„Garé (település)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
41. sor:
===Petike-forrás===
A garéi Petike-forrás legendáját Rejtett kincsek nyomában című könyvben jegyezték le.<ref>{{cite book |url=https://mandadb.hu/tetel/346791/Rejtett_kincsek_nyomaban |title= Rejtett kincsek nyomában|publisher=Baranya Megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának Kiadása |date=1971 |pages=223}}; 161. oldal</ref>
"Valamikor nem is olyan régen Garéban, de talán az egész környéken Sólyom Sándor volt a leggazdagabb ember. Töméntelen vagyonát messze földön ismert fukarságával, furfangosságával szerezte. De nem is a nagy gazdagság, nem is a közmondássá vált fukarság tették híressé, hanem a legnagyobb és legféltettebb kincse, szépséges leánya, akinek nem akadt párja hét vármegyében. Büszke is volt rá az apja, s leányát, akinek Magdolna volt a tisztességes neve, a gőgös gazda csak azért, hogy ezzel is különbnek lássék, Magdalénának nevezte.
A jóságos, szelíd leány nem illett bele a nagygazda goromba, durva, embertelen világába. Édesanyja is a halálba menekült ebből az elviselhetetlen életből. A leány más világban élt, szerette, megbecsülte apja szolgáit. Különben valamennyien megszöktek volna a komisz, erőszakos Sólyom Sándor házától.
A szolgák között is a legtöbbet Karély Peti szenvedett. Ő volt a mindenes a háznál. ha üres volt a vizesvödör, - már ordította a gazda: - Hol van ez a naplopó? – Ha a tyúkok betévedtek a tornácra, - leütöm a gazembert! – fenyegetőzött a gazda. Ha meg elérhette, ütötte, rúgta, mint a csavargó kutyát.
A szegény árva legénynek nem volt hova mennie, de minden gorombaság után megvigasztalódott, mert a gonosz gazdája jószívű leányának mindig volt egy-egy jó szava hozzá. Nagyon megértették egymást, mert nem csak Peti szenvedett, hanem a leány is. Eladó sorban volt már, az apja ki is szemelte a vőlegényt, Czövek Imrét, aki nem volt ugyan olyan gazdag, mint ő, de mégiscsak a falu legmódosabb legényének ismerte mindenki. Anélkül, hogy a leányt megkérdezték volna, a gazdag legény, mint aki biztos a dolgában, már a jegygyűrűt is megvette. Rajta kívül más legénynek nem volt tanácsos átlépni a nagygazda küszöbét. Pedig a falu fiatal tanítója is sűrűn megforduló vendég volt eddig. Sólyom gazda neki is kíméletlenül kiadta az útját. – A mester maradjon az iskolában! – de még egyebet is mondott. A fiatal mester szóból értő ember volt. Így hát nem is mutatkozott többet a háznál. De vele együtt elszállt Magdolna vidámsága, maradék jókedve is, hiszen nem Czövek Imrét, hanem a fiatal mestert szerette.
Nem hiába volt azonban a háznál Peti, aki a jóságos leányért mindenre vállalkozott. Így árulta el titkolt szeretetét, rajongását, amit még magának sem mert bevallani, mivel látta, hogy egy ilyen magafajta senkié úgysem lehet a gazdag ember leánya.
Vállalkozott hát arra, hogy titokban üzenetet vigyen a mesternek, üzenetet hozzon tőle. Majd egy kis idő után találkoztak is Sólyomék szőleje alatt. Peti minden találkozásról tudott, hiszen ő volt a közvetítő. Nem is volt még ilyen nyugodt, mint most. Nem törődött a gazda gorombaságával, eltűrte a sűrűn kijáró verést, csak azért, hogy a gazda közelében mindent megfigyelhessen, s ha gyanúsat vesz észre, ami a szerelmes párra vészt hozhat, azonnal jelenthesse nekik.
Eg darabig csönd, békesség volt a házban. A leány el-eltűnt a szőlő irányában. Mindig valamilyen szerszámot vitt magával, s úgy tett, mintha a szőlő végében, a veteményes kertben akadna halaszthatatlan munkája. Hozott is mindig valami főznivalót vagy gyümölcsöt a kötényében. Apja nem fogott gyanút, sőt inkább örült, hogy leánya nem a szobában szomorkodik, mint eleinte, amikor megmondta neki, hogy Czövek Imréhez szánta feleségül, hanem hasznosan foglalja el magát a kerti munkával. Meg a gazdaság sok ügyebaja amúgysem engedte meg, hogy leánya után leskelődjék.
A baj mégis bekövetkezett, Czövek Imre megleste a völgyben találkozó szerelmeseket, és rohant is azon nyomban hírt vinni az apának. De jó, hogy Peti most is ott téblábolt a gazda körül. Amint meghallotta a vészes hírt, ész nélkül rohant a találkozó helyére, és kérte őket, fussanak nyomban az erdőbe, rejtőzzenek el, mert különben halál fiai lesznek.
Czövek Imre hírére a gazda ugyancsak felbőszült. Rá sem lehetett ismerni. A gazdag vőlegény is tüstént odébbállt. Sólyom Sándor pedig fölkapta a baltát, amellyel az előbb még Peti aprította a fát, s vágtatott mindenen keresztül a szőlő végébe. Szégyen és harag lángolt benne, hogy saját lánya így túljárt az eszén, kijátszotta, és ahhoz a senkiházi koldushoz ragaszkodik.
– Megálljatok, megálljatok csak, ti hitvány kutyák! – sziszegte fogcsikorgatva. – Majd megmutatom én, ki vagyok! Ki az a Sólyom Sándor! – Mire ezeket végiggondolta volna, már oda is ért a titkos rejtekhelyre.
A két szegény üldözöttnek már hűlt helye volt, mélyen bent járhattak már az erdőben, De ott ült Peti remegve a nagy tölgyfa lábánál egy sziklán.
– Hol vannak? – ordított magán kívül a gazda. A két fiatal eltűnése mégjobban felbőszítette. Peti mégcsak egy szót sem szólhatott. Nem nézett a dühöngő ember semmit, fölemelte karját, villant a balta; és a következő pillanatban Peti holtan rogyott össze. S ahogy a balta a gyilkos ütés után kiesett a gazda kezéből, a kőszikla mellett a zöld pázsitba fúródott. És csodák csodájára, abban a pillanatban vastag sugárban tört föl a víz a földből.
Sólyom Sándort ott ütötte meg a guta mérgében, ott esett össze a szegény szolga mellett.
Amikor Magdolna és a mester visszajöttek, két halottat találtak kedves rejtekhelyükön. Mindkettőt eltemették.
Amikor Magdolna a mester felesége lett, sokszor eljöttek a forráshoz, amelyet Petikéről neveztek el, Petikéről, aki önzetlen szeretetével, áldozatával megmentette őket.
És a forrás még ma is bőven ontja vizét a munkában elcsigázott embernek, a megfáradt vándornak, minden szomjazónak, aki csak egy percre is megpihen enyhet adó hűvösében."
===Öreg tölgy===
A garéi Öreg tölgy legendáját Rejtett kincsek nyomában című könyvben jegyezték le.<ref>>{{cite book |url=https://mandadb.hu/tetel/346791/Rejtett_kincsek_nyomaban |title= Rejtett kincsek nyomában|publisher=Baranya Megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának Kiadása |date=1971 |pages=223}}; 132. oldal</ref>
| |||