hangján véli igazolni a létezés értelmetlenségét és alapvetően erkölcstelen természetét, amellyel szemben a „Ragaszkodjatok rettenetesen vacak életetekhez!” útmutatását magasztosítja eszménnyé. Ugyancsak az írói életmű e korai darabjaiban jelennek meg először mitologikus parafrázisai ''(Ödipusz megvakul; Párbaj az igazságért; A szatír bőre).'' Elbeszéléseinek egy másik csoportját a háborús tematikának szentelte. Így például a ''Pokolraszállás''ban az öncélú öldöklésbe torkolló erkölcsi lealjasulást ábrázolja, míg ''A szökevény''ben az ellentétes dinamikájú jámborság és béketűrés tragédiáját meséli el.

 

 

Az írói életműben 1955-ben, a korának erkölcsi ellentmondásait és dilemmáit felvillantó ''Viharban'' című kisregénnyel állt be a szemléleti és tematikai fordulat, bár nem minden előzmény nélkül. Sarkadi már több korábbi művében kísérletet tett a polgárság morális közönyének és felelőtlenségének ábrázolására, dinamikájának kibontására ''(Szilassy és Drashe; Három játék; A drót).'' 1948-ban írt és töredékesen maradt – de 1960-ban drámává átdolgozott – ''Oszlopos Simeon'' című írásában, ismét a szubjektivizmus hangján, a mindennemű „hittérítők” által sugallt és a valódi, megélt élet közötti különbség konfliktusával magyarázta az elidegenedett, elmagányosodott városi ember rosszra törekvését. A ''Viharban'' és az ezt követő időszakban született, egyre drámaibb hangvételű írásai ''(Anna haragszik; Szégyen; Elmaradt találkozás)'' egyfajta erkölcsregényekként, illetve -elbeszélésekként reflektálnak a hit és értelem nélküli, a nihilizmus vonzásában folyó életek problémakörére. Eme utolsó írói korszak betetőzéseként születtek meg életművének legjelentősebb darabjai: a ''Bolond és szörnyeteg'' (1960) és ''A gyáva'' (1961), illetve az ''Elveszett paradicsom'' (1961) című dráma. Hősei nélkülöznek minden, a mindennapok megéléséhez szükséges emberi és erkölcsi bátorságot, egyedüli éltető elemük a siker, még ha „rossz” döntések sorozata vezet is hozzá; eme erkölcstelen diadalok talmi dicsfényében a jóra törekvés kiveszik az emberekből. E kései műveiben tükröződik önnön lelki válsága, a saját múltja elfogadásáért folyó belső küzdelem, egyre pesszimistább és kiábrándultabb írói szemlélete (talán ezért is terjedt el a feltételezés, hogy életének öngyilkossággal vetett véget). Sarkadi tömör szerkesztése, szigorú és pontos elemzései, gondolati igényessége újszerű kezdeményezésként jelent meg a hazai irodalom porondján, amely kibontakozásának korai halála vette elejét.