„Magyarország és Kína kapcsolatai” változatai közötti eltérés

A kínai pártlap, a {{kínai|[[Renmin Ribao|Zsenmin Zsipao]]|[[Zsenmin Zsipao]]}} 1956. december végén „Még egyszer a proletárdiktatúra történelmi tapasztalatáról” címmel nagy szerkesztőségi cikket közölt, ami a magyar forradalmat ellenforradalomként értékelte, a történtekért a felelősséget az amerikai [[imperializmus]]ra hárította, továbbá a sajátos jugoszláv útnak, az úgynevezett nemzeti kommunizmusnak az elvetésével is elméleti támogatást nyújtott a Kádár-kormánynak és a kemény megtorlásra készülő erőknek.{{refhely|azonos=Sz14}}

 

1957-től a két kommunista ország nagy figyelmet fordított egymásra. A pártvezetések előtt álló gondok hasonlóak voltak a két országban: a nyugati közvélemény mindkét országot az antidemokratikus politikai berendezkedés mintapéldájának tekintette; a jelentős volt az értelmiségi szembenállás a kommunista párt totális uralmával.{{refhely|azonos=Sz15}}

 

 

A magyar forradalomnak is volt közvetlen hatása a kínai belpolitikára. Az ottani pártvezetés elleni belső ellenállás 1957 tavaszán felerősödött, és sokan hivatkoztak az előző őszi magyarországi eseményekre. Ezt a fajta ellenállást a korabeli kínai pártzsargonban „kis magyar eseményeknek” nevezték. Ez legnyíltabban 1957 június elején, a [[vuhan]]i megmozdulásban manifesztálódott, amikor az ottani egyetem hallgatói néhány napig tüntetéseket, akciókat szerveztek a párturalom ellen.{{refhely|Szobolevszki|17. o.}} A kínai pártvezetés, Maoval az élen, szintén tanulmányozta az ő szóhasználatukban „[[ellenforradalom]]” tanulságait. Nagyobb figyelmet fordítottak az életszínvonal emelésére, a lakosság kényelmét szolgáló intézkedések egész sorát vezették be.{{refhely|Szobolevszki|157. o.}} Mao egy beszédében a dogmatizmus ellen úgy érvelt, hogy intette a pártkádereket: ne kövessék Rákosi példáját.{{refhely|Szobolevszki|167. o.}}

1958-ban Kínában hónapról-hónapra szaporodtak a nagy ugrás kampánya jegyében a [[voluntarizmus|voluntarista]] intézkedések, amelyek százmilliók sorsát befolyásolták kedvezőtlenül, a magyar sajtó szinte semmit nem érzékeltetett a problémákból, sőt a lelkesedést hangsúlyozó beszámolók jelentek meg a népi kohókról, népi kommunákról. 1958 decemberében [[Révész Géza (katona)|Révész Géza]] honvédelmi miniszter vezetésével látogatott küldöttség Kínába. Az útról készült hivatalos belső beszámoló sem tartalmazott semmiféle kritikai elemet a kínai helyzetről.{{refhely|Szobolevszki|23. o.}}

 

 

Nagyobb jelentősége volt azonban a [[Münnich Ferenc]] vezette párt- és kormányküldöttség 1959 április-májusi távol-keleti útjának, aminek fő állomása Kína volt. A magyar miniszterelnök ez alkalommal írta alá az ünnepélyes Magyar-Kínai Barátsági és Együttműködési Egyezményt. A látogatás fényét azonban elhomályosította a [[Központi Hírszerző Ügynökség|CIA]] által támogatott tibeti felkelés és annak kínai leverése, a dalai láma menekülése Tibetből Indiába. Ezek a fejlemények kiélezték kínai-indiai kapcsolatokat.{{refhely|azonos=Sz24}}

Kína külső és belső nehézségei ebben az időben erőteljesen növekedtek. India mellett egyre romlottak kapcsolatai a Szovjetunióval is, ahol [[Nyikita Szergejevics Hruscsov]] pragmatikus politikát igyekezett folytatni, mind az Egyesült Államok, mind India viszonylatában. Ellátogatott az Egyesült Államokba is, ami kiváltotta Kína erős bírálatát. A kínai belpolitikában pedig a [[nagy ugrás]] politikájáról ebben az időszakban derült ki annak teljes kudarca. {{kínai|[[Peng Tö-huaj|Peng Dehuai]]|[[Peng Tö-huaj]]}} marsall belső fórumokon rá is mutatott a nagy ugrás negatívumaira, ezért Mao Ce-tung politikai helyzete megrendült, belső hatalmi harc kezdődött.{{refhely|Szobolevszki|26. o.|azonos=Sz26}}

 

 

Az MSZMP 1959. novemberi VII. kongresszusán, ami megerősítette Kádár János vezető szerepét, a kínai küldöttséget Tan Csen-lin PB-tag, miniszterelnök-helyettes vezette.{{refhely|azonos=Sz26}}