A török nyelvekre jellemző a [[magánhangzó-harmónia]], a [[agglutináló nyelv|toldalékolás]], a [[nyelvtani nem]] hiánya és az úgynevezett SOV, azaz [[Alany (nyelvészet)|alany]]-[[tárgy (nyelvtan)|tárgy]]-[[Ige (nyelvészet)|ige]] mondatrész-sorrend. Mindezek jellemzőek a [[mongol- nyelvek|mongol]]- és a [[mandzsu-tunguz- nyelvek]]re, a [[koreai nyelv]]re és a [[magyar nyelv]]re is. Ezeket a nyelveket egyes nyelvészek összefüggésbe hozzák a török nyelvekkel, és az altáji nyelvcsaládba sorolják, mások nem értenek ezzel egyet.<ref>Voegelin, C.F. & F.M. Voegelin. 1977. ''Classification and index of the World's languages''. New York: Elsevier.</ref> Sőt, kisebb-nagyobb átfedések miatt az [[urál-altáji nyelvcsalád]] elméletét is létrehozták, amelyben az [[uráli nyelvek]] is helyet kaptak. Mindezen elméletek azonban ma már elavultnak számítanak; a tudomány mai állása szerint a török, a mongol, a mandzsu-tunguz és az uráli nyelvek külön-külön nyelvcsaládot alkotnak, és az említett átfedések csupán nyelvi érintkezéseknek (kölcsönhatásoknak) köszönhetőek.
