„Harvey Weinstein” változatai közötti eltérés

a
[[2017]]. [[október]]ében hatalmas botrányt kavart egy róla szóló cikk, amelyet a [[The New York Times]] közölt. A cikk szerzői hosszas nyomozás után kiderítették, hogy Weinstein éveken keresztül molesztált vagy megerőszakolt nőket, többek között kezdő színésznőket. Az áldozatokat megfenyegette vagy más módokon bírta hallgatásra. A botrányt fokozza, hogy állítólag több kollégája és színészek is tudtak viselt dolgairól, sőt perverz magatartását még a nyilvánosság előtt sem takargatta, de cége segített az ügyek eltussolásában. A cikk megjelenésekor azonban több egykori áldozat és más érintett is megszólalt, sőt a Miramax a kialakult súlyos helyzetben eltávolította posztjáról Weinsteint, aki ellen az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is rendőrségi nyomozás indult. Weinstein eleinte tagadta a vádakat, később viszont elismerte a molesztálások és nemi erőszak tényét, majd hozzátette, hogy megbánta az elkövetett bűnöket. A botrány napokon belül óriásira dagadt és rendre jelentkeztek nemcsak a producer áldozatai (akik között rengeteg neves színésznő akad), hanem egykori kollégák, beosztottak és alkalmazottak. Nemcsak Weinstein felháborító tetteiről beszéltek, hanem arról a kérlelhetetlen irányítási módszereiről és zsarnoki viselkedéséről, amely a Miramaxot jellemezte. Az esetek szem- és fültanúit Weinstein többnyire megfélemlítette, kirúgatta állásaikból, olykor lepénzelte. Weinstein azóta több magyarázattal is előállt, melyek rendre cáfolatot nyernek. Elvonó terápiára is beiratkozott, de többek szerint ezeket nem is látogatja. Több nyilatkozattevő, tanú és mások ellen perrel fenyeget. Weinstein közeli munkatársai és barátai, mint [[Quentin Tarantino]] is azóta bevallották, hogy tudtak a történtekről és próbálnak sajátos magyarázatokkal szolgálni, hogy miért hallgattak. A producer 2018. júliusában, amerikai bírósági tárgyalását követően adott interjúban, beismerte, hogy szexért cserében ígért oda szerepeket, ami védekezése szerint azonban szerinte nem volt bűn, mivel mindenki más is ezt tette.
 
A Weinstein-botrány jelentős megrázkódtatást okozott a hollywoodi filmiparban.
Weinstein korábban több magyarázattal is előállt, melyeket rendre megcáfoltak. Elvonó terápiára is beiratkozott, de többek szerint ezeket nem is látogatja. Több nyilatkozattevő, tanú és mások ellen perrel fenyegetett. Közeli munkatársai és barátai, mint Quentin Tarantino is azóta bevallották, hogy tudtak a történtekről és próbálnak sajátos magyarázatokkal szolgálni, hogy miért hallgattak. A Weinstein-botrány jelentős megrázkódtatást okozott a hollywoodi filmiparban.
 
== Válogatott filmjei ==
86

szerkesztés