„Andrea Dandolo” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a kékítés, kisebb javítgatások
a →‎Külpolitika: kékítés, javítgatások
58. sor:
 
==Külpolitika==
A külpolitikai helyzet [[1345]] után súlyossá vált. [[Zára]] [[I. Lajos magyar király|Nagy Lajos]] magyar király és az [[aquileia]]i pátriárka támogatásával ismét fellázadt. A felkelést a tragikus sorsú Marino Falier verte le egy alig hatszáz fős hadsereggel, miután ostrom alá vette, és elfoglalta a várost. A harcokban Zára lakosai közül hétezren haltak meg. Közben Genovával is kiéleződtek az ellentétek, ezért Velence igyekezett szövetségeseket találni ellene. [[IV. Péter aragóniai király|Aragónia Péterrel]] aki vitatta a genovaiak Szardíniához való jogát [[1350]]-ben kötöttek szövetséget. Másik támogatójuk [[VI. JóannészIóannész bizánci császár]] volt, aki meg akart szabadulni a genovai kereskedőktől és szívesebben látta volna a velenceieket a [[Bizánci Birodalom]] területén, akiknek segítsége hasznos lehetett a törökök elleni folyamatos küzdelemben. Ugyanebben az évben Marco Ruffini vezetésével néhány velencei gálya legyőzte a genovaiak Filippo Doria parancsnoksága alatt hajózó egyik flottáját, aki válaszul felégette a velenceiek Kandia (a mai [[Iráklio|Iraklion]]) kikötőjében horgonyzó hajóit.

[[1353]]-ban miután a genovaiak velencei hajókat foglaltak el kitört a nyílt háború amelynek első eseménye, egy tengeri ütközet a [[Boszporusz]] tengerszorosban a genovaiak győzelmével végződött. A következő csatában még ugyanebben az éven [[Alghero|Algherónál]], [[Szardínia (sziget)|Szardínia]] partjainál a velencei flotta győzött. A genovaiak olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy egyedül nem bírták a háborút folytatni, ezért [[Milánó]] urához, [[Giovanni Visconti]]hoz fordultak segítségért. A velenceiek válaszul decemberben szövetséget hoztak létre a [[Verona (Olaszország)|Verona]] és [[Ferrara]] uraival, a Scaligerekkel és az Estékkel, így [[Itália]] északi része majdnem teljes egészében háborús területté változott.

[[1353]]-ban Petrarca a Viscontiak követeként Velencébe érkezett, ahol a dózse ünnepélyes keretek között fogadta a [[Nagytanács (Velence)|Nagytanács]] jelenlétében. Megbeszélésükről nem maradtak fenn dokumentumok, de annyi biztosra vehető, hogy a költő sikertelenül próbált meg közvetíteni a felek között. A dózse részrehajlással vádolhatta meg a költőt, (erre egy későbbi levélváltásukból lehet következtetni) aki erre lemondott követi tisztségéről. A tárgyalások megszakítása katasztrofális következményekkel járt Velence számára. A genovaiak Visconti segítségével újjászervezték haderejüket, majd [[Paganino Doria]] parancsnoksága alatt felhajóztak az [[Adriai-tenger]]re, ahol 1354 szeptemberében kifosztották [[CurzolaKorčula (sziget)|CurzolátKorčula]], [[Hvar (sziget)|Lesinát]] és [[Parenzo|ParenzótPoreč]] városát. Ezek után a genovai gályák az [[Égei-tenger]] felé haladva 1354. november 4-én Portlongo mellett megütköztek a Nicolò Pisani parancsnoksága alatt hajózó velencei flottával. A csatában a velenceiek megsemmisítő vereséget szenvedtek. Andrea Dandolo dózse ezt a vereséget már nem érte meg, 1354. szeptember 7-én meghalt feltehetően szívproblémák miatt, amelyeket súlyosbíthatott a ParenzoPoreč kifosztása utáni népszerűtlensége. A [[Szent Márk-székesegyház (Velence)|Szent Márk-székesegyház]] keresztelőkápolnájában temették el egy díszes [[Gótika|gótikus]] szarkofágban.
 
{{Dózsék|előző=[[Bartolomeo Gradenigo]]|